Buddha beszédei

AZ INDULATOK MEGSEMMISÍTÉSE
[MADDZSHUMA-NIKÁJA 2.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, urunk - válaszolták tisztelettudóan a Magasztosnak a szerzetesek. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, feltárom előttetek a különféle indulatok megfékezésének módját. Hallgassátok meg, fontoljátok meg jól, elmondom.

- Úgy lesz, urunk - válaszolták tisztelettudóan a Magasztosnak a szerzetesek. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, mondom nektek, az indulatokat az tudja kiirtani, aki ismeri őket, látja őket, nem pedig az, aki nem ismeri őket, nem látja őket. Ám aki ismeri őket, aki látja őket, kiirtásukat megkísérelheti okos elgondolással, vagy oktalan elgondolással. Aki oktalan elgondolással kíséreli meg, abban feltámadnak a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erősödnek. Aki viszont okos elgondolással kíséreli meg, abban nem támadnak fel a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megsemmisülnek.

Szerzetesek, vannak indulatok, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni. Vannak indu­latok, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket meg­felelő használattal lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket tűréssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket elűzéssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket gyakor­lással lehet megsemmisíteni.

Melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni?

Szerzetesek, vannak tanulatlan, közönséges emberek, akik nem gondolnak a nemes dolgokkal, nem hallottak a nemes tanról, járatlanok a nemes tanban; nem gondolnak az igaz emberekkel, nem hallottak az igaz emberek viselkedéséről, járatlanok az igaz ember viselkedésében. Az ilyenek nem ismerik fel a fontos tanokat, nem ismerik fel a fölösleges tanokat. Mivel nem ismerik fel a fontos tanokat, és nem ismerik fel a fölösleges tanokat, a fölösleges tanokkal foglalkoznak, és a fontos tanokkal nem foglalkoznak.

Melyek azok a fölösleges tanok, szerzetesek, amelyekkel foglalkoznak? Ha egy tannal való foglalkozás következtében feltámad a még fel nem támadt örömvágy indulata, a már feltámadt örömvágy indulata pedig erősödik, feltámad a még fel nem támadt létezni vágyás indulata, a már feltámadt létezni vágyás indulata pedig erősödik, feltámad a még fel nem támadt balgaság indulata, a már feltámadt balgaság indulata pedig erősödik, az ilyen tan fölösleges, és ők ezzel foglalkoznak.

Melyek azok a fontos tanok, szerzetesek, amelyekkel nem foglalkoznak? Ha egy tannal való foglalkozás következtében nem támad fel a még fel nem támadt örömvágy indulata, a már feltámadt örömvágy indulata pedig megsemmisül, nem támad fel a még fel nem támadt létezni vágyás indulata, a már feltámadt létezni vágyás indulata pedig megsemmisül, nem támad fel a még fel nem támadt balgaság indulata, a már feltámadt balgaság indulata pedig megsemmisül, az ilyen tan fontos, és ezzel nem foglalkoznak.

És mivel a fölösleges tanokkal foglalkoznak, a fontos tanokkal viszont nem foglalkoznak, fel­támadnak bennük a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erősödnek.

Az ilyen ember ostobán ezt fontolgatja: „Léteztem én régebbi korokban, vagy nem léteztem régebbi korokban? Mi voltam régebbi korokban? Hogyan léteztem régebbi korokban? Miből mivé lettem régebbi korokban? Létezni fogok-e jövendő korokban, vagy nem fogok létezni jövendő korokban? Mi leszek jövendő korokban? Hogyan fogok létezni jövendő korokban? Miből mivé leszek jövendő korokban?” És a jelenben is kétségei támadnak saját maga felől: „Létezem-e én, vagy nem létezem? Mi vagyok? Hogyan létezem? Ezek az élőlények honnét jöttek, és hová fognak távozni?”

Miközben az ilyen ember ostobán ezt fontolgatja, a következő hat tévhit valamelyike alakul ki benne: „Van énem” - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy: „Nincs énem” - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy: „Énemmel ismerem meg önmaga­mat” - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy: „Énemmel ismerem meg azt, ami nem én vagyok” - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy: „Azzal isme­rem meg önmagamat, ami nem én vagyok” - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy pedig ez a tévhit alakul ki benne: „Jelenlegi énem itt és itt el fogja nyerni jó és rossz cselekedeteim jutalmát, és ez az énem állandó, szilárd, örökkévaló, változatlan, minden­kor ugyanaz marad.”

Ezt nevezik, szerzetesek, tévhitek útvesztőjének, tévhitek sűrűjének, tévhitek bozótjának, tévhitek szemfényvesztésének, tévhitek zűrzavarának, tévhitek béklyójának. A tévhitek béklyójába bonyolódó, tanulatlan, közönséges ember nem szabadul meg a születéstől, öregségtől, haláltól, bánattól, szomorúságtól, fájdalomtól, keserűségtől, kétségbeeséstől, nem szabadul meg a szenvedéstől, mondom nektek.

Ám a tanult, nemes lelkű ember, aki ismeri a nemes dolgokat, hallotta a nemes tant, járatos a nemes tanban, ismeri az igaz embereket, hallotta az igaz emberek tanítását, járatos az igaz emberek tanításában, az ilyen ember felismeri a fontos tanokat, felismeri a fölösleges tanokat. Mivel felismeri a fontos tanokat és felismeri a fölösleges tanokat, a fölösleges tanokkal nem foglalkozik, a fontos tanokkal foglalkozik. [...] És mivel a fölösleges tanokkal nem foglalkozik és a fontos tanokkal foglalkozik, nem támadnak fel benne a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megszűnnek. Bölcsen megfontolja: „Ez a szenve­dés.” Bölcsen megfontolja: „Ez a szenvedés oka.” Bölcsen megfontolja: „Ez a szenvedés megszüntetése.” Bölcsen megfontolja: „Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út.” Ha ezt megfontolja, három béklyója leoldódik: egyénisége létezésének tévhite, kétkedés, jótettekbe és szertartásokba vetett hit.

Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni.

És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni?

Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen megfékezik és féken tartják látásukat. Mert aki nem fékezi meg és nem tartja féken látását, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki megfékezi és féken tartja látását, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.

Meggondoltan, bölcsen megfékezik és féken tartják hallásukat (~ szaglásukat, ~ ízlelésüket, ~ tapintásukat, ~ gondolkozásukat). Mert aki nem fékezi meg és nem tartja féken hallását (~ szaglását, ~ ízlelését, ~ tapintását, ~ gondolkozását), annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki megfékezi és féken tartja hallását (~ szaglását, ~ ízlelését, ~ tapintását, ~ gondolkozását), azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok. Mert aki nem fékezi meg önmagát, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki megfékezi önma­gát, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.

Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni.

És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfelelő használattal lehet megsem­misí­teni?

Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen arra használják felsőruhájukat, hogy védjék magukat a hidegtől, védjék magukat a hőségtől, védjék magukat legyektől, szúnyogoktól, forró széltől, rovarok csípésétől, hogy eltakarják szemérmüket. Meggondoltan, bölcsen arra használják az alamizsnát, hogy táplálják és fenntartsák testüket, megóvják a pusztulástól, alkalmassá tegyék az aszkétaéletre, nem pedig arra, hogy dőzsöljenek és élvezzenek, dísz­tárgyaik és ékszereik legyenek. „Ezáltal régebbi érzéseimet megszüntetem, és újabb érzéseim nem születnek; megélhetésem meglesz, gáncs nem ér, nyugodtan élem az életet.” Meg­gondoltan, bölcsen arra használják a hajlékot, hogy védjék magukat a hidegtől, védjék magukat a hőségtől, védjék magukat legyektől, szúnyogoktól, forró széltől, rovarok csípésétől, az időjárás viszontagságaitól, élvezzék a magány nyugalmát. Meggondoltan, bölcsen arra használják a betegek ápolására szolgáló orvosságot, hogy a fellépő fájdalmakat csillapítsák, a betegséget megszüntessék. Mert aki mindezeket nem megfelelően használja, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki megfelelően használja, azon nem uralkod­nak a pusztító, perzselő indulatok.

Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfelelő használattal lehet megsemmisíteni.

És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket tűréssel lehet megsemmisíteni?

Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen tűrik a hideget, meleget, éhséget, szomjú­ságot, legyeket, szúnyogokat, forró szelet, rovarok csípését, szidalmakat, gyalázkodó beszédet. Elviselik a testükben fellépő, fájdalmas, gyötrő, kínzó, keserves, bántó, kellemetlen, életet kioltó érzéseket. Mert aki mindezeket nem tűri el, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki eltűri, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.

Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket tűréssel lehet megsemmisíteni.

És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni?

Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen elkerülik a megvadult elefántot, elkerülik a megvadult lovat, elkerülik a megvadult bikát, elkerülik a megvadult kutyát, a kígyót, tönköt, tövisbozótot, szakadékot, vermet, pocsolyát, mocsarat. Ha tapasztalt rendtársaik óvják őket alkalmatlan ülőhelyre üléstől, járhatatlan úton járástól, hamis barátokkal barátkozástól, akkor meggondoltan, bölcsen kerülik azt az alkalmatlan ülőhelyet, járhatatlan utat, hamis barátokat. Mert aki mindezeket nem kerüli el, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki elkerüli, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.

Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni.

És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket elűzéssel lehet megsemmisíteni?

Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen feladják, elűzik, eltávolítják, megsemmi­sítik, nem hagyják megerősödni a bennük feltámadó kívánság gondolatát. Feladják, elűzik, eltávolítják, megsemmisítik, nem hagyják megerősödni a bennük feltámadó ártás gondolatát (~ gyűlölet gondolatát, ~ bármely feltámadó bűnös, gonosz elgondolást). Mert aki mindezeket nem űzi el, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki elűzi, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.

Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket elűzéssel lehet megsemmisíteni.

És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni?

Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen gyakorolják magukat az emlékezet képessé­gében, amelyhez magány szükséges, vágytalanság szükséges, lemondás szükséges, s amely az elfordulást érleli. Meggondoltan, bölcsen gyakorolják magukat a helyes és helytelen meg­különböztetésének képességében (~ az akaraterő képességében, ~ a lelki derű képességében, ~ a közöny képességében), amelyhez magány szükséges, vágytalanság szükséges, lemondás szükséges, s amely az elfordulást érleli. Mert aki mindezeket nem gyakorolja, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki gyakorolja, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.

Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni.

Ha tehát egy szerzetes megfontolással megsemmisítette a megfontolással megsemmisítendő indulatokat, megfékezéssel megsemmisítette a megfékezéssel megsemmisítendő indulatokat, megfelelő használattal megsemmisítette a megfelelő használattal megsemmisítendő indula­to­kat, tűréssel megsemmisítette a tűréssel megsemmisítendő indulatokat, kerüléssel megsemmi­sítette a kerüléssel megsemmisítendő indulatokat, elűzéssel megsemmisítette az elűzéssel meg­semmisítendő indulatokat, gyakorlással megsemmisítette a gyakorlással megsemmisí­tendő indulatokat, az ilyen szerzetesről mondják, hogy minden indulat megfékezésével bástyázta magát körül, elmetszette a létszomjat, letépte a bilincseket, úrrá lett a tévelygéseken, és véget vetett a szenvedésnek.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

FÉLELEM ÉS RETTEGÉS
[MN 4.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Itt Dzsánusszóni pap felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Dzsánusszóni pap:

- Gótama, ezek a tisztes családból származó ifjak Gótama úr kedvéért, benne bízva távoztak otthonukból az otthontalanságba. Gótama úr a vezetőjük, Gótama úr a gondviselőjük, Gótama úr a serkentőjük, és ez a csapat Gótama úr nézeteit vallja.

- Úgy van, pap, úgy van, pap. Ezek a tisztes családból származó ifjak az én kedvemért, bennem bízva távoztak otthonukból az otthontalanságba. Én vagyok a vezetőjük, én vagyok a gondviselőjük, én vagyok a serkentőjük, és ez a csapat az én nézeteimet vallja.

- Igen, Gótama, de nem könnyű az erdő sűrűjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdő, ha nem tud elmélyedésbe merülni.

- Úgy van, pap, úgy van, pap. Nem könnyű az erdő sűrűjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdő, ha nem tud elmélyedésbe merülni. Megvilágosodásom előtt, mielőtt még megvilágosod­tam volna, amikor még csak bódhiszattva voltam, én is így gondoltam: „Nem könnyű az erdő sűrűjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdő, ha nem tud elmélyedésbe merülni.” Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: „Mindazokat a remetéket és papokat, akik nem tisztultak meg testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban), mielőtt az erdő sűrűjében magános életre szánták magukat, mindezeket a tiszteletreméltó remetéket és papokat szorongató félelem és rettegés fogja el, éppen azért, mert még nem tisztultak meg testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban). Én viszont már nem voltam megtisztulatlan testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban), amikor az erdő sűrűjében magános életre szántam magamat. Testi tevékeny­ségemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban) már megtisztultam, és azok közé az igaz emberek közé tartozom, akik testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondo­lataikban, ~ életmódjukban) megtisztulva szánták magukat magános életre az erdő sűrűjében.” Amikor felismertem, pap, hogy testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban) megtisztultam, még inkább örömet találtam az erdei életben.

Ekkor, pap, ez a gondolatom támadt: „Mindazokat a remetéket és papokat, akik mohó vágyak és vad szenvedélyek rabjai (~ rosszindulatúak és gyűlölködők, ~ lomhaságban és restségben henyélnek, ~ ingerültek és nyugtalanok, ~ kétkedők és határozatlanok, ~ önteltek és másokat lenéznek, ~ félénkek és ijedősek, ~ ajándékra, tiszteletre, hírnévre vágynak, ~ lusták és erély­telenek, ~ zavaros fejűek és figyelmetlenek, ~ összpontosításra képtelenek, és gondolataik elkószálnak, ~ balgák és tudatlanok), miközben az erdő sűrűjében magános életre szánják magukat, mindezeket a tiszteletreméltó remetéket és papokat szorongató félelem és rettegés fogja el, éppen azért, mert mohó vágyak és vad szenvedélyek rabjai (~ rosszindulatúak és gyűlölködők stb.). Én viszont nem voltam mohó vágyak és vad szenvedélyek rabja (~ rossz­indulatú és gyűlölködő stb.), amikor az erdő sűrűjében magános életre szántam magamat. Levetkőztem a mohóságot (~ rosszindulatot stb.), és azok közé az igaz emberek közé tartozom, akik mohóság nélkül (~ jóindulattal eltelve stb.) szánták magukat magános életre az erdő sűrűjében. Amikor felismertem, pap, hogy levetkőztem a mohóságot (~ rosszindulatot stb.), még inkább örömet találtam az erdei életben.

Ekkor, pap, ez a gondolatom támadt: „Mi volna, ha baljós csillagállású éjszakákon, hold­fogytakor, újholdkor és holdnegyedkor, ilyen éjszakákon félelmes, borzongató helyeken erdei sírhalmokat, fák tövében emelt sírhalmokat, parkokban emelt sírhalmokat keresnék fel, és ott tanyáznék? Akkor talán megismerném a félelmet és rettegést.” És következő alkalommal baljós csillagállású éjszakákon, holdfogytakor, újholdkor és holdnegyedkor, ilyen éjszakákon félelmes, borzongató helyeken erdei sírhalmokat, fák tövében emelt sírhalmokat, parkokban emelt sírhalmokat kerestem fel, és ott tanyáztam. És miközben ott tanyáztam, olykor egy őz közeledett felém, olykor egy páva alatt tört le a gally, olykor a szél kavarta fel az avart. Én pedig azt gondoltam, hogy most fogom átélni a félelmet és rettegést.

Ekkor azután ez a gondolatom támadt: „Miért töltsem szüntelenül azzal az időt, hogy a félelemre várakozom? Nem volna-e jobb, ha amikor és ahogyan rám tör az a félelem és rettegés, akkor és azon módon oszlatnám el azt a félelmet és rettegést?” És előfordult, hogy miközben járkáltam, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem álltam meg, nem is ültem le, nem is feküdtem le, amíg azt a félelmet és rettegést jártomban el nem oszlattam. És előfordult, hogy miközben álltam, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem indultam el, nem is ültem le, nem is feküdtem le, amíg azt a félelmet és rettegést álltomban el nem oszlattam. És előfordult, hogy miközben ültem, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem feküdtem le, nem is álltam fel, nem is indultam el, amíg azt a félelmet és rettegést ültömben el nem oszlattam. És előfordult, hogy fektemben tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem ültem fel, nem is álltam fel, nem is indultam el, amíg azt a félelmet és rettegést fektemben el nem oszlattam.

Vannak egyes remeték és papok, akik az éjszakát nappalnak tartják, és a nappalt éjszakának tartják. Én azonban azt mondom, hogy az ilyen remeték és papok összezavarják a dolgokat. Én az éjszakát éjszakának tartom, és a nappalt nappalnak tartom.

.................................................................................................................................................

Lehetséges, pap, hogy úgy gondolod: „Gótama remete még most sem szabadult meg a szenvedélyektől, gyűlölettől, balgaságtól, ezért van az, hogy az erdő sűrűjében magános életre szánja magát.” Ezt azonban nem szabad feltételezned, pap. Két okból szántam magamat az erdő sűrűjében magános életre: mert saját jelenlegi létemben nyugalmat találok benne, és mert részvétet érzek az eljövendő nemzedékek iránt.

- A tiszteletreméltó Gótama részvétet tanúsít az eljövendő nemzedékek iránt, ahogyan a tökéletesen megvilágosult szenttől várható! Pompás, Gótama, pompás, Gótama! Gótama, mint hogyha valaki talpára állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson - úgy világosította meg a Tant minden oldalról Gótama úr. Én most Gótama úrhoz, és a Tanhoz, és a szerzetesek gyülekezetéhez folyamodom oltalomért. Fogadjon el Gótama úr a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

 

MEGTISZTULÁS
[MN 8.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a tiszteletreméltó Mahácsunda egyik este áhítatos elmélkedése befejeztével felállt, és felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost a tiszteletreméltó Mahácsunda:

- Uram, a sok különböző nézetből, amelyek az egyén létére vonatkozólag vagy a külvilágra vonatkozólag a közvéleményben kialakulnak, a szerzetesnek ugyebár elegendő, ha a kezde­tüket teszi megfontolás tárgyává, és ilyen módon tud elfordulni ezektől a nézetektől, ilyen módon tudja elvetni ezeket a nézeteket?

- Csunda, a sok különböző nézetről, amelyek az egyén létére vonatkozólag vagy a külvilágra vonatkozólag a közvéleményben kialakulnak, amikor ezek a nézetek kialakulnak, és meg­gyökereznek, és elterjednek, a valóságnak megfelelően fel kell ismerni és helyesen kell tudni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én egyéniségem.” Ilyen módon lehet elfordulni ezektől a nézetektől, ilyen módon lehet elvetni ezeket a nézeteket.

Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület állapo­tába jut, és így gondolkozik: „Elértem a megtisztulást.”

Ám ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.

Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes az elmélkedést és gondolkozást feladva, eléri a belső nyugalmat, az érzések egybeolvadását, az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet, a második révület állapotát, és így gondolkozik: „El­értem a megtisztulást.” Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak neve­zik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegye­lemben.

Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes az örömről lemondva, egykedvűen, az emlékezést és tudatot összpontosítva azt a boldogságot érzi testében, amelyről az igaz emberek ezt mondják: „Az egykedvűen emlékező boldogan él.” Így a harmadik révület állapotába jut, és így gondolkozik: „Elértem a megtisztulást.” Azonban ezt a nemes rendi fe­gye­lemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.

Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes a boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után eléri a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést. Így a negyedik révület állapotába jut, és így gondol­ko­zik: „Elértem a megtisztulást.” Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegye­lemben.

Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes túllép az alakok észlelésén, megszünteti a benyomások észlelését, eltörli a dolgok különbözőségének észlelését, és eléri a tér végte­lenségének állapotát, (~ a tudat végtelenségének állapotát, ~ a semmiség állapotát, ~ a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotát), és így gondolkozik: „Elértem a megtisztulást.” Ám ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a nyugalom elérésének nevezik a nemes rendi fegyelemben.

A megtisztulást így kell megvalósítanotok, Csunda: „Mások erőszakosak, mi viszont nem vagyunk erőszakosak”; így kell megvalósítanotok a megtisztulást. „Mások életet oltanak ki, mi viszont tartózkodunk az élet kioltásától”; így kell megvalósítanotok a megtisztulást. „Mások elveszik azt, amit nem adtak nekik (~ kicsapongók, ~ hazugok, ~ rágalmazók, ~ szitkozódók, ~ fecsegők, ~ önzők, ~ álnokok, ~ téves nézeteket vallanak, ~ téves célokat követnek, ~ tévesen szólnak, ~ tévesen cselekesznek, ~ téves megélhetést folytatnak, ~ téves erőfeszítéseket tesznek, ~ tévesen emlékeznek, ~ téves révületbe esnek, ~ téves tudással rendelkeznek, ~ téves megváltást érnek el, ~ fáradtak és restek, ~ fennhéjázók, ~ ingatagok, ~ haragvók, ~ kötözködők, ~ képmutatók, ~ irigyek, ~ kapzsik, ~ fukarok, ~ álnokok, ~ csalók, ~ durvák, ~ dölyfösek, ~ akaratosak, ~ gonoszokkal barátkoznak, ~ hanyagok, ~ bizalmat­lanok ~ szemérmetlenek, ~ lelkiismeretlenek, ~ tanulatlanok, ~ lomhák, ~ feledékenyek, ~ ostobák), ... amit megpillantanak, azt megkívánják, megragadják, nem eresztik el; mi viszont nem kívánjuk meg, nem ragadjuk meg, eleresztjük, amit megpillantunk.” Így kell meg­valósítanotok a megtisztulást. [...]

Mint ahogyan egy járhatatlan utat egy másik, járható úton meg lehet kerülni, mint ahogyan egy járhatatlan gázlót egy másik, járható gázlón meg lehet kerülni, ugyanígy, Csunda, az erőszakos egyént meg lehet kerülni az erőszaktól tartózkodással, az életet kioltó egyént meg lehet kerülni az élet kímélésével [stb.], az olyan egyént, aki megkívánja, megragadja, nem ereszti el, amit megpillant, meg lehet kerülni azzal, hogy nem kívánjuk meg, nem ragadjuk meg, eleresztjük, amit megpillantunk.

Mint ahogyan minden rossz tulajdonság alacsonyabb létformába juttat, minden jó tulajdonság magasabb létformába juttat, ugyanígy, Csunda, az erőszakos egyént az erőszaktól tartózkodás juttatja magasabb létformába, az életet kioltó egyént az élet kímélése juttatja magasabb létformába [stb.], az olyan egyént, aki megkívánja, megragadja, nem ereszti el, amit meg­pillant, az juttatja magasabb létformába, ha nem kívánja meg, nem ragadja meg, elereszti, amit megpillant.

Nincs olyan eset, Csunda, hogy aki maga is mocsárba süllyedt, ki tudja húzni a mocsárba süllyedt másik embert. Ám olyan eset előfordul, Csunda, hogy aki maga nem süllyedt mocsárba, ki tudja húzni a mocsárba süllyedt másik embert. Nincs olyan eset, Csunda, hogy aki maga is féktelen, fegyelmezetlen, nem jutott el a nirvánához, az meg tudja fékezni, fegyelmezni, a nirvánához eljuttatni a másik embert. Ám olyan eset előfordul, Csunda, hogy aki maga megfékezett, fegyelmezett, eljutott a nirvánához, az meg tudja fékezni, fegyelmezni, a nirvánához eljuttatni a másik embert. Ugyanígy, Csunda, az erőszakos egyént az erőszaktól tartózkodás juttatja el a nirvánához, az életet kioltó egyént az élet kímélése juttatja el a nirvánához [stb.].

Nos, Csunda, ezzel megmutattam a megtisztulás útját, megmutattam a helyes eltökéltség útját, megmutattam a megkerülés útját, megmutattam a magasabb létformába jutás útját, meg­mutattam a kialvásba (nirvánába) jutás útját. Amit a tanítványai javát akaró, együttérző tanítónak kell nyújtania, azt nyújtottam én nektek együttérzésből. Itt van előttetek a fák töve, itt vannak előttetek a magános hajlékok. Mélyedjetek el, Csunda, ne lankadjatok, hogy ne kelljen később megbánnotok; erre tanítalak benneteket.

Így beszélt a Magasztos. A tiszteletreméltó Mahácsunda örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.

 

A SZENVEDÉSEK LÁNCOLATA
Hosszabb beszéd [MN 13.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kert­jében tartózkodott. Itt egyik reggelen számos szerzetes felöltözött, magukra öltötték felső­ruhájukat, fogták alamizsnagyűjtő szilkéjüket, és elindultak Szávatthiba alamizsnáért. Ekkor azonban a szerzeteseknek ez a gondolatuk támadt:

- Túlságosan korán van még alamizsnagyűjtő útra indulni Szávatthiba. Jobb lesz, ha inkább a más nézeteket valló remeték szállását keressük fel.

Ekkor a szerzetesek a más nézeteket valló remeték szállását keresték fel.

Odaérve, üdvözletet váltottak azokkal a más nézeteket valló remetékkel, és illendő üdvözlő szavak után leültek velük szemben. Amikor leültek velük szemben, a más nézeteket valló remeték így szóltak a szerzetesekhez:

- A tiszteletreméltó Gótama remete az élvezetek helyes felismerését tanítja; mi is az élvezetek helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az alakok helyes felismerését tanítja; mi is az alakok helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az érzetek helyes felismerését tanítja; mi is az érzetek helyes felismerését tanítjuk. Ilyeténképpen mi a különbség, mi az eltérés, mi a változtatás Gótama remete véleménye és a miénk között, tiszteletreméltó urak, akár a tanok tanításában, akár az életszabályok megszabásában?

Ekkor a szerzetesek a más nézeteket valló remeték beszédére sem igenlő választ nem adtak, sem elutasító választ nem adtak, hanem igenlő válasz nélkül és elutasító válasz nélkül felálltak ülőhelyükről, és eltávoztak:

- A Magasztostól fogjuk megtudakolni, mi a helyzet ebben a kérdésben - határoztak.

Ezután a szerzetesek bejárták Szávatthit alamizsnáért, majd az étel elfogyasztása után vissza­tértek alamizsnagyűjtő útjukról, és a Magasztos elé járultak. Elébe járulva, üdvözölték a Magasztost, és leültek előtte. Előtte ülve, így szóltak a Magasztoshoz a szerzetesek:

- Urunk, ma reggel felöltöztünk, magunkra öltöttük felsőruhánkat, fogtuk alamizsnagyűjtő szilkénket, és elindultunk Szávatthiba alamizsnáért. Ekkor azonban ez a gondolatunk támadt: „Túlságosan korán van még alamizsnagyűjtő útra indulni Szávatthiba. Jobb lesz, ha inkább a más nézeteket valló remeték szállását keressük fel.” Ekkor a más nézeteket valló remeték szállását kerestük fel. Odaérve, üdvözletet váltottunk azokkal a más nézeteket valló remetékkel, és illendő üdvözlő szavak után leültünk velük szemben. Amikor leültünk velük szemben, a más nézeteket valló remeték így szóltak hozzánk: „A tiszteletreméltó Gótama remete az élvezetek helyes felismerését tanítja; mi is az élvezetek helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az alakok helyes felismerését tanítja; mi is az alakok helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az érzetek helyes felismerését tanítja; mi is az érzetek helyes felismerését tanítjuk. Ilyeténképpen mi a különbség, mi az eltérés, mi a változtatás Gótama remete véleménye és a miénk között, tiszteletreméltó urak, akár a tanok tanításában, akár az életszabályok szabályozásában?” Ekkor mi a más nézeteket valló remeték beszédére sem igenlő választ nem adtunk, sem elutasító választ nem adtunk, hanem igenlő válasz nélkül és elutasító válasz nélkül felálltunk ülőhelyünkről, és eltávoztunk. „A Magasz­tostól fogjuk megtudakolni, mi a helyzet ebben a kérdésben” - így határoztunk.

- Szerzetesek, a más nézeteket valló remeték beszédére így kellett volna válaszolnotok: „Tiszteletreméltó urak, miben áll az élvezetek gyönyörűsége, nyomorúsága, és a menekvés tőlük? Miben áll az alakok gyönyörűsége, nyomorúsága, és a menekvés tőlük? Miben áll az érzetek gyönyörűsége, nyomorúsága, és a menekvés tőlük?” Ha ezt kérdeztétek volna, szer­zetesek, akkor a más nézeteket valló remeték nem tudtak volna válaszolni, és zavarba jöttek volna. Miért? Azért, mert ez túlhaladja ismereteiket. Szerzetesek, nem látok senkit a halhatatlanok és halandók között, az egész teremtett világban, sem remetét, sem papot, sem istent, sem embert, aki e kérdésekre kielégítő felelettel tudna szolgálni, csupán a Beérkezett, vagy a Beérkezett tanítványai, vagy aki tőlük hallotta.

Miben áll az élvezetek gyönyörűsége, szerzetesek? Ötféle élvezet létezik, szerzetesek. Mi ez az öt? A szemmel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó ala­kok. A füllel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó han­gok. Az orral érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó szagok. A nyelvvel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó ízek. A testtel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó tapintások. Ez az ötféle élvezet létezik, szerzetesek. Az élvezetek gyönyörűsége abban a boldogságban és örömben áll, amely ennek az ötféle élvezetnek a nyomán támad.

És miben áll az élvezetek nyomorúsága, szerzetesek? Ha egy tisztes családból származó ember valamilyen foglalkozással tartja fenn magát, mint írnok, tiszttartó, számvevő, föld­műves, kereskedő, állattenyésztő, katona, királyi tisztviselő, vagy bármi más foglalkozás folytatója, akkor ki van téve a hidegnek, ki van téve a hőségnek; legyek és darazsak csípése, kígyók és férgek csípése gyötri, szél és perzselő napsütés kínozza, éhség és szomjúság epeszti. Ez az élvezetek nyomorúsága, a szenvedésnek ebben a létben megvalósuló láncolata, amely­nek oka az élvezet, gyökere az élvezet, fenntartója az élvezet, és újabb élvezetek gerjesztője lesz.

És ha ez a tisztes családból származó ember így fáradozik, iparkodik, töri magát, és mégsem tudja megszerezni a kívánt javakat, akkor elkeseredik, emészti magát, bánkódik, mellét veri, kétségbeesik: „Hiábavaló volt a fáradozásom, eredménytelen maradt az iparkodásom!” Ez az élvezetek nyomorúsága, a szenvedésnek ebben a létben megvalósuló láncolata, amelynek oka az élvezet, gyökere az élvezet, fenntartója az élvezet, és újabb élvezetek gerjesztője lesz.

És ha ez a tisztes családból származó ember így fáradozik, iparkodik, töri magát, és megszerzi a kívánt javakat, akkor ezeknek a javaknak a megőrzése és felhasználása szenvedést és kese­rűséget okoz neki: „Nehogy javaimat a királyok elragadják, tolvajok ellopják, tűz eleméssze, víz elsodorja, gonosz rokonok elorozzák!” És hiába őrzi és védi javait, a királyok elragadják, tolvajok ellopják, tűz elemészti, víz elsodorja, gonosz rokonok elorozzák. Ekkor elkeseredik, emészti magát, bánkódik, mellét veri, kétségbeesik: „Amim volt, most nincs!” Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].

Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érde­ké­ben viszálykodnak királyok királyokkal, viszálykodnak harcosok harcosokkal, viszálykodnak papok papokkal, viszálykodnak családapák családapákkal, viszálykodik anya a fiával, viszály­kodik fiú az anyjával, viszálykodik apa a fiával, viszálykodik fiú az apjával, viszálykodik testvér a testvérrel, viszálykodik fivér a nővérrel, viszálykodik nővér a fivérrel, viszálykodik barát a barátjával. És így viszályba, vitába, tusára kelve, ököllel támadnak egymásra, kövekkel támadnak egymásra, bottal támadnak egymásra, fegyverrel támadnak egymásra. [...] És kardot és pajzsot ragadnak, íjjal és tegezzel övezik fel magukat, csatába rohannak, nyilak és gerelyek repülnek, kardok villognak. És nyíllal döfik át egymást, gerellyel döfik át egymást, és égő anyaggal öntik le és hajítófegyverrel dobják meg egymást, és karddal széthasítják egymás fejét. És végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].

Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érde­ké­ben szegnek szerződést, fosztogatnak, rabolnak, vetnek cselt, környékezik meg más feleségét. Az ilyen embert azután a királyok elfogatják, és különböző büntetésekkel sújtják: korbáccsal verik, bottal verik, vesszővel verik, levágatják a kezüket, levágatják a lábukat, levágatják ke­zü­ket és lábukat, levágatják a fülüket, levágatják az orrukat, levágatják fülüket és orrukat, [...] forró olajjal öntik le, kutyákkal tépetik szét, elevenen karóba húzatják, karddal lefejez­tetik. És ezek így végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].

Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében vétkeznek testtel, vétkeznek beszéddel, vétkeznek gondolattal. És mivel vétkeztek testtel, vétkeztek beszéddel, vétkeztek gondolattal, testük pusztulása után, haláluk után mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságba, pokolba kerülnek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].

És miben áll a menekvés az élvezetektől, szerzetesek? Az élvezetek kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekről és szenvedélyekről lemondani, ebben áll a menekvés az élvezetektől, szerzetesek.

Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az élve­zetek gyönyörűségét mint gyönyörűséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tőlük mint menekvést, enélkül akár saját maga tisztába kerülhetne az élvezetekkel, akár másokat hozzásegíthetne ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az élvezetekkel. Arra viszont van példa, hogy ha egy remete vagy pap helyesen felismerte az élvezetek gyönyörűségét mint gyönyörűséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tőlük mint menekvést, akkor akár saját maga tisztába kerülhet az élvezetekkel, akár másokat hozzásegíthet ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az élvezetekkel.

Miben áll az alak gyönyörűsége, szerzetesek? Például egy nemesúr leánya, vagy egy pap leánya, vagy egy polgár leánya, tizenöt vagy tizenhat éves korú, nem túl magas és nem túl alacsony termetű, nem túl sovány és nem túl kövér, nem túl sötét bőrű és nem túl sápadt, ugyebár, szerzetesek, ebben a korában szépsége és bája teljében van?

- Úgy van, urunk.

- Szerzetesek, az alak gyönyörűsége abban a boldogságban és örömben áll, amely ennek a szépségnek és bájnak a nyomán támad.

És miben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek? Ha ugyanezt a nővért idő múltával, nyolcvan­éves, vagy kilencvenéves, vagy százéves korában látnátok, összeaszottan, kétrét görnyedve, roskatagon, botra támaszkodva, reszketegen botorkálva, sorvadtan, fonnyadtan, fogatlanul, megőszülve, kihullott hajjal, remegő fejjel, ráncosan, bőrén foltokkal - nemde, azt gondol­nátok, szerzetesek: „Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltűnt, és nyomorúság lépett helyére?”

- Úgy van, urunk.

- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.

Továbbá, szerzetesek, ha ugyanezt a nővért nagybetegen, kínlódva, szenvedve, saját vizele­tében és ürülékében fetrengve látnátok, amint mások emelik, mások látják el - nemde, azt gondolnátok, szerzetesek: „Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltűnt, és nyomorúság lépett helyére?”

- Úgy van, urunk.

- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.

Továbbá, szerzetesek, ha ugyanezt a nővért holtan látnátok a földön, mint egynapos, vagy kétnapos, vagy háromnapos hullát, felpüffedve, megkékülve, oszlásnak indulva, [...] vagy amint varjak tépdesik, vagy hollók tépdesik, vagy keselyűk tépdesik, vagy kutyák szaggatják, vagy sakálok szaggatják, vagy mindenféle férgek rágják, [...] vagy amint csontvázán hús, vér és inak tapadnak, vagy vérfoltos csontvázáról lefoszlott a hús és inak fedik, vagy hústalan és vértelen csontvázát inak tartják össze, vagy az inak is lefoszlottak csontvázáról, és a csontváz szanaszét hullott, itt egy kézfej csontja, ott egy lábfej csontja, amott egy lábszárcsont, ott egy combcsont, ott a medencecsont, ott a gerinc, ott a koponya - nemde, azt gondolnátok, szerze­tesek: „Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltűnt, és nyomorúság lépett helyére?”

- Úgy van, urunk.

- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.

És miben áll a menekvés az alaktól, szerzetesek? Az alak kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekről és szenvedélyekről lemondani, ebben áll a menekvés az alaktól, szerzetesek.

Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az alak gyönyörűségét... [stb.].

Miben áll az érzetek gyönyörűsége, szerzetesek? Például egy szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület (~ második révület, ~ harmadik révület, ~ negyedik révület) állapotába jut, és abban marad. Miközben ez a szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első (~ második, ~ harmadik, ~ ne­gye­dik) révület állapotába jut, és abban marad, aközben nincs olyan gondolata, amellyel önmagát bántaná, nincs olyan gondolata, amellyel másokat bántana, nincs olyan gondolata, amellyel mindkettőt bántaná. Eközben tehát a nem bántás érzetét érzi. A nem bántás érzetét nevezem az érzetek gyönyörűségének, szerzetesek.

És miben áll az érzetek nyomorúsága, szerzetesek? Az érzetek elmúlók, fájdalommal teljesek, tünékenyek; ebben áll az érzetek nyomorúsága, szerzetesek. És miben áll a menekvés az érzetektől, szerzetesek? Az érzetek kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekről és szenvedélyekről lemondani, ebben áll a menekvés az érzetektől, szerzetesek.

Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az érzetek gyönyörűségét mint gyönyörűséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tőlük mint menekvést, enélkül akár saját maga tisztába kerülhetne az érzetekkel, akár másokat hozzásegíthetne ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az érzetekkel. Arra viszont van példa, hogy ha egy remete vagy pap helyesen felismerte az érzetek gyönyörűségét mint gyönyörűséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tőlük mint menekvést, akkor akár saját maga tisztába kerülhet az érzetekkel, akár másokat hozzásegíthet ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az érzetekkel.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

A SZENVEDÉSEK LÁNCOLATA
Rövidebb beszéd [MN 14.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szakka-földön, Kapilavatthuban, a Fügefa-ligetben tartózkodott. Itt a Szakka-nemzetségbeli Mahánáma felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözölte a Magasz­tost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost a Szakka-nemzetségbeli Mahánáma:

- Uram, régóta elfogadom a Tant, ahogyan a Magasztos hirdeti: „A mohóság az elme gyötrelme, a gyűlölet az elme gyötrelme, a tévedés az elme gyötrelme.” Ám noha elfogadom a Tant, ahogyan a Magasztos hirdeti: „A mohóság az elme gyötrelme, a gyűlölet az elme gyötrelme, a tévedés az elme gyötrelme”, mégis olykor mohóság keríti hatalmába elmémet, gyűlölet keríti hatalmába elmémet, tévedés keríti hatalmába elmémet. Emiatt ezen töprengek, uram: vajon mi az, amitől még nem szabadult meg a lelkem, hogy olykor mohóság keríti hatalmába elmémet, gyűlölet keríti hatalmába elmémet, tévedés keríti hatalmába elmémet?

- Éppen ez az, Mahánáma, amitől még nem szabadult meg a lelked, hogy tudniillik olykor mohóság keríti hatalmába elmédet, gyűlölet keríti hatalmába elmédet, tévedés keríti hatalmába elmédet. Mert ha ettől megszabadult volna a lelked, Mahánáma, nem laknál többé házadban, nem gyönyörködnél az élvezetekben. De mivel ettől még nem szabadult meg a lelked, azért laksz házadban, és gyönyörködsz az élvezetekben.

Ha egy nemes tanítvány felismeri és belátja a valóságot: „Az élvezetek rövid gyönyörűséget nyújtanak, sok szenvedést, sok gyötrelmet okoznak, túlteng bennük a nyomorúság”, ám az élvezeteken kívül, a káros dolgokon kívül nem talál örömet és boldogságot, vagy valami jobbat ezeknél, akkor még mindig nem mondott végleg búcsút az élvezeteknek. De ha egy nemes tanítvány felismeri és belátja a valóságot: „Az élvezetek rövid gyönyörűséget nyújta­nak, sok szenvedést, sok gyötrelmet okoznak, túlteng bennük a nyomorúság”, és az élveze­teken kívül, a káros dolgokon kívül más örömet és boldogságot talál, vagy valami jobbat ezeknél, akkor végleg búcsút mondott az élvezeteknek, Mahánáma.”

.................................................................................................................................................

Egy alkalommal, Mahánáma, Rádzsagahában tartózkodtam, a Keselyűcsúcs-hegyen. Ez idő tájt az Iszigili-hegy lejtőjén, a Feketekő-sziklánál, nagyszámú dzsaina szerzetes folytatott önsanyargatást olyan módon, hogy lemondtak az ülésről, szüntelenül álltak, és ezáltal súlyos, kínos, gyötrő fájdalmat szenvedtek. Egyik este, miután befejeztem elmélkedésemet, felálltam, és felkerestem azokat a dzsaina szerzeteseket az Iszigili-hegy lejtőjén, a Feketekő-sziklánál. Odaérve, így szólítottam meg a szerzeteseket:

- Dzsaina szerzetes testvérek, miért folytattok önsanyargatást olyan módon, hogy lemondtok az ülésről, szüntelenül álltok, és ezáltal súlyos, kínos, gyötrő fájdalmat szenvedtek?

A dzsaina szerzetesek így válaszoltak szavaimra:

- Testvér, Náthaputta szerzetes mindent tud, mindent ismer, maradéktalan tudás és ismeret birtokosának vallja magát: „Akár járok, akár állok, akár alszom, akár ébren vagyok, állandóan teljes tudás és ismeret birtokában vagyok.” Márpedig ő mondta: „Szerzetesek, ti előzőleg bűnös cselekedeteket követtetek el, azokat ezzel a gyötrelmes önsanyargatással kell levezekel­netek. Minthogy a jelenben megzabolázzátok testeteket, megzabolázzátok beszédeteket, meg­zabolázzátok gondolataitokat, a jövőre vonatkozólag nem halmoztok fel bűnös cselekedeteket. Így tehát ha a régebbi cselekedeteket vezekléssel megsemmisítitek, új cselekedeteket pedig nem halmoztok fel, a jövőben nem érvényesül hatás. Ha a jövőben nem érvényesül hatás, a cselekedetek következménye is megsemmisül. Ha a cselekedetek következménye megsemmi­sül, a szenvedés is megsemmisül. Ha a szenvedés megsemmisül, az érzetek is megsemmisül­nek. Ha az érzetek megsemmisülnek, minden szenvedés véget fog érni.” Ezzel mi egyet­értünk, jónak látjuk, kielégít bennünket.

E beszéd hallatára így válaszoltam azoknak a dzsaina szerzeteseknek:

- Dzsaina szerzetes testvérek, tudjátok-e: léteztetek-e korábban, vagy nem léteztetek?

- Nem tudjuk, testvér.

- Hát azt tudjátok-e, dzsaina szerzetes testvérek: elkövettetek-e korábban bűnös cseleke­dete­ket, vagy nem követtetek el?

- Nem tudjuk, testvér.

- Hát azt tudjátok-e, dzsaina szerzetes testvérek: ilyen és ilyen bűnös cselekedetet követtetek el?

- Nem tudjuk, testvér.

- Hát azt tudjátok-e, dzsaina szerzetes testvérek: ennyi és ennyi szenvedésnek végére értetek, ennyi és ennyi szenvedésnek még végére kell érnetek, s ha ennyi és ennyi szenvedés véget ér, minden szenvedés véget fog érni?

- Nem tudjuk, testvér.

- Hát azt tudjátok-e, dzsaina szerzetes testvérek: hogyan lehet a jelen életben a káros dolgoktól megszabadulni, és az üdvös dolgokat elérni?

- Nem tudjuk, testvér.

- Tehát, dzsaina szerzetes testvérek, ti nem tudjátok: léteztetek-e korábban, vagy nem létez­tetek? [stb.] Ha pedig ez így van, akkor a dzsaina szerzetesek bizonyára azok közül az egykori kegyetlen, véres kezű gonosztevők közül kerülnek ki, akik ismét emberek között születtek újjá?

- Gótama testvér, nem lehet boldogság árán nyerni el a boldogságot; szenvedés árán lehet elnyerni a boldogságot. Ha boldogság árán lehetne elnyerni a boldogságot, akkor Széníja Bimbiszára, Magadha királya nyerné el a boldogságot, mert Széníja Bimbiszára, Magadha királya boldogabban él, mint a tiszteletreméltó Gótama.

- A tiszteletreméltó dzsaina szerzetesek elhamarkodott és meggondolatlan szót szóltak, amikor ezt mondták: „Gótama testvér, nem lehet boldogság árán nyerni el a boldogságot; szenvedés árán lehet elnyerni a boldogságot. Ha boldogság árán lehetne elnyerni a boldog­ságot, akkor Széníja Bimbiszára, Magadha királya, nyerné el a boldogságot, mert Széníja Bimbiszára, Magadha királya, boldogabban él, mint a tiszteletreméltó Gótama.” Először ellenkérdést kellett volna hozzám intézni: A két tiszteletreméltó úr közül ki él boldogabban: Széníja Bimbiszára, Magadha királya, vagy a tiszteletreméltó Gótama?

- Igaz, Gótama testvér; elhamarkodott és meggondolatlan szót szóltunk, amikor ezt mondtuk: „Gótama testvér, nem lehet boldogság árán nyerni el a boldogságot [stb.].” Így állván a dolog, most csakugyan megkérdezzük a tiszteletreméltó Gótamától: „A két tiszteletreméltó úr közül ki él boldogabban: Széníja Bimbiszára, Magadha királya, vagy a tiszteletreméltó Gótama?”

- Nos, dzsaina szerzetes testvérek, visszakérdezlek benneteket, s válaszoljatok legjobb belátásotok szerint. Mit gondoltok, dzsaina szerzetes testvérek: képes volna-e arra Széníja Bimbiszára, Magadha királya, hogy tökéletes boldogság állapotában töltsön el mozdulatlanul és szótlanul hét napot és éjszakát?

- Semmiképpen sem, testvér.

- Mit gondoltok, dzsaina szerzetes testvérek: képes volna-e arra Széníja Bimbiszára, Magadha királya, hogy tökéletes boldogság állapotában töltsön el mozdulatlanul és szótlanul hat napot és éjszakát, vagy öt napot és éjszakát, vagy négy napot és éjszakát, vagy három napot és éjszakát, vagy két napot és éjszakát, vagy akár egyetlen napot és éjszakát?

- Semmiképpen sem, testvér.

- Én viszont, dzsaina szerzetes testvérek, képes vagyok arra, hogy tökéletes boldogság állapo­tában töltsek el mozdulatlanul és szótlanul egy teljes napot és éjszakát. Képes vagyok arra, hogy tökéletes boldogság állapotában töltsek el mozdulatlanul és szótlanul két napot és éjszakát, három napot és éjszakát, négy napot és éjszakát, öt napot és éjszakát, hat napot és éjszakát, hét napot és éjszakát. Nos, mit gondoltok, dzsaina szerzetes testvérek: így állván a dolog, ki él boldogabban: Széníja Bimbiszára, Magadha királya, vagy én?

- Így állván a dolog, a tiszteletreméltó Gótama boldogabban él Széníja Bimbiszáránál, Magadha királyánál.

Így beszélt a Magasztos. A Szakka-nemzetségbeli Mahánáma örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.

 

ERDEI REMETESÉG
[MN 17.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, feltárom előttetek az erdei remeteségben tartózkodás módját. Hallgassátok meg, fontoljátok meg jól; elmondom.

- Úgy lesz, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, előfordul, hogy egy szerzetes erdei remeteségbe vonul el, és mialatt abban az erdei remeteségben tartózkodik, csapongó figyelme nem összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása nem fegyelmeződik, féktelen indulatai nem fékeződnek meg, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat nem éri el, és amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szűkösen részesül. Szerzetesek, az ilyen szerzetes vegye fontolóra: „Én ebbe az erdei remeteségbe vonultam el, és itt tartózkodom. És mialatt ebben az erdei remeteségben tartózkodom, csapongó figyelmem nem összpontosult, fegyelmezetlen gondolkozásom nem fegyelmeződött, féktelen indulataim nem fékeződtek meg, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat nem értem el, és amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szűkösen részesülök.” Szerzetesek, az ilyen szerzetes akár éjjel, akár nappal távozzék az erdei remeteségből, ne maradjon ott.

Az is előfordul szerzetesek, hogy egy szerzetes másik erdei remeteségbe vonul el, és ott tartóz­kodik. És mialatt abban az erdei remeteségben tartózkodik, csapongó figyelme nem összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása nem fegyelmeződik, féktelen indulatai nem fékeződnek meg, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat nem éri el, azonban amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvos­ságra, abban bőségesen részesül. Szerzetesek, az ilyen szerzetes vegye fontolóra: „[...] Én nem köntös kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem alamizsna kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem fekhely kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem orvosság kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba.” Szer­ze­tesek, az ilyen szerzetes e számvetés után távozzék az erdei remeteségből, ne maradjon ott.

Viszont előfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes másik erdei remeteségbe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt ott tartózkodik, csapongó figyelme összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása fegyelmeződik, féktelen indulatai megfékeződnek, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat eléri, de amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizs­nára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szűkösen részesül. Szerzetesek, az ilyen szerzetes vegye fontolóra: „Én ebbe az erdei remeteségbe vonultam el, és itt tartóz­ko­dom. És mialatt ebben az erdei remeteségben tartózkodom, csapongó figyelmem összpon­tosult, fegyelmezetlen gondolkozásom fegyelmeződött, féktelen indulataim megfékeződtek, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat elértem, de amire a remetének élete fenntartásához szük­sége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szűkösen részesülök. Én azonban nem köntös kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem alamizsna kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem fekhely kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem orvosság kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba.” Szerzetesek, az ilyen szerzetes e számvetés után maradjon ott az erdei remeteségben, ne távozzék.

Az is előfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes másik erdei remeteségbe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt ott tartózkodik, csapongó figyelme összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása fegyelmeződik, féktelen indulatai megfékeződnek, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat eléri, és amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizs­nára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban bőségesen részesül. [...] Az ilyen szerzetes élete fogytáig maradjon ott az erdei remeteségben, ne távozzék.

Az is előfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes egy falu (~ egy település, egy város, ~ egy tartomány, ~ egy személy) közelébe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt annak a falunak (~ tele­pülésnek, ~ városnak, ~ tartománynak, ~ személynek) a közelében tartózkodik, csapongó figyelme nem összpontosul [stb.]. Szerzetesek, az ilyen szerzetes akár éjjel, akár nappal távozzék a falu [stb.] mellől, ne maradjon ott. Viszont előfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes másik falu (~ település, stb.) közelébe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt annak a falunak (~ településnek stb.) a közelében tartózkodik, csapongó figyelme összpontosul [stb.]. Szerzetesek, az ilyen szerzetes élete fogytáig maradjon ott annak a falunak [stb.] a közelében, ne távozzék.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

A GONDOLATOK KORDÁBAN TARTÁSA
[MN 20.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordul:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, ha egy szerzetes magasabb rendű gondolkozásra törekszik, ötféle képzetet kell időről időre átgondolnia. Mi ez az öt?

Előfordul, hogy miközben egy szerzetes valamely képzetet megjelenít magának, valamely képzetre gondol, aközben bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők. Ilyenkor a szerzetes azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondoljon. Hogyha azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondol, akkor azok a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő képzetek eltűnnek, elenyésznek. Ezek elenyésztével lelke és elméje megnyugszik, megszilárdul, össz­pontosul, elmélyed. Mint ahogyan az ügyes kőművesmester vagy kőművessegéd egy vékonyabb ékkel a durvább éket kiüti, kilöki, eltávolítja, ugyanúgy, szerzetesek, miközben egy szerzetes valamely képzetet megjelenít magának, valamely képzetre gondol, és aközben bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők, ilyenkor a szerzetes azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondoljon, s hogyha azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondol, akkor azok a bűnös, gonosz, mo­hó­ságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő képzetek eltűnnek, elenyész­nek, és ezek elenyésztével lelke és elméje megnyugszik, megszilárdul, összpontosul, elmélyed.

És ha ennek a szerzetesnek, noha azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondolt, mégis bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők, akkor az a szerzetes vegye fontolóra azoknak a gondolatoknak a hitványságát: „Óh, hiszen ezek a gondolatok gonoszak, szennyesek, ezek a gondolatok szenvedést terem­nek!” Hogyha fontolóra veszi azoknak a gondolatoknak a hitványságát, akkor azok a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyésznek. Mint hogyha egy asszonynak, vagy szépen öltözött, daliás, ifjú férfinak a nyakába döglött kígyót, vagy döglött kutyát, vagy emberi hullát akasztanának, akkor ő el­ször­nyedne, felháborodnék, undorodnék - ugyanúgy, szerzetesek, [...] a szerzetes vegye fontolóra ezeknek a gondolatoknak a hitványságát, [...] és akkor azok a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyész­nek, és ezek elenyésztével lelke és elméje megnyugszik, megszilárdul, összpontosul, elmélyed.

És ha ennek a szerzetesnek, noha fontolóra vette azoknak a gondolatoknak a hitványságát, mé­gis bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévely­gést gerjesztők, akkor az a szerzetes ne vegye figyelembe ezeket a gondolatokat, ne törődjék velük. Ha nem veszi figyelembe ezeket a gondolatokat, nem törődik velük, akkor ezek a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyésznek. Mint ahogyan a jószemű ember, ha nem akarja látni a szeme elé kerülő alakot, akkor behunyja a szemét, vagy másfelé fordítja tekintetét - ugyanúgy, szerzetesek, [...] a szerzetes ne vegye figyelembe ezeket a gondolatokat, ne törődjék velük.

És ha ennek a szerzetesnek, noha nem vette figyelembe ezeket a gondolatokat, nem törődött velük, mégis bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesz­tők, tévelygést gerjesztők, akkor az a szerzetes gondolja végig azt a gondolatsort, amely azoknak a gondolatoknak a megszületéséhez vezetett. [...] Mint hogyha egy ember gyorsan menne, és eszébe jutna: „Miért menjek gyorsan? Mehetek lassan is”, és lassan menne. Ekkor eszébe jutna: „Miért menjek lassan? Meg is állhatok”, és megállna. Ekkor eszébe jutna: „Miért álljak? Le is ülhetek”, és leülne. Ekkor eszébe jutna: „Miért üljek? Le is fekhetek”, és lefeküdne. Így ez az ember fokozatosan feladja a hevesebb mozdulatokat, és fokozatosan nyu­godtabbakra tér át. Ugyanígy, szerzetesek, [...] a szerzetes gondolja végig azt a gondolatsort, amely azoknak a gondolatoknak a megszületéséhez vezetett. [...]

És ha ennek a szerzetesnek, noha végiggondolta azt a gondolatsort, amely azoknak a gondola­toknak a megszületéséhez vezetett, mégis bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők, akkor az a szerzetes szorítsa össze a fogát, feszítse nyelvét szájpadlásához, gondolkozása erejével fékezze meg, bénítsa meg, gyűrje le elméjét. Ha összeszorítja fogát, nyelvét szájpadlásához feszíti, és gondolkozása erejé­vel megfékezi, megbénítja, legyűri elméjét, akkor ezek a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyésznek. Mint ahogy az erős ember a gyengébb embert fejénél megragadva vagy vállánál megragadva megfékezi, megbénítja, legyűri - ugyanúgy, szerzetesek, [...] a szerzetes szorítsa össze a fogát, feszítse nyelvét szájpadlásához, gondolkozása erejével fékezze meg, bénítsa meg, gyűrje le elméjét, [...] és akkor azok a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyésznek, és ezek elenyésztével lelke és elméje megnyugszik, megszilárdul, összpontosul, elmélyed. [...]

Szerzetesek, az ilyen szerzetesről mondják, hogy uralkodik a gondolatok menetének útján. Amilyen gondolatra akar, olyan gondolatra gondol; amilyen gondolatra nem akar, olyan gon­do­latra nem gondol. Elmetszette a létszomjat, letépte a bilincseket, úrrá lett a tévelygéseken, és véget vetett a szenvedésnek.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

PÉLDÁZAT A FűRÉSZRőL
[MN 21.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Ekkortájt a tiszteletreméltó Mólijaphagguna túlságosan sok időt töltött meg­hitt együttlétben az apácákkal. Olyan meghitt együttlétben töltötte az időt az apácákkal a tisz­te­letreméltó Mólijaphagguna, hogy ha valamelyik szerzetes elmarasztaló szót ejtett az apá­cák­ról a tiszteletreméltó Mólijaphagguna jelenlétében, akkor a tiszteletreméltó Mólijaphagguna megharagudott, kikelt magából, és civakodásba kezdett. Ha pedig valamelyik szerzetes elma­rasztaló szót ejtett a tiszteletreméltó Mólijaphaggunáról az apácák jelenlétében, akkor az apácák megharagudtak, kikeltek magukból, és civakodásba kezdtek. Ilyen meghitt együttlét­ben töltötte az időt az apácákkal a tiszteletreméltó Mólijaphagguna.

Ekkor az egyik szerzetes felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz az a szerzetes:

- Uram, a tiszteletreméltó Mólijaphagguna túlságosan sok időt tölt meghitt együttlétben az apácákkal... [Megismételve.]

Ekkor a Magasztos odaszólított egy másik szerzetest:

- Eredj, szerzetes, hívd ide nevemben Mólijaphagguna szerzetest: „A Mester hívat, Phagguna testvér!”

- Igen, uram - válaszolta a szerzetes engedelmesen a Magasztosnak, és felkereste Mólijaphaggunát. Odaérve, így szólt a tiszteletreméltó Mólijaphaggunához:

- A Mester hívat, Phagguna testvér!

- Rendben van, testvér - mondott igent a szerzetesnek a tiszteletreméltó Mólijaphagguna, és a Magasztos elé járult. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Mólijaphaggunát:

- Igaz-e, Phagguna, hogy te túlságosan sok időt töltesz meghitt együttlétben az apácákkal?... [Megismételve.]

- Úgy van, uram.

- Ugyebár, Phagguna, te mint tisztes család sarja, hitbuzgalomból távoztál otthonodból az otthontalanságba?

- Úgy van, uram.

- Akkor pedig, Phagguna, nem méltó hozzád, aki mint tisztes család sarja, hitbuzgalomból távoz­tál otthonodból az otthontalanságba, hogy most túlságosan sok időt töltesz meghitt együttlétben az apácákkal. Így tehát, Phagguna, ha jelenlétedben valaki elmarasztaló szót ejt az apácákról, akkor is távoztass el magadtól minden köznapi indulatot, minden köznapi gondolatot, Phagguna. Ilyenkor ezt kell erősítgetned magadban: „Elmém nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogok kiejteni, kitartok a jóindulatban és együtt­érzésben, nem táplálok gyűlöletet szívemben.” Ezt kell erősítgetned magadban, Phagguna. Ugyanígy, Phagguna, ha jelenlétedben valaki kézzel megütné az apácákat, kővel megdobná az apácákat, bottal megütné az apácákat, fegyverrel megütné az apácákat, akkor is el kell távoz­tatnod magadtól minden köznapi indulatot, minden köznapi gondolatot, Phagguna. Ilyenkor ezt kell erősítgetned magadban: „Elmém nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogok kiejteni, kitartok a jóindulatban és együttérzésben, nem táplálok gyűlöletet szívemben.” [...]

Ezután a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek, valaha megelégedéssel töltötte el elmémet a szerzetesek viselkedése. Akkoriban elég volt, ha e szavakkal fordultam a szerzetesekhez: „Szerzetesek, én magánosan étkezem. Mivel magánosan étkezem, egészségesnek, frissnek, könnyűnek, erősnek, nyugodtnak érzem magamat. Ezért ti is magánosan étkezzetek. Ha magánosan étkeztek, szerzetesek, ti is egész­ségesnek, frissnek, könnyűnek, erősnek, nyugodtnak fogjátok érezni magatokat.” Szerzetesek, akkoriban nem volt szükség rá, hogy szabályokat szabjak a szerzeteseknek; elég volt, ha felhívtam a figyelmüket.

Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha sima talajon, négy út találkozásánál pompás kocsi állna befogott lovakkal, oldalára akasztott ösztökével, és felszállna rá egy lovakhoz értő, gyakorlott kocsihajtó, bal kezébe fogná a gyeplőt, jobb kezébe fogná az ösztökét, és oda hajtana, ahová akarna. Ugyanígy, szerzetesek, nem volt szükség rá, hogy szabályokat szabjak a szerzete­seknek; elég volt, ha felhívtam a figyelmüket. Tehát, szerzetesek, távoztassátok el a rosszat, buzgólkodjatok a jóban, akkor ti is gyarapodni, erősödni, növekedni fogtok ebben a rendi fegyelemben.

Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy falu vagy város közelében volna egy nagy szála­faerdő, amelyet benőtt a bozót, és arra vetődne egy jó szándékú, jóindulatú, jóakaratú ember, és a görbe, burjánzó vadhajtásokat lemetszené, eltávolítaná, és az erdőt tisztára tisztogatná, viszont az egyenes, szépen nőtt szálahajtásokat gondosan gondozná, akkor ez a szálafaerdő gyarapodásnak, erősödésnek, növekedésnek indulna. Ugyanígy, szerzetesek, távoztassátok el a rosszat, buzgólkodjatok a jóban, akkor ti is gyarapodni, erősödni, növekedni fogtok ebben a rendi fegyelemben.

Szerzetesek, élt valaha itt Szávatthiban egy Védéhiká nevű háziasszony. Védéhiká házi­asszony jó hírnek örvendett: „Védéhiká háziasszony békés, Védéhiká háziasszony szelíd, Védéhiká háziasszony nyugodt.” Védéhiká háziasszonynak volt egy Kálí nevű, szorgalmas, dolgos, ügyes kezű szolgálója. Egyszer Kálí szolgálónak ez a gondolata támadt: „Úrnőm jó hírnek örvend: „Védéhiká háziasszony békés, Védéhiká háziasszony szelíd, Védéhiká házi­asszony nyugodt.” Vajon úrnőm csupán eltitkolja belső haragját, vagy egyáltalán nem ismer haragot? Vagy pedig én végzem olyan jól dolgomat, hogy úrnőm kénytelen eltitkolni belső haragját, noha haragos? Mi volna, ha próbára tenném úrnőmet?”

Ekkor Kálí szolgáló csak fényes nappal kelt fel. Ekkor Védéhiká háziasszony rászólt Kálí szolgálóra:

- Hé, te Kálí!

- Mi az, úrnőm?

- Mi az oka, hogy csak fényes nappal keltél fel?

- Semmi különös, úrnőm.

- Mi az, hogy semmi különös, hitvány szolgáló? Fényes nappal kelsz fel?

Így szólt haragosan az úrnő, és indulatában összeráncolta a szemöldökét. Ekkor Kálí szolgáló így gondolkozott:

- Úrnőm csupán eltitkolja belső haragját, noha haragos. Én végzem olyan jól dolgomat, hogy úrnőm kénytelen eltitkolni belső haragját, noha haragos. Mi volna, ha még jobban próbára tenném úrnőmet?

Ekkor Kálí szolgáló még későbben kelt fel. Ekkor Védéhiká háziasszony rászólt Káli szolgálóra:

- Hé, te Kálí!

- Mi az, úrnőm?

- Mi az oka, hogy csak fényes nappal keltél fel?

- Semmi különös, úrnőm.

- Mi az, hogy semmi különös, hitvány szolgáló? Fényes nappal kelsz fel?

Így szólt haragosan az úrnő, és indulatában haragos szavakat szalasztott ki a száján. Ekkor Kálí szolgáló így gondolkozott:

- Úrnőm csupán eltitkolja belső haragját, noha haragos. Én végzem olyan jól dolgomat, hogy úrnőm kénytelen eltitkolni belső haragját, noha haragos. Mi volna, ha még jobban próbára tenném úrnőmet?

Ekkor Kálí szolgáló még későbben kelt fel. Ekkor Védéhiká háziasszony rászólt Kálí szolgálóra:

- Hé, te Kálí!

- Mi az, úrnőm?

- Mi az oka, hogy csak fényes nappal keltél fel?

- Semmi különös, úrnőm.

- Mi az, hogy semmi különös, hitvány szolgáló? Fényes nappal kelsz fel?

Így szólt haragosan az úrnő, és indulatában felkapta az ajtóreteszt, fejbe vágta vele, beszakí­totta a fejét. Ekkor Kálí szolgáló beszakadt fejjel, ömlő vérrel fellármázta a szomszédságot:

- Nézzétek, mit tett a békés asszony, nézzétek, mit tett a szelíd asszony, nézzétek, mit tett a nyugodt asszony! Megharagudott egyetlen szolgálójára, mert nappal keltem fel, felkapta az ajtóreteszt, fejbe vágott vele, beszakította a fejemet!

Ettől fogva Védéhiká háziasszony rossz hírbe került: „Indulatos Védéhiká háziasszony, durva Védéhiká háziasszony, veszekedős Védéhiká háziasszony.”

Ugyanígy, szerzetesek, némelyik szerzetes csak addig béketűrő, csak addig marad szelíd, csak addig őrzi nyugalmát, amíg bántó szóval nem illetik. Ám amikor a szerzetest bántó szóval illetik, akkor bizonyítsa be béketűrését, akkor bizonyítsa be szelídségét, akkor bizonyítsa be nyugalmát. Nem azt a szerzetest nevezem szelíd szavúnak, aki csak akkor szelíd szavú, csak akkor szelíd viselkedésű, ha megkapja a szükséges ruházatot, táplálékot, fekhelyet, betegség esetén orvosságot. Miért mondom ezt? Mert az ilyen szerzetes nem marad szelíd szavú, nem marad szelíd viselkedésű, ha nem kapja meg a szükséges ruházatot, táplálékot, fekhelyet, betegség esetén orvosságot. Amelyik szerzetes a Tant tiszteli, a Tant becsüli, a Tant követi, és ezért szelíd szavú, ezért szelíd viselkedésű, azt nevezem valóban szelíd szavúnak. Ezért ezt véssétek elmétekbe, szerzetesek: „A Tant tisztelve, a Tant becsülve, a Tant követve leszünk szelíd szavúak, szelíd viselkedésűek.”

.................................................................................................................................................

Szerzetesek, még hogyha rablók és útonállók kétélű fűrésszel fűrészelnék is le egyik tagotokat a másik után; amelyikőtök ettől haragra gerjedne lelkében, az nem követi az én tanításomat. Még ebben az esetben is ezt kell erősítgetnetek magatokban: „Elménk nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogunk kiejteni, jóindulatúak és együttérzők mara­dunk, nem táplálunk gyűlöletet szívünkben. Ezt a személyt barátságos érzülettel fogjuk áthatni, s tőle kiindulva az egész világot barátságos érzülettel, végtelen, határtalan, mérhe­tetlen barátság és szelídség érzületével fogjuk áthatni.” Ezt kell erősítgetnetek magatokban, szerzetesek.

Ezt a fűrész hasonlatával megvilágított intelmet tartsátok állandóan emlékezetben, szerze­tesek. Ismertek-e olyan beszédet, akár finomat, akár durvát, amelyet ne bírnátok elviselni?

- Nem ismerünk, urunk.

- Akkor tehát, szerzetesek, tartsátok állandóan emlékezetben ezt a fűrész hasonlatával meg­világított intelmet; ez hosszú időre javatokra, üdvötökre fog szolgálni.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

PÉLDÁZAT A KÍGYÓRÓL
[MN 22.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ez idő tájt egy Arittha nevű szerzetes, aki előzőleg keselyűvadász volt, ilyen téves nézeteket táplált:

- Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy azok a tényezők, amelyeket a Magasztos akadályozóknak nevez, nem szükségszerűen okozzák az elkövető akadályoztatását.

Számos szerzetes meghallotta, hogy Arittha szerzetes, aki előzőleg keselyűvadász volt, ilyen téves nézeteket táplál: „Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy azok a tényezők, amelyeket a Magasztos akadályozóknak nevez, nem szükségszerűen okozzák az elkövető akadályoztatását.”

Ekkor azok a szerzetesek felkeresték Arittha szerzetest, az egykori keselyűvadászt. Odaérve, így szóltak Arittha szerzeteshez, az egykori keselyűvadászhoz:

- Igaz-e, Arittha testvér, hogy ilyen téves nézeteket táplálsz: „Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy azok a tényezők, amelyeket a Magasztos akadályozóknak nevez, nem szükségszerűen okozzák az elkövető akadályoztatását”?

- Úgy van, testvérek, valóban így értelmezem a Tant...[Megismételve.]

Ekkor azok a szerzetesek le akarták beszélni téves nézeteiről Arittha szerzetest, az egykori keselyűvadászt, és vitába szálltak vele, érveltek, magyaráztak:

- Ne beszélj így, Arittha testvér, ne magyarázd félre a Magasztos tanítását, mert nem helyes a Magasztos tanítását félremagyarázni, a Magasztos pedig nem állít ilyesmit. Arittha testvér, a Magasztos különböző vonatkozásokban szólt az akadályozó tényezőkről, amelyek szükség­szerűen az elkövető akadályoztatását okozzák. A Magasztos azt mondta, hogy az élvezetek kevés örömmel és sok szenvedéssel, sok gyötrelemmel járnak, mindig túlteng bennük a nyomorúság. Puszta csontvázhoz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, húscafatokhoz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, szalmalánghoz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, parázzsal telt gödörhöz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, álomképekhez hasonlította az élvezeteket a Magasztos, kölcsönkapott javakhoz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, fák gyümölcséhez hasonlította az élvezeteket a Magasztos, vágóhídhoz hasonlí­totta az élvezeteket a Magasztos, lándzsahegyhez hasonlította az élvezeteket a Magasztos, kígyófejhez hasonlította az élvezeteket a Magasztos, amelyek kevés örömmel és sok szenvedéssel, sok gyötrelemmel járnak, túlteng bennük a nyomorúság.

Ám hiába szálltak vitába a szerzetesek Arittha szerzetessel, az egykori keselyűvadásszal, hiába érveltek, magyaráztak, ő makacsul kitartott téves nézetei mellett, ragaszkodott hozzájuk: „Testvérek, én így értelmezem a Tant...” [Megismételve.]

Amikor a szerzeteseknek nem sikerült lebeszélniük téves nézeteiről Arittha szerzetest, az egykori keselyűvadászt, felkeresték a Magasztost. Odaérve, üdvözölték a Magasztost, és leültek előtte. Előtte ülve, így szóltak a Magasztoshoz a szerzetesek:

- Urunk, Arittha szerzetes, az egykori keselyűvadász, ilyen téves nézeteket táplál: ... [Meg­ismételve a jelenet.] Urunk, amikor nem sikerült lebeszélnünk téves nézeteiről Arittha szerzetest, úgy gondoltuk, hogy jelentjük az ügyet a Magasztosnak.

Ekkor a Magasztos az egyik szerzetest szólította:

- Eredj, szerzetes, hívd ide nevemben Arittha szerzetest, az egykori keselyűvadászt: „A Mester hívat, Arittha testvér!”

- Igen, uram - válaszolta a szerzetes engedelmesen a Magasztosnak, és felkereste Arittha szerzetest. Odaérve, így szólt Arittha szerzeteshez:

- A Mester hívat, Arittha testvér!

- Rendben van, testvér - mondott igent a szerzetesnek Arittha szerzetes, és felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Arittha szerzetest:

- Igaz-e, Arittha, hogy ilyen téves nézeteket táplálsz: „Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy azok a tényezők, amelyeket a Magasztos akadályozóknak nevez, nem eredményezik szükségszerűen az elkövető akadályoztatását”?

- Igen, uram, valóban így értelmezem a Tant... [Megismételve.]

- Balgatag ember, honnét veszed, hogy én ilyen tanítást hirdetek? Nem szóltam-e különböző vonatkozásokban az akadályozó tényezőkről, amelyek szükségszerűen az elkövető akadályoz­tatását eredményezik? Azt mondtam, hogy az élvezetek kevés örömmel és sok szenvedéssel, sok gyötrelemmel járnak, mindig túlteng bennük a nyomorúság. Te viszont, balgatag ember, értetlenségedben félremagyarázod az én tanításomat, pusztulásba kergeted önmagadat, és sok kárt okozol. Nyomorúságod, szenvedésed fog származni belőle hosszú időre, balgatag ember!

Ekkor a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Mit gondoltok, szerzetesek: nem okozott-e forrongást a rendi fegyelemben ez az Arittha szerzetes, az egykori keselyűvadász?

- Hogyan történhetnék ilyesmi, urunk? Semmiképpen sem, urunk!

E szavak hallatára Arittha szerzetes némán, magába roskadva, görnyedt háttal, lesütött szem­mel, lángvörös arccal, zavartan ült. Amikor a Magasztos látta, hogy Arittha szerzetes némán, magába roskadva, görnyedt háttal, lesütött szemmel, lángvörös arccal, zavartan ül, így szólt Arittha szerzeteshez:

- Balgatag ember, le fogsz lepleződni egyéni téves nézeteiddel. Most rögtön megkérdezem a szerzetesek véleményét.

Ekkor a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek, ti is úgy értelmezitek a Tant, amelyet hirdetek, mint ez az Arittha szerzetes, aki értetlenségében félremagyarázza az én tanításomat, pusztulásba kergeti önmagát, és sok kárt okoz?

- Semmiképpen sem, urunk! Hiszen a Magasztos különböző vonatkozásokban szólt az akadá­lyozó tényezőkről, amelyek szükségszerűen az elkövető akadályoztatását eredményezik. A Magasztos azt mondta, hogy az élvezetek kevés örömmel és sok szenvedéssel, sok gyöt­relemmel járnak... [Megismételve.]

- Helyes, szerzetesek; helyesen értelmezitek a Tant, amelyet hirdetek. Különböző vonatko­zásokban szóltam az akadályozó tényezőkről... [Megismételve.] Szerzetesek, elképzelhetetlen, hogy ez az Arittha szerzetes az élvezeteken túlmenőleg, az élvezetek észlelésén és elképzelésén túlmenőleg élvezetei beteljesülését élvezhesse.

Szerzetesek, vannak balgatag emberek, akik szó szerint megtanulják a Tant, azonban noha szó szerint megtanulták a Tant, a tanítások értelmét nem fogják fel. Minthogy a tanítások értelmét nem fogták fel, azok nem szolgálnak szellemi gyarapodásukra. Csupán ellentmondás kedvéért és vitatkozás kedvéért tanulják meg a Tant, de a lényeget, aminek kedvéért a Tant tanulni érdemes, a Tan lényegét nem értik. Az ilyen embereknek a helytelenül felfogott tanításokból nyomorúságuk és szenvedésük származik hosszú időre. És miért? Azért, mert helytelenül fogták fel a tanításokat, szerzetesek. Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy kígyót kereső, kígyófogásra induló kígyóvadász meglátna egy nagy kígyót, és a törzsénél vagy a farkánál fogva ragadná meg, s ekkor a kígyó rátekerőzne, és a kezébe vagy a karjába vagy más testrészébe marna, és ő belehalna a harapásba, vagy halálos kínokat szenvedne. És miért? Azért, mert helytelenül fogta meg a kígyót, szerzetesek [...].

Viszont vannak tisztes családból származó emberek, akik szó szerint megtanulják a Tant, és miután szó szerint megtanulták a Tant, a tanítások értelmét is felfogják. Minthogy a tanítások értelmét felfogták, azok szellemi gyarapodásukra szolgálnak. ők nem ellentmondás kedvéért és vitatkozás kedvéért tanulják meg a Tant, és a lényeget, aminek kedvéért a Tant tanulni érdemes, a Tan lényegét megértik. Az ilyen embereknek a helyesen felfogott tanításokból üdvük és boldogságuk származik hosszú időre. És miért? Azért, mert helyesen fogták fel a taní­tásokat, szerzetesek. Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy kígyót kereső, kígyó­fogásra induló kígyóvadász meglátna egy nagy kígyót, és egy villás végű bottal erősen leszorítaná, majd a villás végű bottal erősen leszorítva, erősen megfogná a nyakánál. És ha a kígyó tekervényeivel rátekerőzne az ember kezére vagy karjára vagy más testrészére, ő ebbe nem halna bele, és nem szenvedne halálos kínokat. És miért? Azért, mert helyesen fogta meg a kígyót, szerzetesek. [...]

Ezért, szerzetesek, ha valamelyik beszédem értelmét felfogtátok, jegyezzétek meg jól. Ha viszont valamelyik beszédem értelmét nem fogtátok fel, engem kell újra megkérdeznetek, vagy valamelyik jól tájékozott szerzetest.

A tutaj hasonlatával világítom meg a Tant, szerzetesek, amely átkelésre szolgál, nem meg­őrzésre való. Hallgassátok meg, véssétek jól emlékezetbe, elmondom.

- Igen, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, úgy van ez, mint amikor egy ember hosszú útra kel, és széles, megáradt vizet talál maga előtt. Az innenső part csupa veszély és félelem, a túlsó part biztonságos és nyugalmas, ám nincs hajó, amelyen átkelhetne, vagy híd, amelyen átjuthatna a túlpartra. Ekkor az az ember így gondolkozik: „Ez itt széles, megáradt víz. Az innenső part csupa veszély és félelem, a túlsó part biztonságos és nyugalmas, ám nincs hajó, amelyen átkeljek, vagy híd, amelyen átjussak a túlpartra. Legjobb lesz, ha most nádat, fatörzseket, ágakat, leveleket gyűjtök, tutajjá kötöm össze, és a tutaj segítségével, kézzel-lábbal ügyeskedve, épségben átjutok a túlsó partra.” Így ez az ember nádat, fatörzseket, ágakat, leveleket gyűjtene, tutajjá kötné össze, és a tutaj segítségével, kézzel-lábbal ügyeskedve, épségben átjutna a túlsó partra. A vízen átjutva, a túlsó partra érkezve, így gondolkoznék: „Ennek a tutajnak nagy hasznát vettem; ennek a tutajnak a segítségével, kézzel-lábbal ügyeskedve, épségben átjutottam a túlsó partra. Legjobb lesz, ha most ezt a tutajt a fejemre téve, vagy a hátamra véve indulok tovább utamra.” Mit gondoltok, szerzetesek: ha ez az ember így tenne, helyesen járna el a tutajjal?

- Semmiképpen sem, urunk.

- Hát hogyan járna el helyesen a tutajjal ez az ember, szerzetesek? Ha a vízen átjutva, a túlsó partra érkezve, így gondolkoznék: „Ennek a tutajnak nagy hasznát vettem; ennek a tutajnak a segítségével, kézzel-lábbal ügyeskedve, épségben átjutottam a túlsó partra. Legjobb lesz, ha most ezt a tutajt kihúzom a szárazra, vagy pedig a vízre bocsátom, és tovább megyek utamra.” Ha ez az ember így tenne, helyesen járna el a tutajjal.

Ugyanígy, szerzetesek, a tutajhoz hasonlóan tanítottalak benneteket a Tanra, amely átkelésre szolgál, nem megőrzésre való. Hogyha megértettétek a tutaj hasonlatát, a helyes tételeken is túl kell lépnetek, nemhogy a téveseken.

Idevonatkozólag hat téves nézet létezik, szerzetesek. Mi ez a hat? A tanulatlan, közönséges emberek, akik nem ismerik a nemes dolgokat, nem hallottak a nemes Tanról, járatlanok a nemes Tanban, nem ismerik az igaz embereket, nem hallottak az igaz emberek tanításáról, járatlanok az igaz emberek tanításában, ezek ezt gondolják a testről: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem”. Ezt gondolják az érzetekről: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem”. Ezt gondolják a tudatról: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem”. Ezt gondolják az adottságokról: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem”. Ezt gondolják arról, amit látnak, hallanak, gondolnak, megismernek, elérnek, kívánnak, elméjükben fontolgatnak: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem”. Ezt gondolják arról a téves nézetről, amely szerint a világ azonos az Énnel, s halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem.”

Viszont a tanult, nemes lelkű ember, aki ismeri a nemes dolgokat, hallotta a nemes Tant, járatos a nemes Tanban, ismeri az igaz embereket, hallotta az igaz emberek tanítását, járatos az igaz emberek tanításában, az ezt gondolja a testről: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem”. Ezt gondolja az érzetekről: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem”. Ezt gondolja a tudatról: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem”. Ezt gondolja az adottságokról: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem”. Ezt gondolja arról, amit lát, hall, gondol, megismer, elér, kíván, elméjében fontolgat: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem”. Ezt gondolja arról a téves nézetről, amely szerint a világ azonos az Énnel, s halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem”. Aki így gondolkozik, az nem bánkódik nem létező dolgok miatt.

E szavak hallatára az egyik szerzetes így szólt a Magasztoshoz: - Uram, lehetséges-e bánkódás nem létező külső dolgok miatt?

- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például így gondolkozik valaki: „Megvolt nekem, de most már nincs meg; bárcsak megvolna, de nem fogom meg­kapni!” Az ilyen ember szomorkodik, gyötrődik, jajveszékel, mellét veri, magán kívül van. Így lehetséges az, hogy valaki bánkódik nem létező külső dolgok miatt.

- Hát az lehetséges-e, uram, hogy valaki ne bánkódjék nem létező külső dolgok miatt?

- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például valaki nem gon­dolkozik így: „Megvolt nekem, de most már nincs meg; bárcsak megvolna, de nem fogom megkapni.” Az ilyen ember nem szomorkodik, nem gyötrődik, nem jajveszékel, nem veri a mellét, nincs magán kívül. Így lehetséges az, hogy valaki nem bánkódik nem létező külső dolgok miatt.

- Uram, lehetséges-e bánkódás nem létező belső dolgok miatt?

- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például ilyen nézeteket vall valaki: „A világ azonos az Énnel, halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok.” Ez az ember meghallja, hogy a Beérkezett vagy a Beérkezett valamelyik tanítványa a minden tévtant, elfogultságot és előítéletet eloszlató, minden előzetes adottságot megsemmisítő, minden ragaszkodást feloldó, a létszom­jat kioltó, lemondáshoz, vágytalansághoz, kialváshoz (nirvánához) vezető Tant hirdeti. Ekkor ez a gondolata támad: „Óh, elpusztulok, óh, megsemmisülök, óh, nem fogok létezni!” Az ilyen ember szomorkodik, gyötrődik, jajveszékel, mellét veri, kétségbe esik. Így lehetséges az, hogy valaki bánkódik nem létező belső dolgok miatt.

- Hát az lehetséges-e, uram, hogy valaki ne bánkódjék nem létező belső dolgok miatt?

- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például valaki nem vall ilyen nézeteket: „A világ azonos az Énnel, halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok.”...[stb.] Az ilyen ember nem szomor­kodik, nem gyötrődik, nem jajveszékel, nem veri mellét, nem esik kétségbe. Így lehetséges az, hogy valaki nem bánkódik nem létező belső dolgok miatt. - Szerzetesek, esetleg szeretnétek olyan birtokot birtokba venni, amelynek birtoklása állandó, örök, változatlan, nem mulandó, mindörökre megmarad. Nos, szerzetesek, ismertek-e olyan birtokot, amelynek birtoklása állandó, örök, változatlan, nem mulandó, mindörökre meg­marad?

- Nem, urunk.

- Helyes, szerzetesek; én sem ismerek olyan birtokot, amelynek birtoklása állandó, örök, változatlan, nem mulandó, mindörökre megmarad. - Szerzetesek, esetleg szeretnétek olyan egyéniségelméletet követni, amelynek követőjét nem éri bánat, szomorúság, szenvedés, keserűség, gyötrelem. Nos, szerzetesek, ismertek-e ilyen egyéniségelméletet? [...]

- Nem, urunk.

- Helyes, szerzetesek; én sem ismerek ilyen egyéniségelméletet. [...] - Szerzetesek, esetleg szeretnétek olyan vallási nézeteket vallani, amelyeknek vallóját nem éri bánat, szomorúság, szenvedés, keserűség, gyötrelem. Nos, szerzetesek, ismertek-e ilyen vallási nézeteket? [...]

- Nem, urunk.

- Helyes, szerzetesek; én sem ismerek ilyen vallási nézeteket. [...] - Szerzetesek, ha léteznék Én, akkor ugyebár Enyém is léteznék?

- Úgy van, urunk.

- És ha Enyém léteznék, akkor ugyebár az egyén Énje is léteznék, szerzetesek?

- Úgy van, urunk.

- De mivel, szerzetesek, valójában és ténylegesen nem észlelhető Én és Enyém, ez a tévtan: „A világ azonos az Énnel, halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok”, nemdebár, kizárólag és teljesen együgyűség?

- Mi más lehetne, urunk, mint kizárólag és teljesen együgyűség?

.................................................................................................................................................

- Szerzetesek, ezekért a beszédeimért, ezekért a tanításaimért, egyes remeték és papok igaz­talanul, tévesen, valótlanul, alaptalanul ezzel vádolnak: „Gótama remete nihilista, a létező lények pusztulását, megsemmisülését, nemlétét hirdeti.” Szerzetesek, ezek a tiszteletreméltó remeték és papok igaztalanul, tévesen, valótlanul, alaptalanul azzal vádolnak, ami nem vagyok és amit nem állítok, amikor azt mondják, hogy Gótama remete nihilista, a létező lények pusztulását, megsemmisülését, nemlétét hirdeti. Ezelőtt is, most is, csak a szenvedést és a szenvedés megszüntetését hirdetem, szerzetesek.

Szerzetesek, ha egyesek a Beérkezettet szidják, támadják, gyűlölik, a Beérkezett nem bántódik meg, nem kedvetlenedik el, nem gerjed haragra. Szerzetesek, ha egyesek a Beérkezettet dicsérik, magasztalják, becsülik, tisztelik, a Beérkezett nem örül, nem támad jó kedve, nem érez elégedettséget. Amikor egyesek a Beérkezettet dicsérik, magasztalják, becsülik, tisztelik, akkor a Beérkezett ezt gondolja: „Mivel mindezt hamarébb felismertem, azért ér most ez az elismerés.” Ugyanígy, szerzetesek, ha egyesek titeket szidnak, támadnak, gyűlölnek, akkor ti se bántódjatok meg, ne kedvetlenedjetek el, ne gerjedjetek haragra. Ugyanígy, szerzetesek, ha egyesek titeket dicsérnek, magasztalnak, becsülnek, tisztelnek, akkor ti se örüljetek, ne támadjon jó kedvetek, ne érezzetek elégedettséget. Ugyanígy, szerzetesek, amikor egyesek titeket dicsérnek, magasztalnak, becsülnek, tisztelnek, akkor ti is gondoljátok ezt: „Mivel mindezt hamarébb felismertük, azért ér most ez az elismerés.” [...]

- Mi a véleményetek, szerzetesek: ha itt a Dzsétavana-ligetben az emberek elhordanák vagy felégetnék vagy elhasználnák az itt lévő füvet, fát, ágakat, leveleket, ezt gondolnátok-e: „Bennünket hordanak el, égetnek fel, használnak el az emberek”?

- Semmiképpen sem, urunk, hiszen ez nem a mi Énünk, nem is a miénk!

- Ugyanígy, szerzetesek, mondjatok le arról, ami nem a tiétek. Ha lemondotok róla, üdvötök és boldogságotok származik belőle hosszú időre. Mi az, ami nem a tiétek? A test, szerzetesek, nem a tiétek. Mondjatok le róla, és ha lemondotok, üdvötök és boldogságotok származik belőle hosszú időre. Az érzetek (~ a tudat, ~ az adottságok, ~ a megismerés) nem a tiétek. Mondjatok le róla, és ha lemondotok, üdvötök és boldogságotok származik belőle hosszú időre.

Íme, szerzetesek, előadtam, megmagyaráztam, kifejtettem, megvilágítottam, feltártam a Tant. Miután így előadtam, megmagyaráztam, kifejtettem, megvilágítottam, feltártam a Tant, mind­azok a szerzetesek, akik a szentséget elérték, az indulatokat legyőzték, célba jutottak, cselek­vé­süket bevégezték, terhüket letették, az üdvöt elnyerték, a létezés kényszerétől megszaba­dultak és a megváltás birtokosaivá lettek, azok többé nem térnek vissza a lét forgatagába. [...]

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

CSALÉTEK
[MN 25.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, a vadfogó nem ezzel a szándékkal szórja a csalétket az erdei vadaknak: „Fogyasszák el az erdei vadak ezt az eledelt, amelyet elébük szórtam, és legyenek tőle egészségesek, jól tápláltak, éljenek sokáig, hosszú ideig!” A vadfogó ezzel a szándékkal szórja a csalétket az erdei vadaknak: „Az erdei vadak rá fogják vetni magukat erre a csal­étekre, amelyet elébük szórtam, és elcsábulva falni fogják a jó falatokat. Ha rávetik magukat, és elcsábulva falják a jó falatokat, megfeledkeznek az éberségről. Ha megfeledkeznek az éberségről, figyelmetlenekké válnak. Ha figyelmetlenekké válnak, kedvem szerint zsákmányul ejthetem őket a csalétek mellett.”

Ekkor, szerzetesek, az első falka rávetette magát a csalétekre, amelyet a vadfogó elébük szórt, és elcsábulva falták a jó falatokat. Amikor rávetették magukat, és elcsábulva falták a jó falatokat, megfeledkeztek az éberségről. Megfeledkezve az éberségről, figyelmetlenekké váltak. Amikor figyelmetlenekké váltak, a vadfogó kedve szerint zsákmányul ejtette őket a csalétek mellett. Így az első falka a vadfogó hatalmába esett.

Ekkor a második falka így gondolkozott: „Amikor az első falka rávetette magát a csalétekre, amelyet a vadfogó elébük szórt... [stb.], a vadfogó kedve szerint zsákmányul ejtette őket a csalétek mellett. Jobb lesz, ha mi most gondosan elkerüljük a csalétket, és a veszedelmes ételt elkerülve, az erdő mélyére rejtőzünk, és ott maradunk.” Ezek gondosan elkerülték a csalétket, és a veszedelmes ételt elkerülve, az erdő mélyére rejtőztek, és ott maradtak. Azonban a nyár utolsó hónapjában, amikor fű és víz kiszáradt, testük rendkívül lesoványodott. Testük rendkívüli lesoványodása folytán ellenálló erejük kimerült. Ellenálló erejük kimerülte folytán visszatértek a csalétekhez, amelyet a vadfogó elébük szórt. Rávetették magukat, és elcsábulva falták a jó falatokat... [stb.]. Így a második falka is a vadfogó hatalmába esett.

Ekkor a harmadik falka így gondolkozott: „Amikor az első falka rávetette magát a csalétekre, [...] a vadfogó hatalmába esett. Amikor a második falka rávetette magát a csalétekre, [...] a vadfogó hatalmába esett. Jobb lesz, ha mi most letanyázunk a csalétek közelében, amelyet a vadfogó elébünk szórt. Ott letanyázunk, de nem vetjük rá magunkat a csalétekre, amelyet a vadfogó elébünk szórt. Ha nem vetjük rá magunkat, nem csábulunk el, miközben a jó falatokat faljuk. Ha nem csábulunk el, miközben a jó falatokat faljuk, nem feledkezünk meg az éberségről. Ha nem feledkezünk meg az éberségről, nem válunk figyelmetlenekké. Ha nem válunk figyelmetlenekké, nem ejt bennünket kedve szerint zsákmányul a vadfogó a csalétek mellett.” Ezek letanyáztak a csalétek közelében, amelyet a vadfogó elébük szórt. Ott letanyáz­va, nem vetették rá magukat a csalétekre, [...] nem ejtette őket kedve szerint zsákmányul a vadfogó a csalétek mellett.

Ekkor a vadfogónak és a vadfogó segédeinek ez az ötletük támadt: „Ez a harmadik falka ravasz és óvatos. Talán varázstudománnyal rendelkezik ez az ördöngös harmadik falka, mert a kiszórt csalétekből fogyasztanak, de nem kapjuk rajta őket, amikor jönnek vagy mennek. Jobb lesz, ha most mindenfelől körülkerítjük nagy hálókkal az elébük szórt csalétket, akkor talán megtaláljuk ennek a harmadik falkának a tanyáját, ahol rejtőzködnek.” Ekkor az elébük szórt csalétket mindenfelől körülkerítették nagy hálókkal. Ezután a vadfogó és segédei rátaláltak a harmadik falkának a tanyájára, ahol rejtőzködtek. Így a harmadik falka is a vadfogó hatalmába esett.

Ekkor a negyedik falka így gondolkozott: „Amikor az első falka rávetette magát a csalétekre, [...] a vadfogó hatalmába esett. [...] Amikor a második falka rávetette magát a csalétekre, [...] a vadfogó hatalmába esett. [...] Amikor a harmadik falka letanyázott a csalétek közelében, [...] nem ejtette őket kedve szerint zsákmányul a vadfogó a csalétek mellett, [...] mégis a vadfogó és segédei rátaláltak a harmadik falkának a tanyájára, ahol rejtőzködtek. Így a harmadik falka is a vadfogó hatalmába esett. Jobb lesz, ha mi most olyan helyen tanyázunk le, ahol nem tud elérni bennünket a vadfogó és a vadfogó segédei.” [...] És olyan helyen tanyáztak le, ahol nem tudta elérni őket a vadfogó és segédei. Ott letanyázva, nem vetették rá magukat a csalétekre, [...] és nem ejtette őket kedve szerint zsákmányul a vadfogó a csalétek mellett.

Ekkor a vadfogónak és a vadfogó segédeinek ez az ötletük támadt: „Ez a negyedik falka ravasz és óvatos. Talán varázstudománnyal rendelkezik ez az ördöngös negyedik falka, mert a kiszórt csalétekből fogyasztanak, de nem kapjuk rajta őket, amikor jönnek vagy mennek. Jobb lesz, ha most mindenfelől körülkerítjük nagy hálókkal az elébük szórt csalétket, akkor talán megtaláljuk ennek a negyedik falkának a tanyáját, ahol rejtőzködnek.” Ekkor az elébük szórt csalétket mindenfelől körülkerítették nagy hálókkal. Azonban a vadfogó és segédei nem találtak rá a negyedik falka tanyájára, ahol rejtőzködtek.

Ekkor a vadfogónak és segédeinek ez az ötletük támadt: „Ha elriasztjuk ezt a negyedik falkát, a felriadt falka a többieket is el fogja riasztani, és az összes erdei állat el fogja kerülni a kiszórt csalétket. Jobb lesz, ha lemondunk erről a negyedik falkáról.” Ezzel a vadfogó és segédei lemondtak a negyedik falkáról. Így a negyedik falka nem esett a vadfogó hatalmába.

Ezt a hasonlatot, szerzetesek, az igazság feltárása kedvéért mondtam, és jelentése a következő. A csalétek az öt érzékszerv érzéki örömeit jelképezi. A vadfogó a Kísértőt, a Gonoszt jelké­pezi. A vadfogó segédei a Kísértő segédeit jelképezik. Az erdei vadak a remetéket és papokat jelképezik.

A remeték és papok első csoportja ráveti magát a világi gyönyörűségekre, amelyeket a Kísértő csalétekül elébük szór, és elcsábulva falják a jó falatokat. Ha rávetik magukat, és elcsábulva falják a jó falatokat, megfeledkeznek az éberségről. Ha megfeledkeznek az éberségről, figyel­metlenekké válnak. Ha figyelmetlenekké válnak, a Kísértő kedve szerint zsákmányul ejti őket a csalétekül szolgáló világi gyönyörűségek mellett. Így a remeték és papok első csoportja a Kísértő hatalmába esik. Az erdei vadak első falkájának hasonlatával a remetéknek és papok­nak erre az első csoportjára céloztam.

A remeték és papok második csoportja így gondolkozik: „Amikor a remeték és papok első csoportja rávetette magát a világi gyönyörűségekre, amelyeket a Kísértő csalétekül elébük szórt, [...] a Kísértő hatalmába estek. Jobb lesz, ha mi most gondosan elkerüljük a csalétekül szolgáló világi gyönyörűségeket, és a veszedelmes tápláléktól elfordulva, elvonulunk az erdő mélyére.” Ezek gondosan elkerülik a csalétekül szolgáló világi gyönyörűségeket, és a vesze­delmes tápláléktól elfordulva, elvonulnak az erdő mélyére. Ott vadnövényekkel táplálkoznak, kölessel, rizzsel, gabonaszemekkel, szittyóval, növények szárával és nedvével, szézámmaggal, fűvel, tehéntrágyával, gyökerekkel, bogyókkal, hullott gyümölccsel táplálkoznak. Azonban a nyár utolsó hónapjában, amikor fű és víz kiszárad, testük rendkívül lesoványodik. Testük rendkívüli lesoványodása folytán ellenálló erejük kimerül. Ellenálló erejük kimerülte folytán gondolataik fölötti uralmuk is megszűnik. Gondolataik fölötti uralmuk megszűnte folytán visszatérnek a csalétekhez, amelyet a Kísértő elébük szórt: a világi gyönyörűségekhez. [...] Így a remeték és papok második csoportja is a Kísértő hatalmába esik. Az erdei vadak második falkájának hasonlatával a remetéknek és papoknak erre a második csoportjára céloztam.

A remeték és papok harmadik csoportja így gondolkozik: „Amikor a remeték és papok első cso­portja... [stb.] Jobb lesz, ha mi most letanyázunk a csalétek mellett, amelyet a Kísértő elé­bünk szórt: a világi gyönyörűségek mellett. Ott letanyázunk, de nem vetjük rá magunkat a Kísér­tő csalétkére: a világi gyönyörűségekre.” [...] Ezek azonban fölösleges töprengésbe kezde­nek: „Vajon örökkévaló a világ?” „Vajon nem örökkévaló a világ?” „Véges-e a világ?” „Vég­telen-e a világ?” „Azonos-e a lélek a testtel?” „Különbözik-e a lélek a testtől?” „Létezik e a Beérkezett a halál után?” „Nem létezik a Beérkezett a halál után?” „Létezik is, nem is a Beérkezett a halál után?” „Az sem mondható, hogy létezik, és az sem mondható, hogy nem létezik a Beérkezett a halál után?” Így a remeték és papok harmadik csoportja is a Kísértő hatalmába esik. Az erdei vadak harmadik falkájának hasonlatával a remetéknek és papoknak erre a harmadik csoportjára céloztam.

A remeték és papok negyedik csoportja így gondolkozik: „Amikor a remeték és papok első csoportja... [stb.] Jobb lesz, ha mi most olyan helyen tanyázunk le, ahol nem tud elérni bennünket a Kísértő és a Kísértő segédei.” [...] Így a remeték és papok negyedik csoportja nem esik a Kísértő hatalmába. Az erdei vadak negyedik falkájának hasonlatával a remetéknek és papoknak erre a negyedik csoportjára céloztam.

Mi ez a hely, ahol nem tudja elérni őket a Kísértő és a Kísértő segédei, szerzetesek? Ha a szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgon­dolkozó, boldog örömben az első révület állapotába jut. Az ilyen szerzetesről ezt mondják: „Megvakította a Kísértőt, kioltotta a Kísértő szeme világát, láthatatlanná vált a Kísértő számára.”

Utána pedig az elmélkedést és gondolkozást feladva, a szerzetes eléri a belső nyugalmat, az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet: a második révület állapotába jut (~ harmadik révület állapotába, ~ negyedik révület állapotába, ~ a tér vég­telenségének állapotába, ~ a tudat végtelenségének állapotába, ~ a semmiség állapotába, ~ a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotába, ~ az érzékelés és észlelés megszüntetésébe jut). Az ilyen szerzetesről ezt mondják: „Megvakította a Kísértőt, kioltotta a Kísértő szemevilágát, láthatatlanná vált a Kísértő számára.”

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

PÉLDÁZAT A KEMÉNYFÁRÓL
[MN 29.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagahában, a Keselyűcsúcs-hegyen tartózkodott, nem sokkal Dévadatta kilépése után. Ekkor a Magasztos így intette a szerzeteseket, Dévadattára utalva:

- Előfordul, szerzetesek, hogy egy tisztes családból származó ifjú hitbuzgalomtól indíttatva otthonából az otthontalanságba távozik. „Elborít a születés, öregség, halál, bánat, keserűség, szenvedés, fájdalom, kín; elmerültem a szenvedésben, elsüllyedtem a szenvedésben. Bárcsak végét tudnám vetni ennek az egész szenvedésözönnek!” Ezzel a gondolattal remeteségbe vonul, és mint ilyen, alamizsnát, megbecsülést és tiszteletet élvez. Az alamizsna, megbecsülés és tisztelet elégedetté és magabiztossá teszi. Az alamizsna, megbecsülés és tisztelet alapján saját magát nagyra tartja, a többieket lenézi: „Engem ellátnak és tisztelnek, a többieket nem ismerik, nem becsülik.” Az alamizsna, megbecsülés és tisztelet figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá teszi, és hanyagsága következtében megreked a szenvedésben.

Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy ember, akinek keményfára van szüksége, keményfát szeretne találni, keményfa keresésére indul, és meglát egy keményfa törzsű, terebélyes fát, és felmászik a törzsön, felmászik a fa vékonyabb részén, felmászik a kérgen, felmászik az ágakon, és letör egy leveles hajtást, gondolva, hogy keményfa, és azzal távozik. Egy jó szemű ember meglátja, s magában így szól: „Ez az ember nyilván nem ismeri a keményfát, nem ismeri a vékony fát, nem ismeri a kérget, nem ismeri az ágat, nem ismeri a leveles hajtást. Így történ­hetett, hogy amikor keményfára volt szüksége, keményfát szeretett volna találni, kemény­fa keresésére indult, és meglátott egy keményfa törzsű, terebélyes fát, akkor felmászott a törzsön, felmászott a fa vékonyabb részén, felmászott a kérgen, felmászott az ágakon, és letört egy leveles hajtást, gondolva, hogy keményfa, és azzal távozott. Csakhogy azt, amihez keményfára lett volna szüksége, nem tudja elkészíteni belőle.” Ugyanígy van, szerzetesek, ha egy tisztes családból származó ifjú hitbuzgalomtól indíttatva otthonából az otthontalanságba távozik,... [stb.] Az ilyen szerzetesről azt mondják, hogy a megtartóztató életnek csak leveles hajtását törte le, és megelégedett vele. Az is előfordul, szerzetesek, hogy egy tisztes családból származó ifjú hitbuzgalomtól indíttatva otthonából az otthontalanságba távozik, [...] az alamizsna, megbecsülés és tisztelet nem teszi elégedetté és önhitté, [...] és gondos igyekezete az erény tökéletességére juttatja. Erénye tökéletessége elégedetté és önhitté teszi, s erénye tökéletessége alapján saját magát nagyra tartja, a többieket lenézi. „Én erényes és igaz vagyok, a többi szerzetes rossz erkölcsű és gonosz.” Erénye tökéletessége figyelmetlenné, könnyel­művé és hanyaggá teszi, és hanyagsága következtében megreked a szenvedésben.

Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy ember, akinek keményfára van szüksége, [...] letör egy ágat, gondolva, hogy keményfa, és azzal távozik. [...] Az ilyen szerzetesről azt mondják, hogy a megtartóztató életnek csak az ágát törte le, és megelégedett vele.

Az is előfordul, szerzetesek, hogy egy tisztes családból származó ifjú hitbuzgalomtól indíttat­va otthonából az otthontalanságba távozik, [...] erénye tökéletessége elégedetté teszi, de nem teszi önhitté, erénye tökéletessége alapján nem tartja saját magát nagyra, nem nézi le a többie­ket, erénye tökéletessége nem teszi figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá, és gondos igyekezete az elmélyedés tökéletességére juttatja. Elmélyedése tökéletessége elégedetté és egyben önhitté teszi, [...] figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá teszi, és hanyagsága következtében megreked a szenvedésben.

Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy ember, akinek keményfára van szüksége, [...] letör egy darab kérget, gondolva, hogy keményfa, és azzal távozik. [...] Az ilyen szerzetesről azt mondják, hogy a megtartóztató életnek csak a kérgét törte le, és megelégedett vele.

Az is előfordul, szerzetesek, hogy egy tisztes családból származó ifjú hitbuzgalomtól indíttat­va otthonából az otthontalanságba távozik, [...] elmélyedése tökéletessége elégedetté teszi, de nem teszi önhitté, elmélyedésének tökéletessége alapján nem tartja saját magát nagyra, nem nézi le a többieket, elmélyedésének tökéletessége nem teszi figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá, és gondos igyekezete a tudás megismeréséhez juttatja. A tudás megismerése elége­detté és egyben önhitté teszi, figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá teszi, és hanyagsága következtében megreked a szenvedésben.

Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy ember, akinek keményfára van szüksége, [...] letör egy darab vékonyabb fát, gondolva, hogy keményfa, és azzal távozik. [...] Az ilyen szerze­tesről azt mondják, hogy a megtartóztató életnek csak a vékonyát törte le, és megelégedett vele.

Az is előfordul, szerzetesek, hogy egy tisztes családból származó ifjú hitbuzgalomtól indíttat­va otthonából az otthontalanságba távozik, [...] a tudás megismerése elégedetté teszi, de nem teszi önhitté, a tudás megismerése alapján nem tartja saját magát nagyra, nem nézi le a többieket, a tudás megismerése nem teszi figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá, és gondos igyekezete időleges megváltáshoz juttatja. Előfordul azonban, hogy ez a szerzetes újra elveszíti az időleges megváltást.

Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy ember, akinek keményfára van szüksége, keményfát szeretne találni, keményfa keresésére indul, és meglát egy keményfa törzsű, terebélyes fát, és kivágja a törzs keményét, és azzal távozik, tudva, hogy keményfa. Egy jó szemű ember meglátja, s magában így szól: „Ez az ember nyilván ismeri a törzset, ismeri a fa vékonyabb részét, ismeri a kérget, ismeri az ágat, ismeri a leveles hajtást. Így történhetett, hogy amikor keményfára volt szüksége, keményfát szeretett volna találni, keményfa keresésére indult, és meglátott egy keményfa törzsű, terebélyes fát, akkor kivágta a törzs keményét, és azzal távozott, tudva, hogy keményfa. És azt, amihez keményfára volt szüksége, el is tudja készíteni belőle.”

És az is előfordul, szerzetesek, hogy egy tisztes családból származó ifjú hitbuzgalomtól indíttatva otthonából az otthontalanságba távozik. „Elborít a születés, öregség, halál, bánat, keserűség, szenvedés, fájdalom, kín; elmerültem a szenvedésben, elsüllyedtem a szenve­désben. Bárcsak végét tudnám vetni ennek az egész szenvedésözönnek!” Ezzel a gondolattal remeteségbe vonul, és mint ilyen, alamizsnát, megbecsülést és tiszteletet élvez. Az alamizsna, megbecsülés és tisztelet nem teszi elégedetté és önhitté; az alamizsna, megbecsülés és tisztelet alapján nem tartja saját magát nagyra, nem nézi le a többieket; az alamizsna, megbecsülés és tisztelet nem teszi figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá, és gondos igyekezete az erény tökéletességére juttatja. Erénye tökéletessége elégedetté teszi, de nem teszi önhitté; erénye tökéletessége alapján nem tartja saját magát nagyra, nem nézi le a többieket; erénye tökéletessége nem teszi figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá, és gondos igyekezete az elmélyedés tökéletességére juttatja. Az elmélyedés tökéletessége elégedetté teszi, de nem teszi önhitté; elmélyedésének tökéletessége alapján nem tartja saját magát nagyra, nem nézi le a többieket; elmélyedésének tökéletessége nem teszi figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá, és gondos igyekezete a tudás megismeréséhez juttatja. A tudás megismerése elégedetté teszi, de nem teszi önhitté; a tudás megismerése alapján nem tartja saját magát nagyra, nem nézi le a többieket; a tudás megismerése nem teszi figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá, és gondos igyekezete időtlen megváltáshoz juttatja. Az pedig, szerzetesek, lehetetlen és nem történhetik meg, hogy ez a szerzetes újra elveszítse az időtlen megváltást.

Így tehát, szerzetesek, a megtartóztató élet haszna nem az alamizsna, megbecsülés és tisztelet, nem az erény tökéletessége, nem az elmélyedés tökéletessége, nem a tudás megismerése. Az elme végleges megváltása a megtartóztató élet célja, a megtartóztató élet lényege, a meg­tartóztató élet értelme.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

A CSORDAPÁSZTOR
Hosszabb beszéd [MN 33.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Tizenegy olyan tulajdonság van, szerzetesek, amelyek alkalmatlanná teszik a csordapásztort a marhacsorda őrzésére és felhizlalására. Mi ez a tizenegy? Ha a csordapásztor nem ismeri a tehenek testalkatát, nem ismeri jellegzetességeiket, nem tudja eltávolítani a férgeket, nem tud sebet bekötözni, nem ért a füstöléshez, nem ismeri a gázlót, nem ismeri az itatót, nem ismeri az ösvényt, nem ért a legeltetéshez, túlságosan kifeji a tejet, és nem tartja kellő becsben a bikákat, a csorda apaállatait és vezetőit. Ez az a tizenegy tulajdonság, szerzetesek, amelyek alkalmatlanná teszik a csordapásztort a marhacsorda őrzésére és felhizlalására.

Ugyanígy tizenegy olyan jellemvonás van, szerzetesek, amelyek alkalmatlanná teszik a szerzetest a gyarapodásra, előmenetelre, előrehaladásra a rendi fegyelemben. Mi ez a tizenegy? Ha a szerzetes nem ismeri a testet, nem ismeri a jellegzetességeket, nem tudja eltávolítani a férgeket, nem tud sebet bekötözni, nem ért a füstöléshez, nem ismeri a gázlót, nem ismeri az itatót, nem ismeri az ösvényt, nem ért a legeltetéshez, túlságosan kifeji a tejet, és nem tartja kellő becsben az idős szerzeteseket, akik régen csatlakoztak a rendhez, régóta tagjai a rendnek, a gyülekezet atyái és vezetői.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem ismeri a testet? Előfordul, hogy egy szerzetes nem ismeri fel helyesen, hogy bármiféle test, minden test a négy anyagi elemből és a négy elem testi vonatkozásából áll. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem ismeri a testet.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem ismeri a jellegzetességeket? Előfordul, hogy egy szerzetes nem ismeri fel helyesen, hogy a balgát tettei jellemzik, a bölcset tettei jellemzik. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem ismeri a jellegzetességeket.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem tudja eltávolítani a férgeket? Előfordul, hogy egy szer­zetes a gondolataiban felbukkanó kívánságokat magáévá teszi, nem utasítja el, nem veti el, nem űzi el, nem semmisíti meg. A gondolataiban felbukkanó rosszindulatot (~ gyűlölséget, ~ gonosz, bűnös indulatokat) magáévá teszi, nem utasítja el, nem veti el, nem űzi el, nem semmisíti meg. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem tudja eltávolítani a férgeket.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem tud sebet bekötözni? Előfordul, hogy egy szerzetes szemével alakot lát, és ekkor a jelenségekhez kötődik, a külsődlegességekhez kötődik, ennek következtében az ellenőrizetlenül hagyott látószervet bántó, leverő, gonosz, bűnös indulatok támadják meg, ő nem védekezik ellenük, nem őrzi látószervét, nem védi látószervét. Elő­fordul, hogy fülével hangot hall (~ orrával illatot érez, ~ nyelvével ízt érez, ~ testével tapintást érzékel, ~ gondolkozásával fogalmat fog fel), és ekkor a jelenségekhez kötődik, a külsőd­leges­sé­gekhez kötődik, ennek következtében az ellenőrizetlenül hagyott hallószervet (~ szagló­szervet, ~ ízlelőszervet, ~ tapintószervet, ~ gondolkozószervet) bántó, leverő, gonosz, bűnös indulatok támadják meg, ő nem védekezik ellenük, nem őrzi hallószervét, nem védi halló­szervét (~ szaglószervét, ~ ízlelőszervét, ~ tapintószervét, ~ gondolkozószervét). Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem tud sebet bekötözni.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem ért a füstöléshez? Előfordul, hogy egy szerzetes nem tudja úgy elmagyarázni másoknak a Tant, ahogy ő hallotta, ahogy ő értette. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem ért a füstöléshez.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem ismeri a gázlót? Előfordul, hogy egy szerzetes nem keresi fel időről időre a tanításokban járatos, nagy tudományú, a Tant őrző, a rendi fegyelmet őrző, a szabályokat őrző szerzeteseket, és nem kérdez tőlük, nem érdeklődik tőlük: „Tiszte­letreméltó uram, ez hogyan van? Ennek mi a jelentése?” Így azok a bölcs mesterek nem tárhatják fel, ami rejtve van előtte, nem világíthatják meg, ami homályos számára, nem oszlat­hatják el kételyeit a kétes tantételekben. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem ismeri a gázlót.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem ismeri az itatót? Előfordul, hogy egy szerzetes nem fogja fel a Beérkezett tanítása alapján a Tannak és a rendi fegyelemnek a lényegét, nem fogja fel a Tant, nem fogja fel a Tanban rejlő boldogságot. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem ismeri az itatót.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem ismeri az ösvényt? Előfordul, hogy egy szerzetes nem ismeri helyesen a nemes nyolcágú ösvényt. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem ismeri az ösvényt.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem ért a legeltetéshez? Előfordul, hogy egy szerzetes nem ismeri helyesen a négy gondolkozásgyakorlatot. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem ért a legeltetéshez.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes túlságosan kifeji a tejet? Előfordul, hogy egy szerzetest a világi hívők túlzott mértékben ellátnak ruhával, élelemmel, fekvőhellyel, betegség esetén orvosszerekkel, és a szerzetes nem tud mértéket tartani az elfogadásban. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes túlságosan kifeji a tejet.

Mit jelent az, hogy egy szerzetes nem tartja kellő becsben az idős szerzeteseket, akik régen csatlakoztak a rendhez, régóta tagjai a rendnek, a gyülekezet atyái és vezetői? Előfordul, hogy egy szerzetes az idős szerzeteseket, akik régen csatlakoztak a rendhez, régóta tagjai a rendnek, a gyülekezet atyái és vezetői, nem szolgálja nyíltan és titkon barátságos testi szolgálatokkal, nem szolgálja nyíltan és titkon barátságos beszéddel, nem szolgálja nyíltan és titkon barátságos gondolatokkal. Ezt jelenti az, hogy egy szerzetes nem tartja kellő becsben az idős szerzeteseket, akik régen csatlakoztak a rendhez, régóta tagjai a rendnek, a gyülekezet atyái és vezetői.

Ez az a tizenegy jellemvonás, szerzetesek, amely alkalmatlanná teszi a szerzetest a gyara­podásra, előmenetelre, előrehaladásra a rendi fegyelemben.

Tizenegy olyan tulajdonság van, szerzetesek, amelyek alkalmassá teszik a csordapásztort a marhacsorda őrzésére és felhizlalására. Mi ez a tizenegy? Ha a csordapásztor ismeri a tehenek testalkatát, ismeri jellegzetességeiket...[stb.]

Ugyanígy tizenegy olyan jellemvonás van, szerzetesek, amelyek alkalmassá teszik a szerzetest a gyarapodásra, előmenetelre, előrehaladásra a rendi fegyelemben. Mi ez a tizenegy? Ha a szerzetes ismeri a testet, ismeri a jellegzetességeket... [stb.]

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

A CSORDAPÁSZTOR
Rövidebb beszéd [MN 34.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Vaddzsí-földön, Ukkácsélá mellett, a Gangá folyó partján tartóz­kodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, történt egyszer, hogy Magadha-földön egy balgatag pásztor az esős évszak utolsó hónapjában, őszi időben, gázló nélküli helyen akarta áthajtani a teheneket a Gangá folyó túlpartjára, Szuvidéha-földre, anélkül hogy a folyó innenső partját szemügyre vette volna, anélkül hogy a folyó túlsó partját szemügyre vette volna. Ekkor a tehenek a Gangá folyó közepén örvény sodrásába kerültek, veszedelembe kerültek, odavesztek. Ez lett a követ­kezménye annak, hogy a Magadha-földi balgatag pásztor az esős évszak utolsó hónapjában, őszi időben, gázló nélküli helyen akarta áthajtani a teheneket a Gangá folyó túlpartjára, Szuvidéha-földre, anélkül hogy a folyó innenső partját szemügyre vette volna, anélkül hogy a folyó túlsó partját szemügyre vette volna.

Ugyanez a helyzet azokkal a remetékkel és papokkal, akik nem ismerik ezt a világot és nem ismerik a túlvilágot, nem tudják, mi van alávetve a Kísértő hatalmának, és mi esik a Kísértő hatalmán kívül, nem tudják, mi van alávetve a halál hatalmának, és mi esik a halál hatalmán kívül. Akik úgy vélik, hogy rájuk kell hallgatni és bennük kell bízni, azoknak nyomorúságuk, szenvedésük származik belőle hosszú időre.

És történt egyszer, szerzetesek, hogy Magadha-földön egy okos pásztor az esős évszak utolsó hónapjában, őszi időben, gázlón akarta áthajtani a teheneket a Gangá folyó túlpartjára, Szuvidéha-földre, de előbb szemügyre vette a folyó innenső partját, szemügyre vette a folyó túlsó partját. Először a bikákat, a csorda apaállatait és vezetőit hajtotta át. Azok átszelték a Gangá sodrát, és épségben átjutottak a túlpartra. Ezután az erős, tapasztalt ökröket hajtotta át. Azok is átszelték a Gangá sodrát, és épségben átjutottak a túlpartra. Ezután a teheneket és üszőket hajtotta át. Azok is átszelték a Gangá sodrát, és épségben átjutottak a túlpartra. Ezután a gyenge borjakat hajtotta át. Azok is átszelték a Gangá sodrát, és épségben átjutottak a túlpartra. Utolsónak maradt egy fiatal, újszülött borjú. Az is ment anyja bőgése után, és az is átszelte a Gangá sodrát, és épségben átjutott a túlpartra. Ez lett a következménye annak, hogy a Magadha-földi okos pásztor az esős évszak utolsó hónapjában, őszi időben, gázlón akarta áthajtani a teheneket a Gangá folyó túlpartjára, Szuvidéha-földre, de előbb szemügyre vette a folyó innenső partját, szemügyre vette a folyó túlsó partját.

Ugyanez a helyzet azokkal a remetékkel és papokkal, akik ismerik ezt a világot és ismerik a túlvilágot, tudják, mi van alávetve a Kísértő hatalmának, és mi esik a Kísértő hatalmán kívül, tudják, mi van alávetve a halál hatalmának, és mi esik a halál hatalmán kívül. Akik úgy vélik, hogy rájuk kell hallgatni és bennük kell bízni, azoknak üdvük, boldogságuk származik belőle hosszú időre.

Szerzetesek, ahogyan a bikák, a csorda apaállatai és vezetői átszelték a Gangá sodrát és épségben átjutottak a túlpartra, ugyanúgy a szentséget elérő indulataikat megfékező, célba jutó, cselekvésüket befejező, terhüket letevő, az üdvöt elérő, a lét bilincseiből kiszabaduló, tökéletes bölcsességben megváltott szerzetesek is átszelték a Kísértő sodrát, és épségben átjutottak a túlpartra. Ahogyan az erős, tapasztalt ökrök átszelték a Gangá sodrát és épségben átjutottak a túlpartra, ugyanúgy a világhoz kapcsoló öt kötődést eltépő, magasabb létben születendő, onnan kialvásba (nirvánába) jutó, e világra többé vissza nem térő szerzetesek is át fogják szelni a Kísértő sodrát, és épségben át fognak jutni a túlpartra. Ahogyan a tehenek és üszők átszelték a Gangá sodrát és épségben átjutottak a túlpartra, ugyanúgy a három kötődést eltépő, mohóságot, gyűlöletet és balgaságot eltávoztató, egyszer visszatérő szerzetesek csak egyszer fognak még visszatérni a világra, és ezzel véget vetnek a szenvedésnek, át fogják szelni a Kísértő sodrát, és épségben át fognak jutni a túlpartra. Ahogyan a gyenge borjak átszelték a Gangá sodrát és épségben átjutottak a túlpartra, ugyanúgy a három kötődést eltépő, a sodrásba beálló, visszaeséstől nem fenyegetett szerzetesek, akiknek megvilágosodása bizonyos, szintén át fogják szelni a Kísértő sodrát, és épségben át fognak jutni a túlpartra. Ahogyan a fiatal, újszülött borjú anyja bőgése után menve átszelte a Gangá sodrát és épségben átjutott a túlpartra, ugyanúgy a Tant követő, hittel követő szerzetesek is át fogják szelni a Kísértő sodrát, és épségben át fognak jutni a túlpartra.

Szerzetesek én ismerem ezt a világot, és ismerem a túlvilágot. Tudom, mi van alávetve a Kísértő hatalmának, és mi esik a Kísértő hatalmán kívül. Tudom, mi van alávetve a halál hatalmának, és mi esik a halál hatalmán kívül. Akik úgy vélik, hogy rám kell hallgatni és bennem kell bízni, azoknak üdvük, boldogságuk származik belőle hosszú időre.

Így beszélt a Magasztos. Szavaihoz még hozzáfűzte a boldogságos Mester:

E világ s túlvilág titkát felfedte, aki ismeri,
s hogy hová ér el s hová nem a Kísértő és a halál.

A Megvilágosult látja, miben áll az egész világ,
s kitárta a halál-mentes nirvána biztos kapuját.

Átszelve a Gonosz sodra, szétporladt, több hatalma nincs.
Örvendjetek, elértétek a nyugalmat, szerzetesek!

 

SZACCSAKA
[MN 35.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Vészálíban, a nagy erdőben, a Tornyos Csarnokban tartóz­ko­dott. Ugyanebben az időben Vészálíban időzött egy Szaccsaka nevű, szenvedélyesen vitat­kozó, okosan beszélő, fiatal dzsaina szerzetes is, akire sok ember nagy tisztelettel tekintett. ő Vészálí-szerte ezt híresztelte magáról:

- Nem ismerek olyan remetét vagy papot, nagyszámú tanítvány tanítóját és hívei vezetőjét, bárha szentként és tökéletesen megvilágosultként tisztelnék is, aki ne reszketne, remegne, inogna előttem, akinek hónalját ne borítaná el a veríték, ha velem vitába száll. Még ha egy élettelen áldozati cölöppel szállanék is vitába, az is reszketne, remegne, inogna előttem, ha vitába szállanék vele, nemhogy bármely emberi lény!

Történt, hogy egyik reggelen a tiszteletreméltó Asszadzsi felöltözött, magára öltötte felső­ruháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult Vészálíba alamizsnáért. A dzsaina Szaccsaka éppen Vészálíban járt-kelt, sétálgatott, és messziről megpillantotta a közeledő tiszteletreméltó Asszadzsit. Amikor megpillantotta, odament a tiszteletreméltó Asszadzsihoz. Odaérve, üdvözletet váltott a tiszteletreméltó Asszadzsival, és illendő üdvözlő szavak után megállt előtte. Előtte állva, így szólította meg a tiszteletreméltó Asszadzsit a dzsaina Szaccsaka:

- Asszadzsi, mire oktatja tanítványait Gótama remete, és Gótama remete tanításának melyik részével foglalkoznak legtöbbet tanítványai?

- Aggivesszana, a Magasztos erre oktatja tanítványait, és a Magasztos tanításának ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványai: „Szerzetesek, a test mulandó, az érzetek mulan­dók, a tudat mulandó, az adottságok mulandók, a megismerés mulandó. Szerzetesek, a test nem azonos az Énnel, az érzetek nem azonosak az Énnel, a tudat nem azonos az Énnel, az adottságok nem azonosak az Énnel, a megismerés nem azonos az Énnel. Minden adottság mulandó, semmiféle jelenség sem azonos az Énnel.” A Magasztos erre oktatja tanítványait, Aggivesszana, és a Magasztos tanításának ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványai.

- Helytelen dolgot hallottam tőled, Asszadzsi, amikor Gótama remetének efféle tanításáról hallottam. Szeretnék valamikor, valahol azzal a nagyérdemű Gótamával találkozni, szeretnék egyszer vitatkozni vele, szeretném ezekről a téves nézeteiről lebeszélni.

Ekkortájt ötszáz liccshavi nemes gyülekezett össze a tanácsházban, valamilyen ügy meg­beszélésére. Ekkor a dzsaina Szaccsaka felkereste a liccshavikat. Odaérve, így szólította meg a liccshavikat:

- Jöjjenek velem a liccshavi urak, jöjjenek velem a liccshavi urak! Ma vitára kerül sor köztem és Gótama remete között. Ha Gótama remete ugyanúgy szembeszáll velem, ahogy ismert tanítványa, Asszadzsi szerzetes szembeszállt velem, érveimmel úgy meghurcolom, megcibá­lom, ide-oda rángatom Gótama remetét, ahogy egy erős férfi egy gyapjas bundájú kost a gyapjánál fogva húzgál, cibál, ide-oda rángat. Érveimmel úgy meghurcolom, megcibálom, ide-oda rángatom Gótama remetét, ahogy egy erős pálinkafőző-segéd a nagy pálinkaszűrőt mély tóba merítve a fülénél fogva húzgálja, cibálja, ide-oda rángatja. Érveimmel úgy lerázom, szétrázom, üresre rázom Gótama remetét, ahogy egy erős pálinkafőző a szitát a fülénél fogva lerázza, kirázza, üresre rázza. Úgy fogok játszani Gótama remetével, ahogy egy hatvanéves elefánt a lótuszos tóban a vizet fröcskölve játszik. Jöjjenek velem a liccshavi urak, jöjjenek velem a liccshavi urak! Ma vitára kerül sor köztem és Gótama remete között.

Ekkor némelyik liccshavi így beszélt:

- Vajon Gótama remete fogja megcáfolni a dzsaina Szaccsaka érveit, vagy esetleg a dzsaina Szaccsaka fogja megcáfolni Gótama remete érveit?

Más liccshavik így beszéltek:

- Vajon ez az öntelt dzsaina Szaccsaka meg tudja a Magasztos érveit cáfolni, vagy inkább a Magasztos tudja a dzsaina Szaccsaka érveit megcáfolni?

Ekkor a dzsaina Szaccsaka ötszáz liccshavi kíséretében elindult a nagy erdőbe, a Tornyos Csarnokba.

Ekkortájt nagyszámú szerzetes sétált a szabadban. A dzsaina Szaccsaka odament a szerze­tesekhez, s odaérve, megszólította őket:

- Mondjátok, hol tartózkodik jelenleg a nagyérdemű Gótama? Szeretnék találkozni a nagyérdemű Gótamával.

- Aggivesszana, a Magasztos visszavonult a nagy erdőbe, és egy fa tövében ülve tölti a napot.

Ekkor a dzsaina Szaccsaka a nagyszámú liccshavi kíséretében a nagy erdőbe indult, és meg­kereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után leült előtte. A vele lévő liccshavik közül egyesek köszöntötték a Magasztost, és leültek előtte, egyesek üdvözletet váltottak a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után leültek előtte, egyesek összetett kézzel meghajoltak a Magasztos felé, és leültek előtte, egyesek közölték a Magasztossal nevüket és nemzetségüket, és leültek előtte, egyesek szótlanul leültek előtte.

Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost a dzsaina Szaccsaka:

- Szeretnék kérdést intézni Gótama úrhoz, ha Gótama úr hajlandó volna kérdésemre felelettel szolgálni.

- Kérdezz, Aggivesszana, amit akarsz.

- Mire oktatja tanítványait Gótama úr, és Gótama úr tanításának melyik részével foglalkoznak legtöbbet tanítványai?

- Aggivesszana, erre oktatom tanítványaimat, és tanításomnak ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványaim: „Szerzetesek, a test mulandó, az érzetek mulandók, a tudat mulandó, az adottságok mulandók, a megismerés mulandó. Szerzetesek, a test nem azonos az Énnel, az érzetek nem azonosak az Énnel, a tudat nem azonos az Énnel, az adottságok nem azonosak az Énnel, a megismerés nem azonos az Énnel. Minden adottság mulandó, semmiféle jelenség sem azonos az Énnel.” Erre oktatom tanítványaimat, Aggiveszszana, és tanításomnak ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványaim.

- Gótama úr, hasonlat jut eszembe.

- Mondd, ami eszedbe jutott, Aggivesszana - szólt a Magasztos.

- Gótama úr, mint ahogyan valamennyi növény és valamennyi állat, amely sarjad, növekszik és szaporodik, a földre támaszkodva, a föld segítségével sarjad, növekszik és szaporodik; s mint ahogyan mindenki, aki erőt igénylő tevékenységet fejt ki, a földre támaszkodva, a föld segítségével fejti ki erőt igénylő tevékenységét, ugyanúgy, Gótama úr, az ember testből áll, és a test segítségével fejt ki jót vagy rosszat; az ember érzetekből áll, és az érzetek segítségével fejt ki jót vagy rosszat; az ember tudatból áll, és a tudat segítségével fejt ki jót vagy rosszat; az ember adottságokból áll, és az adottságok segítségével fejt ki jót vagy rosszat; az ember megismerésből áll, és a megismerés segítségével fejt ki jót vagy rosszat.

- Tehát, Aggivesszana, te ezt állítod: a test az én Énem, az érzetek az én Énem, a tudat az én Énem, az adottságok az én Énem, a megismerés az én Énem.

- Úgy van, Gótama, én ezt állítom: a test az én Énem, az érzetek az én Énem, a tudat az én Énem, az adottságok az én Énem, a megismerés az én Énem, és ez a népes gyülekezet ugyan­ezt állítja.

- Mit érdekel téged ez a népes gyülekezet, Aggivesszana? Saját véleményedet fejtsd ki, Aggivesszana!

- Nos, Gótama, én ezt állítom: a test az én Énem... [stb.]

- Akkor rákérdezek, Aggivesszana; válaszolj rá belátásod szerint. Mit gondolsz: hatalmában áll-e egy felkent fejű, vitéz királynak, mint például a kószalai Paszénadi királynak, vagy például Magadha királyának, Adzsátaszattunak, Védéhí fiának, saját birodalmában a kivég­zésre ítéltet kivégeztetni, az elfogatásra ítéltet elfogatni, a száműzetésre ítéltet száműzetni?

- Igen, Gótama, egy felkent fejű, vitéz királynak, mint például a kószalai Paszénadi királynak, vagy például Magadha királyának, Adzsátaszattunak, Védéhí fiának hatalmában áll a saját birodalmában a kivégzésre ítéltet kivégeztetni, az elfogatásra ítéltet elfogatni, a száműzetésre ítéltet száműzetni. Hiszen még az ilyen elöljárói testületeknek is, mint például a vaddzsiknak és malláknak, hatalmukban áll a saját birodalmukban a kivégzésre ítéltet kivégeztetni, az elfogatásra ítéltet elfogatni, a száműzetésre ítéltet száműzetni, nemhogy az olyan felkent fejű, vitéz királyoknak, mint például a kószalai Paszénadi királynak, vagy például Magadha királyának, Adzsátaszattunak, Védéhí fiának. Álljon is hatalmukban, Gótama; ennek így kell lennie.

- Nos, mit gondolsz, Aggivesszana? Amikor ezt állítod: „A test az én Énem”, van-e hatalmad a tested fölött: „Ilyen és ilyen legyen a testem, ne legyen ilyen és ilyen a testem”?

E szavak hallatára a dzsaina Szaccsaka elhallgatott. A Magasztos másodszor is feltette a kérdést a dzsaina Szaccsakának:

- Mit gondolsz, Aggivesszana? Amikor ezt állítod: „A test az én Énem”, van-e hatalmad a tested fölött: „Ilyen és ilyen legyen a testem, ne legyen ilyen és ilyen a testem”?

A dzsaina Szaccsaka másodszor is hallgatott. Ekkor a Magasztos így szólt a dzsaina Szaccsakához:

- Válaszolj, Aggivesszana, most nincs ideje a hallgatásnak! Ha valaki a Tannal kapcsolatos kérdésre harmadszor sem válaszol a Beérkezettnek, annak a feje azonnal hétfelé reped!

Ekkor a dzsaina Szaccsaka feje fölött, a levegőben megjelent egy szellem, kezében izzó, szikrázó, villogó villámkardot tartva: „Ha ez a dzsaina Szaccsaka harmadszorra sem válaszol a Magasztosnak a Tannal kapcsolatos kérdésre, azonnal hétfelé hasítom a fejét!”

Ezt a villámkardot tartó szellemet csak a Magasztos és a dzsaina Szaccsaka látta. Ekkor a dzsaina Szaccsaka megrémült, haja ég felé állt, és ijedtében a Magasztoshoz fordult mentség­ért, a Magasztoshoz fordult segedelemért, a Magasztoshoz fordult oltalomért, és így szólt:

- Kérdezzen, Gótama úr, válaszolni fogok.

- Tehát mit gondolsz, Aggivesszana? Amikor ezt állítod: „A test az én Énem”, van-e hatalmad a tested fölött: „Ilyen és ilyen legyen a testem, ne legyen ilyen és ilyen a testem”?

- Nem, ez nem áll fenn, Gótama.

- Vedd fontolóra a dolgot, és megfontoltan válaszolj, mert az utóbbi nem egyeztethető össze az előbbivel, az előbbi az utóbbival. - Továbbá mit gondolsz, Aggivesszana? Amikor ezt állítod: „Az érzetek (~ a tudat, ~ az adottságok, ~ a megismerés) az én Énem”, van-e hatalmad az érzetek (~ a tudat, ~ az adottságok, ~ a megismerés) fölött: „Ilyenek és ilyenek legyenek érzeteim (~ tudatom, ~ adottságaim, ~ megismerésem), ne legyenek ilyenek és ilyenek érzeteim (~ tudatom, ~ adottságaim, ~ megismerésem)”?

- Nem, ez nem áll fenn, Gótama.

- Vedd fontolóra a dolgot, és megfontoltan válaszolj, mert az utóbbi nem egyeztethető össze az előbbivel, az előbbi az utóbbival. - Továbbá mit gondolsz, Aggivesszana? A test (~ érzetek, ~ tudat, ~ adottságok, ~ megismerés) örök vagy mulandó?

- Mulandó, Gótama.

- S ami mulandó, az szenvedés vagy boldogság?

- Szenvedés, Gótama.

- Ami viszont mulandó, szenvedő, változó, arról indokolt-e ezt állítani „Ez az enyém, én ez vagyok, ez az én Énem?”

- Nem, ez nem áll fenn, Gótama.

- Mit gondolsz, Aggivesszana? Aki a szenvedéshez ragaszkodik, a szenvedésben merül el, a szen­vedéshez tapad, és a szenvedésről ezt állítja: „Ez az enyém, én ez vagyok, ez az én Énem”, az vajon képes-e a szenvedést helyesen felismerni, és magát a szenvedéstől elhatá­rolni?

- Hogyan volna ilyesmi lehetséges? Nem, ez nem áll fenn, Gótama.

- Úgy vagy te, Aggivesszana, mint hogyha egy ember, akinek keményfára van szüksége, keményfát szeretne találni, keményfa keresésére indul, és fogna egy éles szekercét, kimenne az erdőbe, ott meglátna egy egyenes, fiatal, szálas növésű, magas pálmafatörzset, és tőből kidöntené. Miután kidöntötte, levágná a koronáját. Miután levágta a koronáját, lehántaná a külső rétegét. De miután a külső rétegét lehántotta, puhafát sem találna [az üreges törzsben], nemhogy keményfát. Ugyanígy vagy te, Aggivesszana: amikor vitába szálltál velem, a beszél­getés során, az érvelés során, a faggatás során üresnek, tartalmatlannak, semmitmondónak bizonyultál. [...]

E szavak hallatára a dzsaina Szaccsaka elnémult, zavarba jött, és magába roskadva, görnyedt háttal, lesütött szemmel, lángvörös arccal, szótlanul ült. A némán, zavartan, magába roskadva, görnyedt háttal, lesütött szemmel, lángvörös arccal, szótlanul ülő dzsaina Szaccsaka láttán az egyik liccshavi, Dummukha nevű, így szólt a Magasztoshoz:

- Hasonlat jut az eszembe, Magasztos.

- Mondd a hasonlatot, Dummukha - szólt a Magasztos.

- Olyan ez, uram, mint hogyha egy falu vagy város határában volna egy tó, amelyben egy rák él. Egyszer sok fiú és lány indulna el a faluból vagy városból, és kimennének a tóhoz. Odaérve, fürdőznének a tóban, kihúznák a rákot a vízből, és a partra tennék. Valahányszor a rák kinyújtaná egyik lábát vagy ollóját, a fiúk és a lányok mindannyiszor fadarabokkal vagy kövekkel rávernének, összetörnék, összezúznák. Végül a ráknak minden tagját szétvernék, összetörnék, összezúznák, és nem tudna többé visszamászni a tóba, előző lakhelyére. Éppígy a dzsaina Szaccsaka minden akadékoskodását, kötözködését, ellenvetését szétverte, összetörte, összezúzta a Magasztos, és a dzsaina Szaccsaka nem képes többé a Magasztos elé állni, hogy vitába szálljon vele.

E beszéd hallatán a dzsaina Szaccsaka így szólt a liccshavi Dummukhához:

- Eredj, Dummukha, eredj, Dummukha, nem veled tanácskozom, Gótama úrral tanácskozom. Gótama, feledve legyen minden elmélkedés, amelyet én és a többi közönséges remete és pap fejtegettünk; üres fecsegésnek ítélem. Hogyan követik Gótama úr tanítását tanítványai, akik megszívlelik intelmeit, eltávoztatják kételyeiket, megszabadulnak bizonytalanságuktól, önma­guk­ban van bizodalmuk, nem várnak mástól segedelmet, kitartanak mesterük tanítása mellett?

- Aggivesszana, az én tanítványaim a valóságnak megfelelően, tökéletes bölcsességgel így tekintenek minden testre (~ érzetre, ~ tudatra, ~ adottságokra, ~ megismerésre), múltbelire, jövőbelire, jelenlegire, belsőre vagy külsőre, nagyra vagy kicsire, hitványra vagy nemesre, távolira vagy közelire, egyszóval bármely testre: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem”. Így követik tanításaimat tanítványaim, akik megszívlelik intelmeimet, eltávoztatják kételyeiket, megszabadulnak bizonytalanságuktól, önmagukban van bizodalmuk, nem várnak mástól segedelmet, kitartanak mesterük tanítása mellett.

- És hogyan éri el a szentséget egy szerzetes, aki levetkőzte az indulatokat, elérte a tökéle­tességet, cselekvését befejezte, terhét letette, elnyerte az üdvöt, széttépte a lét kötelékét, és végérvényesen megszabadult?

- Aggivesszana, ha egy szerzetes a valóságnak megfelelően, tökéletes bölcsességgel így tekint minden testre (~ érzetre, ~ tudatra, ~ adottságokra, ~ megismerésre), múltbelire, jövőbelire, jelenlegire, belsőre vagy külsőre, nagyra vagy kicsire, hitványra vagy nemesre, távolira vagy közelire, egyszóval bármely testre: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem”, akkor tökéletesen megszabadul. Így éri el a szentséget a szerzetes, aki levetkőzte az indulatokat, elérte a tökéletességet, cselekvését befejezte, terhét letette, elnyerte az üdvöt, széttépte a lét kötelékét, és végérvényesen megszabadult. Az így megszabadult gondolkozású szerzetes három felülmúlhatatlan tökélyre tesz szert: a felismerés tökélyére, az út tökélyére, a megváltás tökélyére. Az így megváltozott szerzetes tiszteli, becsüli, nagyra tartja, hódolattal övezi a Beérkezettet: „A Magasztos megvilágosult (buddha), a megvilágosodás tanítására tanít. A Magasztos uralkodik önmagán, az önuralom tanítására tanít. A Magasztos elérte a nyugalmat, a nyugalom tanítására tanít. A Magasztos célba jutott, a célbajutás tanítására tanít. A Magasztos elérte a nirvánát, a nirvánába jutás tanítására tanít.”

E beszéd hallatára a dzsaina Szaccsaka így szólt a Magasztoshoz:

- Vakmerő voltam, Gótama, meggondolatlan voltam, amikor azt hittem, hogy vitában szembe­szállhatok Gótama úrral. Megvadult elefánttal szembeszálló ember épségben maradhat, de a Gótama úrral szembeszálló ember nem maradhat épségben. Lobogó tűzzel szembeszálló ember épségben maradhat, de a Gótama úrral szembeszálló ember nem maradhat épségben. Halálos mérgű mérgeskígyóval szembeszálló ember épségben maradhat, de a Gótama úrral szembe­szálló ember nem maradhat épségben. Vakmerő voltam, meggondolatlan voltam, amikor azt hittem, hogy vitában szembeszállhatok Gótama úrral. Fogadja el meghívásomat Gótama úr holnap ebédre a szerzetesek gyülekezetével együtt!

A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését.

A dzsaina Szaccsaka a Magasztos beleegyezését elnyerve, a liccshavikhoz fordult:

- Hallgassanak meg a liccshavi urak! Holnapra meghívtam ebédre Gótama remetét a szerzetesek gyülekezetével együtt. Lássatok el azzal, amit illendőnek gondoltok!

A liccshavik az éjszaka elmúltával ötszáz tál főtt ételt küldtek a dzsaina Szaccsakának. Ekkor a dzsaina Szaccsaka feltálalta kertjében a válogatott főtt és sült ételeket, és jelezte az időt a Magasztosnak: „Itt az idő, Gótama; az ebéd tálalva van.” Ekkor a Magasztos a délelőtti időben felöltözött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult a dzsaina Szaccsaka kertjébe. Odaérve, a szerzetesek gyülekezetével együtt leült a számukra ké­szített ülőhelyekre. Ekkor a dzsaina Szaccsaka a szerzetesek gyülekezetét, élükön Buddhá­val, válogatott főtt és sült ételekkel vendégelte meg és szolgálta ki saját kezűleg. Amikor a Magasztos befejezte az étkezést, és félretette az ivóedényt, a dzsaina Szaccsaka fogott egy alacsony széket, és leült a Magasztos elé. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz a dzsaina Szaccsaka:

- Az erényes cselekedet és érdem, ami ebben az adományban van, szolgáljon az adományozók üdvére, Gótama!

- Aggivesszana, ami az adományban irántad való tiszteletből származott, nem mentesen a szenvedélytől, bűntől, tévedéstől, az az adományozókra fog szállni. Ami az adományban irántam való tiszteletből származott, mentesen a szenvedélytől, bűntől, tévedéstől, az tereád fog szállni.

 

A LÉTSZOMJ KIOLTÁSA
[MN 38.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Ez idő tájt egy Száti nevű szerzetes, egy halász fia, ilyen téves nézeteket táplált:

- Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy jelenlegi megismeréseink velünk jönnek a lélekvándorlás során, nem változnak.

[...] Amikor a többi szerzetesnek nem sikerült lebeszélni téves nézeteiről Száti szerzetest, a halász fiát, felkeresték a Magasztost. [...]

Ekkor a Magasztos az egyik szerzetest szólította:

- Eredj, szerzetes, hívd ide nevemben Száti szerzetest, a halász fiát: „A Mester hívat, Száti testvér!”

- Igen, uram - válaszolta a szerzetes engedelmesen a Magasztosnak, és felkereste Száti szerzetest. Odaérve, így szólt Száti szerzeteshez:

- A Mester hívat, Száti testvér!

- Rendben van, testvér - felelte a szerzetesnek Száti szerzetes, és felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Száti szerzetest:

- Igaz-e, Száti, hogy ilyen téves nézeteket táplálsz. „Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy jelenlegi megismeréseink velünk jönnek a lélekvándorlás során, nem változnak”?

- Igen, uram, valóban úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy jelenlegi megismeréseink velünk jönnek a lélekvándorlás során, nem változnak.

- Milyen megismerésre gondolsz, Száti?

- Arra, amely megnyilatkozik és érzékel [?], és különböző helyekre kerülve, újra meg újra megtapasztalja jó és rossz tettei jutalmát.

- Balgatag ember, honnét veszed, hogy én ilyen tanítást hirdetek? Nem fejtettem-e ki különböző vonatkozásokban, balgatag ember, hogy a megismerés adott ok következménye­ként keletkezik, adott ok nélkül nem jön létre megismerés? Te viszont, balgatag ember, értetlenségedben félremagyarázod az én tanításomat, pusztulásba kergeted önmagadat, és sok kárt okozol. Nyomorúságod, szenvedésed fog származni belőle hosszú időre, balgatag ember!

Ekkor a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Mit gondoltok, szerzetesek: nem okozott-e forrongást a rendi fegyelemben ez a Száti szerzetes, a halász fia?

- Hogyan történhetnék ilyesmi, urunk? Semmiképpen sem, urunk!

E szavak hallatára Száti szerzetes némán, magába roskadva, görnyedt háttal, lesütött szemmel, lángvörös arccal, zavartan ült. [...]

Ekkor a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek, amilyen adott ok alapján keletkezik megismerés, arról nevezik el. Ha látás alapján és alak vonatkozásában keletkezik megismerés, látási megismerésnek nevezik. Ha hallás alapján és hang vonatkozásában keletkezik megismerés, hallási megismerésnek neve­zik. Ha szaglás alapján és szag vonatkozásában keletkezik megismerés, szaglási megismerés­nek nevezik. Ha nyelv alapján és íz vonatkozásában keletkezik megismerés, ízlelési meg­ismerésnek nevezik. Ha test alapján és tapintás vonatkozásában keletkezik megismerés, testi megismerésnek nevezik. Ha gondolkozás alapján és állítások vonatkozásában keletkezik megismerés, gondolkozási megismerésnek nevezik. Ugyanúgy, szerzetesek, mint ahogy a tüzet arról az adott tényezőről nevezik el, amelynek alapján ég. Ha fa alapján ég a tűz, fatűznek nevezik. Ha rőzse alapján ég a tűz, rőzsetűznek nevezik. Ha széna alapján ég a tűz, szénatűznek nevezik. Ha trágya alapján ég a tűz, trágyatűznek nevezik. Ha polyva alapján ég a tűz, polyvatűznek nevezik. Ha hulladék alapján ég a tűz, hulladéktűznek nevezik. Ugyanígy, szerzetesek, aminek alapján keletkezik megismerés, arról nevezik el. [Megismételve.]

Adva van egy élőlény (vagy: Ez az élőlény létrejött); világos, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Tehát táplálékból tartja fenn magát; világos, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Tehát a táplálék megszűnése esetén az élőlénynek is meg kell szűnnie; világos, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Ez esetleg nem élőlény (vagy: Ez az élőlény esetleg nem jött létre); ugyebár az ilyen bizonytalanságból kétség származik, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Így esetleg nem táplálékból tartja fenn magát; ugyebár az ilyen bizonytalanságból kétség származik, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Így a táplálék megszűnésével az élőlénynek esetleg nem kell megszűnnie; ugyebár az ilyen bizonytalanságból kétség származik, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Aki a valóságnak megfelelően, világosan felismeri, hogy ez élőlény (vagy: hogy ez az élőlény létrejött), annak kétsége eloszlik; ugyebár, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Aki a valóságnak megfelelően, világosan felismeri, hogy tehát táplálékból tartja fenn magát, annak kétsége eloszlik; ugyebár, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Aki a valóságnak megfelelően, világosan felismeri, hogy tehát a táplálék megszűnése esetén az élőlénynek is meg kell szűnnie, annak kétsége eloszlik; ugyebár, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Szerzetesek, ugyebár nincs kétségetek afelől, hogy ez élőlény (vagy: hogy ez az élőlény létrejött)?

- Nincs, urunk.

- Szerzetesek, ugyebár nincs kétségetek afelől, hogy tehát táplálékból tartja fenn magát?

- Nincs, urunk.

- Szerzetesek, ugyebár nincs kétségetek afelől, hogy tehát a táplálék megszűnése esetén az élőlénynek is meg kell szűnnie?

- Nincs, urunk.

- Aki a valóságnak megfelelően, világosan felismeri, hogy ez élőlény (vagy: hogy ez az élőlény létrejött), az helyesen gondolkozik; ugyebár, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Aki a valóságnak megfelelően, világosan felismeri, hogy tehát táplálékból tartja fenn magát, az helyesen gondolkozik; ugyebár, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Aki a valóságnak megfelelően, világosan felismeri, hogy tehát a táplálék megszűnése esetén az élőlénynek is meg kell szűnnie, az helyesen gondolkozik; ugyebár, szerzetesek?

- Igen, urunk.

- Nos, szerzetesek, ha ezt a világos, letisztult nézetet elfogadjátok, magatokévá teszitek, elisme­ritek, követitek, akkor a kinyilatkoztatott Tant tutajhoz hasonlónak tekintitek-e, amely csak átkelésre való, nem megőrzésre?

- Semmiképpen sem, urunk.

- Szerzetesek, ha ezt a világos, letisztult nézetet nem fogadjátok el, nem teszitek magatokévá, nem ismeritek el, nem követitek, akkor a kinyilatkoztatott Tant tutajhoz hasonlónak tekin­titek-e, amely csak átkelésre való, nem megőrzésre?

- Igen, urunk.

- Szerzetesek, négyféle táplálék szolgál a megszületett élőlények életben tartására és a meg­születendők létresegítésére. Mi ez a négy? Durva vagy finom anyagi táplálék, másodszor az érintkezés, harmadszor a gondolkodás, negyedszer a megismerés. Miből fakad, miből támad, miből születik, miből keletkezik ez a négy táplálék? Ez a négy táplálék a létszomjból fakad, a létszomjból támad, a létszomjból születik, a létszomjból keletkezik. Miből fakad, miből támad, miből születik, miből keletkezik a létszomj? A létszomj az érzetekből fakad [...]. Miből fakadnak [...] az érzetek? Az érzetek az érintkezésből fakadnak [...]. Miből fakad [...] az érintkezés? Az érintkezés a hat érzékelési területből fakad [...]. Miből fakad [...] a hat érzékelési terület? A hat érzékelési terület a névből és alakból fakad [...]. Miből fakad [...] a név és alak? A név és alak a megismerésből fakad [...]. Miből fakad [...] a megismerés? A megismerés az adottságokból fakad [...]. Miből fakadnak [...] az adottságok? Az adottságok a tudatlanságból fakadnak [...]. Tehát, szerzetesek, a tudatlanság következményei az adottságok, az adottságok következménye a megismerés, a megismerés következménye a név és alak, a név és alak következménye a hat érzékelési terület, a hat érzékelési terület következménye az érintkezés, az érintkezés következményei az érzetek, az érzetek következménye a létszomj, a létszomj következménye a léthez kapcsolódás, a léthez kapcsolódás következménye a létezés, a létezés következménye a születés, a születés következménye az öregség és halál, bánat, fájdalom, szenvedés, szomorúság, gyötrelem. Így jön létre ez az egész egyetemes szenvedés.

Azt mondtam, hogy az öregség és halál a születés következménye. Nos, szerzetesek, valóban a születés következménye az öregség és halál, vagy nem? Mi a véleményetek erről?

- Urunk, az öregség és halál a születés következménye, ez a véleményünk. Az öregség és halál a születés következménye.

- Azt mondtam, hogy a születés a létezés következménye. Nos, szerzetesek, valóban a létezés következménye a születés? Mi a véleményetek erről?

- Urunk, a születés a létezés következménye, ez a véleményünk. A születés a létezés követ­kezménye. [Stb.].

- Jól van, szerzetesek. Tehát, szerzetesek, ti is így mondjátok, én is így mondom: ha ez van, akkor emez is van, ennek a keletkezése magával vonja emennek a keletkezését, azaz a tudat­lanság következményei az adottságok [...stb.].

Viszont a tudatlanságnak teljes vágytalanság révén történő megszüntetésével megszűnnek az adottságok, az adottságok megszűntével megszűnik a megismerés, a megismerés megszűn­tével megszűnik a név és alak, a név és alak megszűntével megszűnik a hat érzékelési terület, a hat érzékelési terület megszűntével megszűnik az érintkezés, az érintkezés megszűntével megszűnnek az érzetek, az érzetek megszűntével megszűnik a létszomj, a létszomj megszűn­tével megszűnik a léthez kapcsolódás, a léthez kapcsolódás megszűntével megszűnik a létezés, a létezés megszűntével megszűnik a születés, a születés megszűntével megszűnik az öregség és halál, bánat, fájdalom, szenvedés, szomorúság, gyötrelem. Így szűnik meg ez az egész egyetemes szenvedés.

Azt mondtam, hogy a születés megszűntével megszűnik az öregség és halál. Nos, szerzetesek, valóban a születés megszűntével szűnik meg az öregség és halál? Mi a véleményetek erről?

- Urunk, a születés megszűntével megszűnik az öregség és halál, ez a véleményünk. A születés megszűntével megszűnik az öregség és halál.

- Azt mondtam, hogy a létezés megszűntével megszűnik a születés. Nos, szerzetesek, valóban a létezés megszűntével szűnik meg a születés? Mi a véleményetek erről?

- Urunk, a létezés megszűntével megszűnik a születés, ez a véleményünk. A létezés meg­szűntével megszűnik a születés. [Stb.]

- Jól van, szerzetesek. Tehát, szerzetesek, ti is így mondjátok, én is így mondom: ha ez nincs, akkor emez sincs, ennek a megszűnte magával vonja emennek a megszűntét, azaz a tudatlan­ság megszüntetésével megszűnnek az adottságok [...stb.].

Ezek után, szerzetesek, ha ezt így tudjátok, így tartjátok, visszafordultok-e a múlthoz: „Létez­tünk-e mi már régebben, vagy nem léteztünk régebben? Mik voltunk régebben, hogyan léteztünk régebben, miből mivé lettünk régebben?”

- Semmiképpen sem, urunk.

- Szerzetesek, ha ezt így tudjátok, így tartjátok, előre fordultok-e a jövőhöz: „Fogunk-e mi majd létezni a jövendőben, vagy nem fogunk létezni a jövendőben? Mik leszünk a jövendő­ben, hogyan fogunk létezni a jövendőben, miből mivé leszünk a jövendőben?”

- Semmiképpen sem, urunk.

- Szerzetesek, ha ezt így tudjátok, így tartjátok, töprengtek-e magatok felől a jelenben: „Létezem-e én, vagy nem létezem? Mi vagyok? Hogyan létezem? Ez a mostani lényem honnét jött, hová fog menni?”

- Semmiképpen sem, urunk.

- Szerzetesek, ha ezt így tudjátok, így tartjátok, fogtok-e így beszélni: „Egy remete mondta ezt nekünk, remeték mondták, mi azonban nem mondjuk ezt”?

- Semmiképpen sem, urunk.

- Szerzetesek, ha ezt így tudjátok, így tartjátok, fogtok-e másik mestert keresni magatoknak?

- Semmiképpen sem, urunk.

- Szerzetesek, ha ezt így tudjátok, így tartjátok, vissza fogtok-e térni a közönséges remeték és papok különböző fogadalmaihoz, hókuszpókuszaihoz, szertartásaihoz, remélve tőlük valamit?

- Semmiképpen sem, urunk.

- Nemdebár, szerzetesek, csak amit magatok megismertetek, magatok beláttatok, magatok felfogtatok, csakis azt valljátok?

- Úgy van, urunk.

- Jól van, szerzetesek. Beavattalak benneteket ebbe a világos, időtlen tanba, amely mindenki előtt nyitva áll, mindenkit szólít, s amelyet a bölcsek maguktól felfognak.

 

AZ ASSZAPURAI BESZÉD
[MN 40.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Anga-földön tartózkodott. Anga-földön van egy Asszapura nevű város. Ennek közelében a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, uram - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- „Remeték, remeték” - így neveznek benneteket az emberek. És ha tőletek kérdezik: „Kik vagytok?”, ti is ezt valljátok magatokról: „Remeték vagyunk.” S ha így neveznek benneteket, és ti is ezt valljátok magatokról, akkor ehhez kell tartanotok magatokat: „A remeteség egyenes útján fogunk járni, így lesz jogos a név, amellyel neveznek, és az, amit magunkról vallunk. És akik ruha, élelem, fekhely, betegség esetén orvosság adományában részesítenek, azok szolgá­latai dús gyümölcsöt fognak teremni, és dicséretükre válnak. Bennünket pedig remeteségbe távozásunk eredményhez és célhoz juttat, nem marad meddő.”

Szerzetesek, mikor nem jár a szerzetes a remeteség egyenes útján? Ha egy szerzetes irigy és nem szabadul meg az irigységtől, rosszindulatú és nem szabadul meg a rosszindulattól, haragos és nem szabadul meg a haragtól, gyűlölködő és nem szabadul meg a gyűlölettől, kétszínű és nem szabadul meg a kétszínűségtől, gonosz és nem szabadul meg a gonoszságtól, ármánykodó és nem szabadul meg az ármánykodástól, önző és nem szabadul meg az önzéstől, álnok és nem szabadul meg az álnokságtól, csalárd és nem szabadul meg a csalárdságtól, bűnös vágyai vannak és nem szabadul meg a bűnös vágyaktól, tévtanokban hisz és nem szabadul meg a tévtanoktól, akkor nem jár a remeteség egyenes útján, mivel nem szabadult meg a remeteséget beszennyező, a remeteséget meggyalázó, a remeteséget bemocskoló, tévútra vezető, alantas tulajdonságoktól, mondom nektek, szerzetesek. Mint hogyha egy élesre fent, kétélű tőrt, gyilkos fegyvert becsavarnának csuhába, eltakarnák vele, ehhez hasonlítom én az ilyen szerzetes remeteségét.

Szerzetesek, én nem nevezem remetének a csuha viselőjét pusztán azért, mert csuhát hord. Szerzetesek, én nem nevezem remetének a ruhátlanul járót pusztán azért, mert meztelenül jár, [...] a sárosan járót pusztán azért, mert sárosan jár, a vízben állót pusztán azért, mert vízben áll, a fák tövében ülőt pusztán azért, mert fák tövében ül, a szabad ég alatt tanyázót pusztán azért, mert szabad ég alatt tanyázik, a mozdulatlanul állót pusztán azért, mert mozdulatlanul áll, a böjtölőt pusztán azért, mert böjtöl, az imaszöveget ismételgetőt pusztán azért, mert imaszöveget ismétel, a haját varkocsba fonót pusztán azért, mert haját varkocsba fonja.

Ha pusztán a csuha viselése megszabadítaná az irigyet az irigységtől, a rosszindulatút a rosszindulattól [stb.], akkor az újszülöttet a barátok és rokonok csuhába öltöztetnék, csuha viselésére biztatnák: „Jöjj, szerencse fia, ölts csuhát! Pusztán a csuha viselése megszabadít az irigységtől, ha irigy vagy, a rosszindulattól, ha rosszindulatú vagy [stb.]”. De mivel, szerzetesek, csuhát viselők között is látok nem egy irigyet, rosszindulatút [stb.], ezért nem nevezem remetének a csuha viselőjét pusztán azért, mert csuhát hord. [...]

Szerzetesek, mikor jár a szerzetes a remeteség egyenes útján? Ha egy szerzetes irigy volt és megszabadul az irigységtől, rosszindulatú volt és megszabadul a rosszindulattól, haragos volt és megszabadul a haragtól, gyűlölködő volt és megszabadul a gyűlölettől, kétszínű volt és megszabadul a kétszínűségtől, gonosz volt és megszabadul a gonoszságtól, ármánykodó volt és megszabadul az ármánykodástól, önző volt és megszabadul az önzéstől, álnok volt és meg­szabadul az álnokságtól, csalárd volt és megszabadul a csalárdságtól, bűnös vágyai voltak és megszabadul a bűnös vágyaktól, tévtanokban hitt és megszabadul a tévtanoktól, akkor a remeteség egyenes útján jár, mivel megszabadult a remeteséget beszennyező, a remeteséget meggyalázó, a remeteséget bemocskoló, tévútra vezető, alantas tulajdonságoktól, mondom nektek, szerzetesek. Tisztának látja magát, szabadnak látja magát mindezektől a bűnös, gonosz tulajdonságoktól. Ha tisztának látja magát, szabadnak látja magát mindezektől a bűnös, gonosz tulajdonságoktól, elégedett lesz, elégedettsége örömet szül, az örvendő lelkűnek teste megnyugszik; ha teste megnyugodott, boldogságot érez, a boldogságban elméje összpontosul. Barátságos érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másikat, majd a harmadikat, majd a negyediket, felfelé, lefelé, oldalt, minden irányban, az egész világot nagy, eláradó, mérhetetlen, jóindulatú, jó szándékú, barátságos érzülettel hatja át. Részvevő érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másikat [...stb.]. Örvendő érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másikat [...stb.]. Minden iránt közömbös érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másikat [...stb.]. Mint hogyha volna valahol egy tiszta vizű, édes vizű, hűs vizű, átlát­szó vizű, üde, kies partú lótuszos tó, és odaérkezne keletről egy hőségtől kiszikkadt, hőségtől eltikkadt, fáradt, elepedt, szomjas ember, s a lótuszos tóra rátalálva, szomját csillapítaná, hevét lehűtené; és odaérkeznék nyugatról (~ délről, ~ északról, ~ bárhonnét) egy hőségtől kiszikkadt, hőségtől eltikkadt, fáradt, elepedt, szomjas ember, s a lótuszos tóra rátalálva, szomját csillapítaná, hevét lehűtené - ugyanígy, szerzetesek, ha egy nemesi rendből származó ember (~ papi rendből származó ember, ~ közrendből származó ember, ~ szolgák rendjéből származó ember, ~ bármilyen rendből származó ember) otthonából az otthontalanságba távozik, és a Tant és a rendi fegyelmet követve, amelyet a Beérkezett hirdet, magáévá teszi a barátságot, részvétet, örömet, közönyt, akkor eléri a belső nyugalmat, s a belső nyugalom eredményeképpen rálép a remeteség egyenes útjára, mondom nektek, szerzetesek.

És ha egy nemesi rendből (~ papi rendből, ~ közrendből, ~ szolgák rendjéből, ~ bármilyen rendből) származó ember otthonából az otthontalanságba távozva, megsemmisíti az indula­tokat, és már ebben az életben megismeri, megvalósítja, eléri gondolatainak és elméjének indulatoktól mentes megváltását, az indulatok megsemmisítése révén igazi remete lesz.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

 

ÉLETELVEK
[MN 45.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, négyféle életelv létezik. Mi ez a négy?

Van olyan életelv, amely a jelenben boldogít, a jövőben szenvedést okoz. Van olyan életelv, amely a jelenben is szenvedéssel jár, a jövőben is szenvedést okoz. Van olyan életelv, amely a jelenben szenvedéssel jár, a jövőben boldogságot okoz. Van olyan életelv, amely a jelenben is boldogít, a jövőben is boldogságot okoz.

Melyik az az életelv, amely a jelenben boldogít, a jövőben szenvedést okoz. Vannak olyan remeték és papok, akik ezt hirdetik, ezt vallják: „Az élvezet nem bűn.” Elmerülnek az élvezetekben, felkötött hajú apácák társaságában szórakoznak, és így beszélnek: „Ugyan miért mondják azok a tiszteletreméltó remeték és papok, hogy át kell látni az élvezeteken, miért hirdetik a lemondást az élvezetekről, jövendőbeli veszedelmet sejtve az élvezetekben? Hiszen öröm ezt a fiatal, hajlékony, pihés apácát megölelni!” Így beszélnek, és elmerülnek az élvezetekben. Ha elmerültek az élvezetekben, testük pusztulása után, haláluk után mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságba, pokolba kerülnek. Ott fájdalmas, keserves, kínos gyötrel­me­ket szenvednek. Ekkor így szólnak: „Azok a tiszteletreméltó remeték és papok ezért mondják hát, hogy át kell látni az élvezeteken, ezért hirdetik a lemondást az élvezetekről, ezt a jövendőbeli veszedelmet sejtik az élvezetekben! Íme, mi most az élvezetek miatt, az élvezetek következtében fájdalmas, keserves, kínzó gyötrelmeket szenvedünk.”

Olyan ez, szerzetesek, mint hogyha a nyár utolsó hónapjában egy élősdi folyondár megérlelné termését, és magja egy szálafa tövébe hullana. Ekkor a szálafán lakozó szellem aggodalmá­ban, ijedtében rémületbe esik. Azonban a szálafán lakozó szellem barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói, a liget istenei, az erdei istenségek, a fák istenei, a bokrok, cserjék, füvek istenei összegyűlnek, köréje gyűlnek, és így nyugtatgatják:

- Ne félj, kedvesem! Ne félj, kedvesem! Lehetséges, hogy ezt a folyondármagot egy páva bekapja, vagy egy őz megeszi, vagy erdőtűz elégeti, vagy favágók felszedik, vagy hangyák elviszik, vagy lehet, hogy nem csírázik ki.

Ám a folyondár magját nem kapta be páva, nem ette meg őz, nem égette el erdőtűz, nem szedték fel favágók, nem vitték el hangyák, és kicsírázott. Az esős évszak záporaitól kihajtott, a hajtás megerősödött, fiatal, hajlékony, pihés, lenge folyondár lett belőle, és felkapaszkodott a szálafára. Ekkor a szálafán lakozó szellem így gondolkozott:

- Miért is nyugtatgattak összegyűlve, körém gyűlve kedves barátaim és ismerőseim, rokonaim és hozzátartozóim, a liget istenei, az erdei istenségek, a fák istenei, a bokrok, cserjék, füvek istenei, jövendőbeli veszedelmet sejtve a folyondármagban: „Ne félj, kedvesem! Ne félj, kedvesem! Lehetséges, hogy ezt a folyondármagot egy páva bekapja, vagy egy őz megeszi, vagy erdőtűz elégeti, vagy favágók felszedik, vagy hangyák elviszik, vagy lehet, hogy nem csírázik ki”? Hiszen öröm ezt a fiatal, hajlékony, pihés, lenge folyondárt megölelni!

Az azonban körülfonja a szálafát, körülfonja, és fent elterebélyesedik rajta, elterebélyesedik rajta, és sűrűn behálózza, sűrűn behálózza, és a szálafa hatalmas törzsét kiszikkasztja. Ekkor a szálafán lakozó szellem észbe kap:

- Hát ezért nyugtatgattak összegyűlve, körém gyűlve kedves barátaim és ismerőseim, roko­naim és hozzátartozóim, a liget istenei, az erdei istenségek, a fák istenei, a bokrok, cserjék, füvek istenei, jövendőbeli veszedelmet sejtve a folyondármagban! [...Stb.] Íme, én most a folyondármag miatt fájdalmas, keserves, kínzó gyötrelmeket szenvedek!

Ugyanígy vannak azok a remeték és papok, akik ezt hirdetik, ezt vallják: „Az élvezet nem bűn”, és elmerülnek az élvezetekben, felkötött hajú apácák társaságában szórakoznak [...stb.]. Erről az életelvről mondják, szerzetesek, hogy a jelenben boldogít, a jövőben szenvedést okoz.

Melyik az az életelv, amely a jelenben is szenvedéssel jár, a jövőben is szenvedést okoz? Vannak meztelenül járó remeték, akik rendszertelen életet élnek, kezüket nyelvükkel tiszto­gatják, nem fogadnak el meghívást, marasztalást, adományt, felajánlást, megvendégelést. Nem fogadnak el semmit kettesben étkezőktől, terhes asszonytól, szoptatós anyától, férfitól jövő nőtől, vagy onnét, ahol kutya van a közelben, ahol legyek röpdösnek. Nem esznek halat, húst, nem isznak bort, pálinkát. Egyetlen házba térnek be alamizsnáért, és egy marokkal fogadnak el; két házba térnek be alamizsnáért, és két marokkal fogadnak el; [...] hét házba térnek be alamizsnáért, és hét marokkal fogadnak el. Egyetlen hívő adományaiból élnek, két hívő adományaiból élnek [...] hét hívő adományaiból élnek. Napjában egyszer esznek, másod­na­pon­ként esznek, [...] hetednaponként esznek, félhavi böjtölésig menő, szigorú önmegtartóz­tatást folytatnak. Vadnövényekkel táplálkoznak, kölessel, rizzsel, gabonaszemekkel, szittyó­val, növények szárával és nedvével táplálkoznak, szézámmaggal, fűvel, tehéntrágyával, gyökerekkel, bogyókkal, hullott gyümölccsel táplálkoznak. Kendervászon ruhába öltöznek, daróc­ruhába öltöznek, hullákról lehúzott leplekbe öltöznek, szemétdombról felszedett rongyok­ba öltöznek, faháncs ruhába öltöznek, antilopbőrbe öltöznek, sásfonattal övezik magukat, hánccsal övezik magukat, fakéreggel övezik magukat, emberhajból szőtt köntöst viselnek, lószőrből szőtt köntöst viselnek, bagolyszárnyat öltenek magukra. Kitépik hajukat és szakállukat a haj- és szakállkitépés szertartása szerint. Mozdulatlanul állnak, lemondanak az ülésről, sarkukon guggolnak a sarkon guggolás szertartása szerint. Töviságyon feküsznek, tüskéken készítenek fekhelyet maguknak, minden este harmadszor is szertartásosan meg­merítkeznek vízben. Így különböző módokon tesznek eleget a test gyötrése és sanyargatása szertartásának. Testük pusztulása után, haláluk után mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságba, pokolba kerülnek. Erről az életelvről mondják, szerzetesek, hogy a jelenben is szenvedéssel jár, a jövőben is szenvedést okoz.

Melyik az az életelv, amely a jelenben szenvedéssel jár, a jövőben boldogságot okoz? Vannak olyanok, akik természetüktől fogva vad szenvedélyek rabjai, és szenvedélyük állandó szenvedést és bánatot okoz nekik. Természetüktől fogva vad gyűlölet rabjai, és gyűlöletük állandó szenvedést és bánatot okoz nekik. Természetüktől fogva vad tévelygések rabjai, és tévelygésük állandó szenvedést és bánatot okoz nekik. ők azonban, bár kínlódva és szenvedve, bár könnyes arccal és jajgatva, de erényes, tiszta, önmegtartóztató életmódot foly­tatnak. Testük pusztulása után, haláluk után jó útra, égi világba kerülnek. Erről az életelvről mondják, szerzetesek, hogy a jelenben szenvedéssel jár, a jövőben boldogságot okoz.

Melyik az az életelv, amely a jelenben is boldogít, a jövőben is boldogságot okoz? Vannak olyanok, akik természetüktől fogva mentesek a vad szenvedélyektől, és nem okoz nekik állandó szenvedést és bánatot a szenvedély. Természetüktől fogva mentesek a vad gyűlölettől, és nem okoz nekik állandó szenvedést és bánatot a gyűlölet. Természetüktől fogva mentesek a vad tévelygésektől, és nem okoz nekik állandó szenvedést és bánatot a tévelygés. Minden vágytól távol, minden bajtól távol, e távolmaradásuk szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület állapotába jutnak. Majd az elmélkedést és gondolkozást feladva, elérik a belső nyugalmat, az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet: a második révület állapotába jutnak. Majd az örömről is lemondva, egykedvűen, az emlékezést és tudatot összpontosítva azt a boldogságot érzik testükben, amelyről az igaz emberek ezt mondják: „Az egykedvűen emlékező boldogan él”: a harmadik révület állapotába jutnak. Majd a boldogságon túljutva és a szenvedésen túljutva, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után elérik a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést: a negyedik révület állapotába jutnak. Testük pusztulása után, haláluk után jó útra, égi világba kerülnek. Erről az életelvről mondják, szerzetesek, hogy a jelenben is boldogít, a jövőben is boldogságot okoz.

Íme, szerzetesek, ez a négy életelv létezik.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.