A bucavas koraközépkori előállításának korhű gyártástechnológiája a korszerű anyagtudomány tükrében
A technikai társadalom kialakulásában nagy szerepet játszott a vas, amelynek kiemelt jelentősége a tág határok között változtatható tulajdonságaiban, jó megmunkálhatóságában, viszonylag egyszerű előállításában van. A vas története azonban nemcsak technikatörténeti, hanem gazdaság- és hadtörténeti jelentőséggel is bír. A gazdaságtörténeti jelentősség esetében gondoljunk a mezőgazdasági szerszámokra és arra, hogy a vas adta majdnem minden mesterség szerszámainak anyagát. A hadtörténeti vonatkozások a koraközépkori fegyverek kontextusában szintén egyértelműek. A honfoglalás előtti magyar katonai erő létszáma 20 ezer fő körül lehetett. Ha katonánként 1 kg vassal számolunk (nyílhegyek, szabja, fokos, lószerszámok), akkor az említett sereg felfegyverzése 20 tonna vasat igényelt.
Ha a koraközépkori vasgyártásról beszélünk, akkor ez alatt bucavasgyártást kell érteni. A bucavas szivacsos szerkezetű salakos vas, vagy ahogyan később erről még szó lesz, vasas salak, amelyet kis, szakaszos üzemű, faszén tüzelésű kohókban állítottak elő.
A továbbiakat lásd a csatolt PDF-ben.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Thiele_Ádám_BucavasTDK.pdf | 2.9 MB |