Buddha beszédei

 PÓTALIJA

[MN 54.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Anguttarápa-földön tartózkodott. Anguttarápa-földön van egy Ápana nevű város. Egyik reggelen a Magasztos felöltözött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult Ápanába alamizsnáért. Bejárta Ápanát alamizsnáért, majd alamizsnagyűjtő útjáról visszatérve, elfogyasztotta az élelmet, és egy közeli erdőségbe indult a nap hátralévő részét eltölteni. Az erdő mélyén leült egy fa tövébe.

Egy Pótalija nevű házigazda, házias öltözékben, lábán saruval, kezében napernyővel, sétára indult, és sétája során ugyanahhoz az erdőséghez érkezett. Az erdő mélyén a Magasztos tartózkodóhelye felé haladt. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után megállt előtte. A Magasztos így szólt az előtte álló Pótalija házigazdához:

- Házigazda, találsz itt ülőalkalmatosságokat; ha akarod, ülj le!

Pótalija házigazda zokon vette a megszólítást: „Gótama remete házigazdának minősített!” és ingerülten hallgatott.

A Magasztos másodszor is így szólt Pótalija házigazdához:

- Házigazda, találsz itt ülőalkalmatosságokat; ha akarod, ülj le! Pótalija házigazda másodszor is zokon vette a megszólítást: „Gótama remete házigazdának minősített!”, és ingerülten hall­gatott.

A Magasztos harmadszor is így szólt Pótalija házigazdához:

- Házigazda, találsz itt ülőalkalmatosságokat; ha akarod, ülj le! Pótalija házigazda ismét zokon vette a megszólítást: „Gótama remete házigazdának minősített!”, és ingerülten válaszolt a Magasztosnak:

- Gótama, méltánytalan tőled, illetlenség tőled, hogy egyszerűen házigazdának minősítesz!

- De hiszen külsőd, megjelenésed, viselkedésed házigazdának bizonyít!

- Igen, de minden foglalatossággal felhagytam, minden tevékenységemet megszüntettem, Gótama!

- Milyen formában hagytál fel minden foglalatossággal, milyen formában szüntetted meg minden tevékenységedet, házigazda?

- Úgy, Gótama, hogy ami vagyonom és jószágom, ezüstöm és aranyam volt, mindent örökül hagytam fiaimra, nem szólok bele, nem szólok hozzá, élelmen és öltözéken kívül semmit sem igénylek magamnak. Ilyen formában hagytam fel minden foglalatossággal, ilyen formában szüntettem meg minden tevékenységemet, Gótama.

- Házigazda, te másként értelmezed a tevékenység megszüntetését, mint ahogy a tevékenység megszüntetése a nemes szerzetesrendben megvalósul.

- Uram, milyen formában valósul meg a tevékenység megszüntetése a nemes szerzetes­rend­ben? Uram, tanítson meg rá a Magasztos, hogyan valósul meg a tevékenység megszüntetése a nemes szerzetesrendben!

- Nos, házigazda, hallgasd meg, fontold meg jól; elmondom.

- Úgy lesz, uram - válaszolta Pótalija házigazda tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Házigazda, nyolc szabály szolgál a nemes szerzetesrendben a tevékenység megszüntetésének megvalósítására. Mi ez a nyolc? Élet kioltásától tartózkodni, így feladni az élet kioltását. Csupán kapott dolgokat elvenni, így feladni a nem kapott dolgok elvevését. Igaz beszédet szólni, így feladni a hazug beszédet. Jóakaratú beszédet szólni, így feladni a rosszakaratú beszédet. Mohóságtól és kapzsiságtól tartózkodni, így feladni a mohóságot és kapzsiságot. Szitkozódástól és civakodástól tartózkodni, így feladni a szitkozódást és civakodást. Haragtól és mérgelődéstől tartózkodni, így feladni a haragot és mérgelődést. Gőgtől tartózkodni, így feladni a gőgösséget. Röviden összefoglalva, nem részletezve, ez a nyolc szabály szolgál a nemes szerzetesrendben a tevékenység megszüntetésének megvalósítására, házigazda.

- Uram, könyörületből fejtse ki részletesen a Magasztos ezt a röviden összefoglalt, nem rész­letezett nyolc szabályt, amelyek a nemes szerzetesrendben a tevékenység megszünteté­sének megvalósítására szolgálnak!

- Nos, házigazda, hallgasd meg, fontold meg jól; elmondom.

- Úgy lesz, uram - válaszolta Pótalija házigazda tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Azt mondtam, hogy élet kioltásától tartózkodni kell, így kell feladni az élet kioltását. Milyen értelemben mondtam ezt? A nemes tanítvány így gondolkozik: „Én éppen azoknak a kötöttségeknek a feloldására, megszüntetésére törekszem, amely kötöttségek kedvéért életet oltanék. Ha életet oltanék, önmagam is elítélném magamat az élet kioltásáért, és ha mások rájönnének, akik tudnának róla, megvetnének az élet kioltásáért. Testem pusztulása után, halálom után rossz út várna rám az élet kioltásáért. Mert éppen az élet kioltása jelenti a köteléket, ez jelenti az akadályt utamon. És az élet kioltásából származó gyötrelmes, pusztító indulatok nem támadnak fel abban, aki távol tartja magát az élet kioltásától.” Amikor azt mondtam, hogy élet kioltásától tartózkodni kell, így kell feladni az élet kioltását, ebben az értelemben mondtam. [...]

(A felsorolás hétszer megismétlődik.)

- Házigazda, ez az a nyolc szabály, röviden összefoglalva és részletesen kifejtve, amelyek a nemes szerzetesrendben a tevékenység megszüntetésének megvalósítására szolgálnak. Ám ez még nem minden, aminek segítségével a tevékenység teljes megszüntetése teljes egészében megvalósul.

- Uram, minek segítségével valósul meg teljes egészében a nemes szerzetesrendben a tevékenység teljes megszüntetése? Uram, tanítson meg rá a Magasztos, hogyan valósul meg teljes egészében a nemes szerzetesrendben a tevékenység teljes megszüntetése!

- Ha egy kiéhezett, elerőtlenedett kutya megállna egy mészárszék előtt, és egy ügyes kezű mészáros vagy mészároslegény odavetne neki egy lefosztott, lecsupaszított, hústalan, vér­fol­tos, puszta csontot - mit gondolsz, házigazda: el tudná űzni éhségét és erőtlenségét az a kutya, bármeddig rágódna azon a lefosztott, lecsupaszított, hústalan, vérfoltos, puszta csonton?

- Semmiképpen, uram, hiszen az a puszta csont le van fosztva, le van csupaszítva, hústalan, vérfoltos; hiába vesződne, hiába kínlódna vele akármeddig az a kutya.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos puszta csonthoz hasonlította az érzéki örömöket, amelyek sok fájdalmat, sok gyötrelmet okoznak, és túlteng bennük a nyomorúság.” Így látja ezt a valóságnak megfelelően, helyes értelemmel, és túllépve a sokféleségből fakadó, sokféleségen nyugvó közömbösségen, az egységből fakadó, egységen nyugvó közömbösséget táplálja magában [?], amelyben minden anyagi dologhoz ragaszkodás maradéktalanul megsemmisül.

Ha egy keselyű, vagy ölyv, vagy holló felkap egy darab húst, és felrepül vele, és a többi keselyű, vagy ölyv, vagy holló mind-mind utána repül, cibálja, el akarja venni tőle - mit gondolsz, házigazda: ha az a keselyű, vagy ölyv, vagy holló nem dobja el rögtön a húscafatot, nem fog-e halált vagy halálos gyötrelmeket szenvedni miatta?

- De igen, uram.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos húscafathoz hason­lította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy ember lángoló fűcsomóval a kezében széllel szembe halad - mit gondolsz, házigazda: ha az az ember nem dobja el rögtön a lángoló fűcsomót, a lángoló fűcsomó nem fogja-e vagy a kezét megégetni, vagy a karját megégetni, vagy más testrészét megégetni, és ő nem fog-e halált vagy halálos gyötrelmeket szenvedni miatta?

- De igen, uram.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos lángoló fűcsomó­hoz hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy embermagasságnál mélyebb gödör volna, láng nélkül, füst nélkül izzó parázzsal tele, s arra haladna egy ember, aki élni akar, nem akar meghalni, örülni akar, nem akar kínlódni, és két erős ember két karjánál fogva megragadná, és a parázzsal telt gödör felé vonszolná - mit gondolsz, házigazda: nem kapálózna-e minden erejéből az az ember?

- De igen, uram, mert az az ember tisztában van vele: „Ha beleesem ebbe a parázzsal telt gödörbe, halált vagy halálos gyötrelmeket fogok szenvedni.”

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos parázzsal telt gödörhöz hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy ember álmában kies kertet lát, kies erdőt lát, kies tájat lát, kies lótuszos tavat lát, és ébredés után nem lát semmit - ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos álomképhez hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy ember kölcsönkért tárgyakkal, értékes drágaköves gyűrűkkel megrakna egy szekeret, és ezeket a kölcsönkért tárgyakat magával vive, elmenne velük a vásárra, az emberek így szólnának, ha látnák: „Haj, ez az ember csakugyan gazdag! A gazdagok így élvezhetik gazdagságukat!” Ám ha a tulajdonosok észrevennék, azonnal visszavennék tőle a sajátjukat. Mit gondolsz, házigazda: nem változnék-e meg ekkor a vélemény arról az emberről?

- De igen, uram, hiszen a tulajdonosok visszavették tőle a sajátjukat.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos kölcsönkért tárgyakhoz hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy falu vagy város közelében sűrű erdő volna, benne egy fa, megrakva érett gyümölccsel, és egyetlen lehullott gyümölcs sem heverne a fa alatt, és arra járna egy ember, akinek gyü­mölcs­re van szüksége, gyümölcsöt szeretne találni, gyümölcs keresésére indult, és az erdőben járva, meglátná a fát, megrakva érett gyümölccsel, és ekkor így gondolkoznék: „Ez a fa rakva van érett gyümölccsel, és egyetlen lehullott gyümölcs sem hever a fa alatt. Tudok fára mászni; legjobb lesz, ha most felmászom a fára, eszem, amennyi belém fér, és a ruhám ölét is teleszedem.” Ezzel felmászna a fára, enne, amennyi belé fér, és a ruhája ölét is teleszedné. De közben oda vetődnék egy másik ember, akinek szintén gyümölcsre van szüksége, gyümölcsöt szeretne találni, és éles fejszével a vállán gyümölcs keresésére indult, és az erdőben járva, meglátná a fát, megrakva érett gyümölccsel, és ekkor így gondolkoznék: „Ez a fa rakva van érett gyümölccsel, és egyetlen lehullott gyümölcs sem hever a fa alatt. Nem tudok fára mászni; legjobb lesz, ha most gyökerestül kivágom ezt a fát, eszem, amennyi belém fér, és a ruhám ölét is teleszedem.” Ezzel nekilátna, hogy gyökerestül kivágja a fát. Mit gondolsz, házigazda: ha az első ember, aki felmászott a fára, rögtön le nem mászik róla, nem fogja-e kezét törni, vagy lábát törni, vagy más testrészét eltörni, amikor a fa kidől, és nem fog-e halált vagy halálos gyötrelmeket szenvedni miatta?

- De igen, uram.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos fán termő gyümölcshöz hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.]

Ha a nemes szerzetes elérte a mindenre közönnyel gondolásnak ezt a felülmúlhatatlan tökéle­tességét, az indulatok megsemmisülnek benne, és az indulatoktól megszabadulva, már ebben az életben megismeri, eléri, megvalósítja gondolkozása felszabadulását, értelme felszabadu­lását.

Így valósul meg teljes egészében a nemes szerzetesrendben a tevékenység teljes megszün­tetése, házigazda. Mi a véleményed, házigazda? Úgy látod, hogy benned is ugyanúgy valósult meg a tevékenység megszüntetése, mint ahogyan a nemes szerzetesrendben valósul meg teljes egészében a tevékenység teljes megszüntetése?

- Hol vagyok én uram attól, ahogyan a nemes szerzetesrendben valósul meg teljes egészében a tevékenység teljes megszüntetése? Távol állok, uram, attól, ahogyan a nemes szerzetesrend­ben valósul meg teljes egészében a tevékenység teljes megszüntetése. Uram, ezelőtt a más tételeket tanító, jelentéktelen remetéket jelentőseknek hittem, s jelentéktelen voltuk ellenére jelentős alamizsnával tápláltam őket, jelentéktelen voltuk ellenére jelentőséget tulajdonítottam nekik. A jelentős szerzeteseket viszont jelentékteleneknek hittem, s jelentős voltuk ellenére jelentéktelen alamizsnával tápláltam őket, jelentős voltuk ellenére nem tulajdonítottam nekik jelentőséget. Mostantól fogva viszont a más tételeket tanító, jelentéktelen remetéket jelenték­teleneknek fogom tartani, jelentéktelen voltuknak megfelelően jelentéktelen alamizsnával fogom táplálni őket, jelentéktelen voltuknak megfelelően nem fogok jelentőséget tulajdonítani nekik. A jelentős szerzeteseket viszont jelentőseknek fogom tartani, jelentős voltuknak megfelelően jelentős alamizsnával fogom táplálni őket, jelentős voltuknak megfelelően jelentőséget fogok tulajdonítani nekik.

Pompás, uram! Pompás, uram! Mint hogyha valaki talpra állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson - úgy világosította meg a Tant minden oldalról a Magasztos. Uram, én most a Magasztoshoz folyamodom oltalomért, a Tanhoz és a szerzetesek gyülekezetéhez folyamo­dom oltalomért. Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

 

DZSÍVAKA
[MN 55.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagahában, Dzsívaka gyermekorvos mangóligetében tartóz­kodott. Itt Dzsívaka felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Dzsívaka gyermekorvos:

- Uram, azt hallottam, hogy Gótama remete kedvéért életet oltanak ki, és Gótama remete tudatosan elfogyasztja a kedvéért készített húst. Valóban a Magasztos tanítását idézik, akik azt állítják, hogy Gótama remete kedvéért életet oltanak ki, és Gótama remete tudatosan elfogyasztja a kedvéért készített húst? Nem igaztalanul rágalmazzák-e ezek a Magasztost? A Tannak megfelelően magyarázzák-e a Tant, s nem valami eretnek nézet ütötte-e fel a fejét?

- Dzsívaka, akik ezt mondják: „Gótama remete kedvéért életet oltanak ki, és Gótama remete tudatosan elfogyasztja a kedvéért készített húst”, azok nem az én tanításomat idézik, és igaztalanul, valótlansággal rágalmaznak. Én azt tanítom, hogy három esetben nem szabad elfogyasztani a húst: ha látták, hallották, sejtik. Ebben a három esetben nem szabad elfogyasz­tani a húst, így tanítom. És azt tanítom, hogy három esetben szabad elfogyasztani a húst: ha nem látták, nem hallották, nem sejtik. Ebben a három esetben szabad elfogyasztani a húst, így tanítom.

Előfordul, Dzsívaka, hogy egy szerzetes valamely falu vagy város közelében tartózkodik. Barátságos érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másik égtájat, majd a harmadikat, majd a negyediket, felfelé, lefelé, oldalt, minden irányban az egész világot nagy, eláradó, mérhe­tetlen, jóindulatú, jószándékú, barátságos érzülettel hatja át. Felkeresi egy házigazda vagy házigazda fia, és meghívja másnapra ebédre. Ha a szerzetes jónak látja, elfogadja a meghívást. Az éjszaka elmúltával, másnap reggel felöltözik, magára ölti felsőruháját, fogja alamizsnás szilkéjét, elindul a házigazda vagy házigazda fia hajlékába. Odaérve, leül az előkészített ülőhelyre. A házigazda vagy házigazda fia válogatott ételekkel vendégeli meg alamizsnaként. A szerzetes nem gondolkozik így: „Helyes, hogy ez a házigazda vagy házigazda fia válogatott ételekkel vendégel meg alamizsnaként.” Ezt sem gondolja a szerzetes: „Bárcsak ez a házi­gazda vagy házigazda fia máskor is megvendégelne ugyanilyen válogatott ételekkel alamizs­na­ként!” Mohóság nélkül, balga falánkság nélkül fogyasztja el az alamizsnaként kapott ételt, a lét nyomorúságára gondolva, és a megváltást tartva eszében. Mi a véleményed, Dzsívaka: a szerzetes ebben az esetben saját megkárosítására törekszik, vagy mások megkárosítására törekszik, vagy mindkettő megkárosítására törekszik?

- Semmiképpen sem, uram.

- Tehát, Dzsívaka, a szerzetes ebben az esetben kifogástalan táplálékkal táplálkozik?

- Úgy van, uram. Hallottam egy mondást: „Brahmá lényéből árad a barátság.” Ezt most a Magasztosról saját szememmel láttam, mert a Magasztos lényéből árad a barátság.

- Dzsívaka, a szenvedélyt, a gyűlöletet, a balgaságot, amiből az ártó szándék születik, ezt a szenvedélyt, ezt a gyűlöletet, ezt a balgaságot a Beérkezett levetkőzte, gyökerét elmetszette, fatörzsként kidöntötte, megsemmisítette, soha többé nem hajthat ki. Ha erre céloztál szavaiddal, egyetértek veled.

- Igen, uram, éppen erre céloztam szavaimmal. [...]

- Dzsívaka, aki a Beérkezett kedvéért vagy a Beérkezett tanítványai kedvéért életet olt ki, ötszörös súlyos vétket követ el. Először azzal követ el súlyos vétket, hogy szól: „Menjetek, hozzátok ide azt az állatot!” Másodszor azzal követ el súlyos vétket, hogy a remegve, kapálózva vonszolt állat fájdalomtól, kíntól szenved. Harmadszor azzal követ el súlyos vétket, hogy szól: „Menjetek, öljétek meg ezt az állatot!” Negyedszer azzal követ el súlyos vétket, hogy az életét vesztő állat fájdalomtól, kíntól szenved. Ötödször azzal követ el súlyos vétket, hogy a Beérkezettet vagy a Beérkezett tanítványait nem illő módon fogadja. Ezt az öt súlyos vétket követi el az, aki a Beérkezett kedvéért vagy a Beérkezett tanítványai kedvéért életet olt ki, Dzsívaka.

E szavak hallatára Dzsívaka gyermekorvos így szólt a Magasztoshoz:

- Uram, csodálatos! Uram, bámulatos! Uram, a szerzetesek valóban feddhetetlen táplálékkal táplálkoznak. [...] Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

 

KUTYAUTÁNZÓ
[MN 57.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Kólija-földön tartózkodott. Kólija-földön van egy Haliddavasza­na nevű város. Itt a tehénutánzó kólija Punna és a kutyautánzó Szénija meztelen szerzetes felkereste a Magasztost. Odaérve, a tehénutánzó Punna köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A kutyautánzó Szénija meztelen szerzetes viszont üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlőszavak után kutya módjára összegubbaszkodott, és leheveredett előtte. Előtte ülve, a tehénutánzó kólija Punna így szólt a Magasztoshoz:

- Uram, ez a Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes nehéz fogadalmat teljesít, földre dobott ételmaradékkal táplálkozik. Kutyautánzó fogadalmát régóta folytatja, régóta végzi. Halála után mi vár rá, hova kerül?

- Állj meg, Punna, hagyd ezt, ne kérdezz!

Ám a tehénutánzó kólija Punna másodszor is (~ harmadszor is) így szólt a Magasztoshoz:

- Uram, ez a Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, nehéz fogadalmat teljesít, földre dobott ételmaradékkal táplálkozik. Kutyautánzó fogadalmát régóta folytatja, régóta végzi. Halála után mi vár rá, hová kerül?

- Látom, Punna, hiába mondom: „Állj meg, Punna, hagyd ezt, ne kérdezz!” Nos, felvilágo­sítalak. Előfordul, Punna, hogy valaki kutyafogadalmat teljesít folyamatosan és tökéletesen, kutyaerkölcsöket vesz fel folyamatosan és tökéletesen, kutya módjára gondolkozik folyama­tosan és tökéletesen, kutya módjára viselkedik folyamatosan és tökéletesen. Teste pusztulása után, halála után kutyák között születik újjá. Ha pedig így gondolkozik: „Ennek az erényem­nek, ennek a fogadalmamnak, ennek az önsanyargatásomnak, ennek az önmegtartóztatá­somnak jutalmául isten leszek vagy egy isten kísérője leszek”, akkor helytelenül gondolkozik. Helytelen gondolkozása miatt két út közül az egyiket jövendölöm neki: vagy pokolba, vagy állat méhébe kerül. Így tehát, Punna, ha sikerül teljesítenie kutyafogadalmát, kutyák közé kerül, ha nem sikerül, pokolra jut.

E szavak hallatára Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, felzokogott, és könnyekre fakadt. Ekkor a Magasztos így szólt a tehénutánzó kólija Punnához:

- Látod, Punna, hiába mondtam: „Állj meg, Punna, hagyd ezt, ne kérdezz!”

- Uram, nem azért sírok [szólt Szénija], mert a Magasztos ezt mondta rólam, hanem mert ezt a kutyautánzó fogadalmat régóta folytatom, régóta végzem. Uram, ez a tehénutánzó kólija Punna tehénutánzó fogadalmát régóta folytatja, régóta végzi. Halála után mi vár rá, hová kerül?

- Állj meg, Szénija, hagyd ezt, ne kérdezz!

Ám Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, másodszor is (~ harmadszor is) így szólt a Magasztoshoz:

- Uram, ez a tehénutánzó kólija Punna tehénutánzó fogadalmát régóta folytatja, régóta végzi. Halála után mi vár rá, hová kerül?

- Látom, Szénija, hiába mondom: „Állj meg, Szénija, hagyd ezt, ne kérdezz!” Nos, felvilá­go­sítalak. Előfordul, Szénija, hogy valaki tehénfogadalmat teljesít folyamatosan és tökélete­sen, tehénerkölcsöket vesz fel folyamatosan és tökéletesen, tehén módjára gondolkozik folyamatosan és tökéletesen, tehén módjára viselkedik folyamatosan és tökéletesen. Teste pusztulása után, halála után tehenek között születik újjá [stb.]. Ha sikerül teljesítenie tehénfogadalmát, tehenek közé kerül, ha nem sikerül, pokolra jut.

E szavak hallatára a tehénutánzó kólija Punna felzokogott, és könnyekre fakadt. Ekkor a Magasztos így szólt Szénijához, a kutyautánzó meztelen szerzeteshez:

- Látod, Szénija, hiába mondtam: „Állj meg, Szénija, hagyd ezt, ne kérdezz!”

- Uram, nem azért sírok [szólt Punna], mert a Magasztos ezt mondta rólam, hanem mert ezt a tehénutánzó fogadalmat régóta folytatom, régóta végzem. Most bizalommal fordulok a Magasztoshoz: a Magasztos ki tudja fejteni a Tant úgy, hogy felhagyjak ezzel a tehén­foga­da­lommal, és Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, felhagyjon ezzel a kutyafogadalommal.

- Nos, Punna, hallgasd meg, fontold meg jól; elmondom.

- Úgy lesz, uram - ígérte a Magasztosnak a tehénutánzó kólija Punna.

- Punna, négyféle cselekvést ismertem fel, éltem át és tanítok. Mi ez a négy? Van fekete cselekvés, fekete következménnyel. Van fehér cselekvés, fehér következménnyel. Van fekete-fehér cselekvés, fekete-fehér következménnyel. Van sem fekete, sem fehér cselekvés, fekete és fehér következmény nélkül, a tettek megsemmisítését eredményező cselekvés.

Milyen a fekete következménnyel járó, fekete cselekvés? Előfordul, hogy valaki rossz testi adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag, rossz beszédbeli adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag, rossz gondolkozási adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag. Miután rossz testi adottságokat halmozott fel magának, rossz beszédbeli adottságokat halmozott fel magának, rossz gondolkozási adottságokat halmozott fel magának, rossz világban születik új létre. Miután rossz világban született új létre, ott rossz benyomások érik. A rossz benyomások érintése rossz érzést kelt benne, rendkívül fájdalmasat, mintha pokolbeli lények között volna. Tehát minden lény újjászületése előző léte alapján történik: amit cselekszik, annak megfelelően születik újjá, és újjászületése után annak meg­felelő benyomások érik. Ezért mondom, Punna: az élőlények saját tetteik örökösei. - Ezt nevezik fekete következménnyel járó, fekete cselekvésnek.

Milyen a fehér következménnyel járó, fehér cselekvés? Előfordul, hogy valaki jó testi adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag, jó beszédbeli adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag, jó gondolkozási adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag. Miután jó testi adottságokat halmozott fel magának, jó beszédbeli adottságokat halmozott fel magának, jó gondolkozási adottságokat halmozott fel magának, jó világban születik új létre. Miután jó világban született új létre, ott jó benyomások érik. A jó benyomások érintése jó érzést kelt benne, rendkívül kellemeset, mintha fényistenek között volna. Tehát minden lény újjászületése előző léte alapján történik: amit cselekszik, annak megfelelően születik újjá, és újjászületése után annak megfelelő benyomások érik. Ezért mondom, Punna: az élőlények saját tetteik örökösei. - Ezt nevezik fehér következménnyel járó, fehér cselekvésnek.

Milyen a fekete-fehér következménnyel járó, fekete-fehér cselekvés? Előfordul, hogy valaki rossz testi adottságokat is, jó testi adottságokat is felhalmoz magának a jövőre vonatkozólag, rossz beszédbeli adottságokat is, jó beszédbeli adottságokat is felhalmoz magának a jövőre vonatkozólag, rossz gondolkozási adottságokat is, jó gondolkozási adottságokat is felhalmoz magának a jövőre vonatkozólag. Miután rossz testi adottságokat is, jó testi adottságokat is felhalmozott magának, rossz beszédbeli adottságokat is, jó beszédbeli adottságokat is felhal­mo­zott magának, rossz gondolkozási adottságokat is, jó gondolkozási adottságokat is felhal­mo­zott magának, olyan világban születik új létre, amely rossz is, jó is. Miután olyan világban született új létre, amely rossz is, jó is, ott rossz benyomások is, jó benyomások is érik. A rossz és jó benyomások érintése rossz érzést is, jó érzést is kelt benne, vegyesen fájdalmasat és kellemeset, mintha emberek és hol istenek, hol pokolbeli lények között volna. Tehát minden lény újjászületése előző léte alapján történik: amit cselekszik, annak megfelelően születik újjá, és újjászületése után annak megfelelő benyomások érik. Ezért mondom, Punna: az élőlények saját tetteik örökösei. - Ezt nevezik fekete-fehér következménnyel járó, fekete-fehér cselek­vésnek.

Milyen a fekete és fehér következmény nélküli, sem fekete, sem fehér cselekvés, a tettek megsemmisítését eredményező cselekvés? Eltökéltség a fekete következménnyel járó, fekete cselekvésről való lemondásra, eltökéltség a fehér következménnyel járó, fehér cselekvésről való lemondásra, eltökéltség a fekete-fehér következménnyel járó, fekete-fehér cselekvésről való lemondásra - ezt nevezik fekete és fehér következmény nélküli, sem fekete, sem fehér cselekvésnek, a tettek megsemmisítését eredményező cselekvésnek. Ezt a négyféle cselekvést ismertem fel, éltem át, és tanítom, Punna.

E szavak utána a tehénutánzó kólija Punna így szólt a Magasztoshoz:

- Pompás, uram! Pompás, uram! [...] Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

Szénija viszont, a kutyautánzó meztelen szerzetes, így szólt a Magasztoshoz:

- Pompás, uram! Pompás, uram! [...] Szeretnék a Magasztostól felvételt nyerni a rendbe, szeretnék felavatást nyerni.

- Szénija, ha valaki előzőleg más tantételeket vallott, és most ebbe a szerzetesrendbe kéri felvételét, kéri felavatását, először négy hónapot kell közöttünk töltenie. Négy hónap elteltével szilárd gondolkozású szerzetesek felveszik és felavatják szerzetesnek. Ám ez olykor más­képpen is történhet.

- Uram, ha annak, aki előzőleg más tantételeket vallott, és most ebbe a szerzetesrendbe kéri felvételét, kéri felavatását, először négy hónapot kell eltöltenie, és négy hónap elteltével szilárd gondolkozású szerzetesek felveszik és felavatják szerzetesnek, akkor én először négy évet fogok itt eltölteni; négy év elteltével vegyenek fel és avassanak fel szerzetesnek a szilárd gondolkozású szerzetesek!

Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, a Magasztos színe előtt nyerte el a felvételt, a Magasztos színe előtt nyerte el a felavatást. Ezután a tiszteletreméltó Szénija, nem sokkal felavatása után, elvonultan, magányban, buzgón, ernyedetlenül, eltökélten élve életét, hama­rosan magától felismerte, átélte, elérte már ebben az életben az önmegtartóztatás legfőbb célját, amelynek kedvéért tisztes családok sarjai otthonukból az otthontalanságba távoznak. Megértette: legyőzte a születést, megvalósította a megtartóztatást, befejezte cselekvését, többé nem kell e világra születnie. Így a tiszteletreméltó Szénija is a szentek sorába került.

 

ABHAJA KIRÁLYFI
[MN 58.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagahában, a Bambusz-erdőben, a Mókus-parkban tartóz­ko­dott. Ez idő tájt Abhaja királyfi felkereste a dzsaina Nátaputtát. Odaérve, üdvözölte Nátaputtát, majd leült előtte. A dzsaina Nátaputta így szólította meg az előtte ülő Abhaja királyfit:

- Eredj, királyfi, vond kérdőre Gótama remetét! Akkor jó híred fog elterjedni: „Abhaja királyfi kérdőre vonta Gótama remetét, pedig Gótama remete olyan nagy erejű, olyan hatalmas!”

- Uram, hogy vonhatnám kérdőre Gótama remetét, hiszen olyan nagy erejű, olyan hatalmas?

- Eredj, királyfi, keresd fel Gótama remetét, s odaérve, így szólítsd meg: „Előfordulhat-e, uram, hogy a Beérkezett olyat mondjon, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt?” Ha Gótama remete így válaszol kérdésedre: „Királyfi, előfordulhat, hogy a Beérkezett olyat mond, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt”, akkor így folytathatod: „Ebben az esetben mi a különbség közötted, uram, és a közönséges emberek között, hiszen közönséges emberek is mondanak olyat, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt?” Ha viszont Gótama remete így válaszol kérdésedre: „Királyfi, nem fordulhat elő, hogy a Beérkezett olyat mondjon, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt”, akkor így folytathatod: „Ebben az esetben miért mondtad Dévadattáról, uram: „Kárhozott Dévadatta, egy világkorig pokolra kerül Dévadatta, menthetetlen Dévadatta”? Ezek a szavaid megharagították Dévadattát, elkeserítették Dévadattát.” Ha ezt a kettős élű kérdést teszed fel Gótama remetének, sem felfelé, sem lefelé nem tud kibújni. Mint amikor egy embernek vasbilincset vetnek a nyakába, sem felfelé, sem lefelé nem tud kibújni belőle, ugyanúgy Gótama remete sem tud sem felfelé, sem lefelé kibújni, ha ezt a kettős élű kérdést teszed fel neki.

- Úgy lesz, uram - ígérte meg Abhaja királyfi a dzsaina Nátaputtának, és felállva ültéből, jobb kéz felől megkerülte a dzsaina Nátaputtát, elköszönt tőle, és elindult a Magasztoshoz. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. Miközben előtte ült, felpillantott a napra, és ez a gondolata támadt:

- Ma már nincs idő a Magasztos kérdőre vonására. Majd holnap saját házamban fogom kérdőre vonni a Magasztost - és így szólt a Magasztoshoz:

- Fogadja el meghívásomat a Magasztos holnap ebédre negyedmagával!

A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését.

A Magasztos beleegyezését elnyerve, Abhaja királyfi felállt ültéből, jobb kéz felől megkerülte a Magasztost, elköszönt tőle, és távozott. Az éjszaka elmúltával a Magasztos reggel felöltö­zött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnás szilkéjét, és elindult Abhaja királyfi házába. Odaérve, leült az előkészített ülőhelyre. Abhaja királyfi saját kezűleg szolgálta ki és látta el a Magasztost válogatott sült és főtt ételekkel. Amikor a Magasztos befejezte étkezését, Abhaja királyfi fogott egy alacsonyabb széket, és leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Abhaja királyfi:

- Előfordulhat-e, uram, hogy a Beérkezett olyat mondjon, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt?

- Semmi körülmények között sem, királyfi.

- Akkor a dzsainák veszítettek, uram.

- Miért mondod, királyfi, hogy akkor a dzsainák veszítettek?

- Uram, felkerestem a dzsaina Nátaputtát. Odaérve, üdvözöltem Nátaputtát, és leültem előtte. Miközben előtte ültem, a dzsaina Nátaputta így szólított meg: „Eredj, királyfi, vond kérdőre Gótama remetét! Akkor jó híred fog elterjedni: „Abhaja királyfi kérdőre vonta Gótama remetét, pedig Gótama remete olyan nagy erejű, olyan hatalmas!”” [Megismételve.]

Eközben Abhaja királyfi egy zsenge kisgyermeket, ártatlan csecsemőt tartott az ölében. Ekkor a Magasztos így szólt Abhaja királyfihoz:

- Mi a véleményed, királyfi? Ha ez a kisgyermek a te hanyagságod folytán vagy a dajka hanyagsága folytán egy szilánkot vagy kavicsot venne a szájába, mit tennél vele?

- Elvenném tőle, uram. Ha nem sikerülne megelőzőleg elvennem tőle, bal kezemmel leszorítanám a fejét, és jobb kezem begörbített ujjával még akkor is kivenném a szájából, ha megvérezném vele. Mindezt azért tenném, mert sajnálnám a gyereket.

- Ugyanígy, királyfi: ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valótlan, hamis és káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor azt nem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz, de káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, azt sem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz és hasznos, de másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor a Beérkezett tudja, hogy mikor időszerű annak a kijelentésnek a megtétele. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valótlan, hamis és káros, de másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor azt nem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz, de káros, és másoknak kellemes, másoknak jólesik, azt sem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz és hasznos, és másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor a Beérkezett tudja, hogy mikor időszerű annak a kijelentésnek a megtétele. Mindezt azért teszi a Beérkezett, mert sajnálja az élőlényeket.

- Uram, amikor nagy tudású nemesek vagy nagy tudású papok vagy nagy tudású házigazdák vagy nagy tudású remeték felkeresik a Beérkezettet, kigondolnak egy kérdést, és felteszik a Beérkezettnek, olyankor a Magasztos már előre átgondolja-e: „Akik majd felkeresnek és ezt vagy ezt kérdezik tőlem, azoknak majd ezt válaszolom a kérdésre”, vagy pedig abban a pillanatban jut a Beérkezettnek eszébe a válasz?

- Viszontkérdést teszek fel, királyfi; felelj rá belátásod szerint. Mit gondolsz, királyfi: jól ismered a kocsi minden részét?

- Igen, uram, jól ismerem a kocsi minden részét.

- Akkor mit gondolsz, királyfi? Ha felkeresnének, és megkérdeznék tőled: „Milyen része ez a kocsinak?”, ilyenkor már előre átgondolnád-e: „Akik majd felkeresnek, és ezt vagy ezt kérdezik tőlem, azoknak majd ezt válaszolom a kérdésre”, vagy pedig abban a pillanatban jutna eszedbe a válasz?

- Uram, én gyakorlott kocsihajtó vagyok, és jól ismerem a kocsi minden részét, tisztában vagyok a kocsi minden egyes részével. Abban a pillanatban eszembe fog jutni a válasz.

- Nos, királyfi, ugyanígy, amikor nagy tudású nemesek vagy nagy tudású papok, vagy nagy tudású házigazdák, vagy nagy tudású remeték felkeresik a Beérkezettet, kigondolnak egy kérdést, és felteszik a Beérkezettnek, olyankor abban a pillanatban eszébe jut a Beérkezettnek a válasz azért, mert a Beérkezett jól ismeri a Tan minden részletét, és mivel a Tan minden részletét jól ismeri, abban a pillanatban eszébe jut a válasz.

E szavak hallatára Abhaja királyfi így szólt a Magasztoshoz:

- Pompás, uram! Pompás, uram! Mint hogyha valaki talpra állítaná a megfordítottat [...stb.]. Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

 

MÁLUNKJÁPUTTA
[MN 63.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Ekkor a tiszteletreméltó Málunkjáputtának magános elmélkedése során ilyen kétségei támadtak:

- Vannak olyan tanítások, amelyeket a Magasztos nem fejtett ki, elkerült, mellőzött, mint ezeket: „A világ örökkévaló”, vagy „A világ nem örökkévaló”, vagy „A világ véges”, vagy „A világ végtelen”, vagy „A lélek azonos a testtel”, vagy „Más a lélek és más a test”, vagy „A Beérkezett létezni fog a halál után”, vagy „A Beérkezett nem fog létezni a halál után”, vagy „A Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után”, vagy „A Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után”. Mindezt nem fejtette ki nekem a Magasztos, és én nem tartom helyesnek, nem tartom jónak, hogy mindezt nem fejtette ki nekem a Magasztos. Felkeresem a Magasztost, és kérdést intézek hozzá ebben az ügyben. Ha a Magasztos kifejti, hogy a világ örökkévaló, vagy a világ nem örökkévaló, hogy a világ véges, vagy a világ végtelen, hogy a lélek azonos a testtel, vagy más a lélek és más a test, hogy a Beérkezett létezni fog a halál után, vagy a Beérkezett nem fog létezni a halál után, hogy a Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után, vagy a Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után, akkor a Magasztosnál maradok szerzetesként. Ha a Magasztos nem fejti ki, hogy a világ örökkévaló, vagy a világ nem örökkévaló [...stb.], akkor szakítok tanításai követésével, és visszatérek a világi életbe.

Amikor beesteledett, és a tiszteletreméltó Málunkjáputta befejezte elmélkedését, felállt ültéből, és felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz a tiszteletreméltó Málunkjáputta:

- Uram, magános elmélkedésem során ilyen kétségeim támadtak: Vannak olyan tanítások, amelyeket a Magasztos nem fejtett ki, elkerült, mellőzött, mint ezeket: „A világ örökkévaló” [...stb.]. Ha a Magasztos kifejti, hogy a világ örökkévaló [...stb.], akkor a Magasztosnál maradok szerzetesként. Ha a Magasztos nem fejti ki, hogy a világ örökkévaló [...stb.], akkor szakítok tanításai követésével, és visszatérek a világi életbe. Ha a Magasztos tudja, hogy a világ örökkévaló, fejtse ki nekem a Magasztos, hogy a világ örökkévaló. Ha a Magasztos tudja, hogy a világ nem örökkévaló, fejtse ki nekem a Magasztos, hogy a világ nem örökké­való. Ha viszont a Magasztos nem tudja, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló, akkor úgy illik, hogy aki nem tudja és nem látja, mondja meg őszintén: „Nem tudom, nem látom”. [...stb.]

- Málunkjáputta! Mondtam-e neked valaha is: „Jöjj, Málunkjáputta, maradj nálam szerzetes­ként, és én kifejtem neked, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló, hogy a világ végtelen vagy véges, hogy a lélek azonos a testtel, vagy más a lélek és más a test, hogy a Beérkezett létezni fog a halál után, vagy nem fog létezni, hogy a Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után, hogy a Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után”?

- Semmiképpen sem, uram.

- Vagy te mondtad-e nekem valaha is: „Uram, a Magasztosnál maradok szerzetesként, de a Magasztos fejtse ki nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...stb.]”?

- Semmiképpen sem, uram.

- Szóval, Málunkjáputta, én sem mondtam neked: „Jöjj, Málunkjáputta, maradj nálam szerze­tesként, és én kifejtem neked, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]”, te sem mondtad nekem: „Uram, a Magasztosnál maradok szerzetesként, de a Magasztos fejtse ki nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]”. Ha pedig ez így van, ki vagy te, önhitt ember, és ki ellen emelsz panaszt? Hiszen, Málunkjáputta, ha valaki így beszélne: „Addig nem maradok a Magasztosnál szerzetesként, amíg a Magasztos ki nem fejti nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]”, annak a Magasztos nem győzné mindezt kifejteni, mielőtt az illető élete lejárna.

Olyan ez, Málunkjáputta, mint hogyha valakit méreggel vastagon bekent nyílvessző sebezne meg, s barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói sebekhez értő orvost hívatnának, ő azonban így kezdene beszélni: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: nemes volt-e, pap volt-e, közrendű volt-e, szolga volt-e?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: mi a neve, milyen nemzetségből származik?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: magas, alacsony, vagy középtermetű?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: fekete, barna, vagy világos bőrű?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: melyik faluban, városban vagy településen lakik?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen volt az az íj, amelyből meglőttek: egyenes vagy görbe?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, miből volt az az íjhúr, amelyről meglőttek: liánból, kákából, ínból, kenderből, háncsból készült-e?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, miből volt az a nyílvessző, amellyel meglőttek: nádból, vagy vesszőből?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen volt a nyílvessző, amellyel meglőttek: keselyűtollal, kócsagtollal, ölyvtollal, pávatollal, kakastollal volt-e feltollazva?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen állat inával volt körültekerve a nyílvessző vége, amellyel meglőttek: ökör, vagy bivaly, vagy őz, vagy majomínnal?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen volt a nyílhegy, amellyel meglőttek: hegyes, vagy éles, vagy horgas, vagy kampós, vagy borjúfog alakú, vagy levél alakú?” Az illető nem győzné mindezt megtudakolni, mielőtt élete lejárna. Ugyanígy, Málunkjáputta, aki így beszélne: „Addig nem maradok a Magasztosnál szerzetesként, amíg a Magasztos ki nem fejti nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]”, annak a Magasztos nem győzne mindent kifejteni, mielőtt az illető élete lejárna.

„Ha fennáll az a tétel, hogy a világ örökkévaló, akkor van értelme az önmegtartóztatásnak” - ez így nem mondható, Málunkjáputta. „Ha fennáll az a tétel, hogy a világ nem örökkévaló, akkor van értelme az önmegtartóztatásnak” - ez sem mondható így, Málunkjáputta. Akár az a tétel áll fenn, hogy a világ örökkévaló, akár az a tétel áll fenn, hogy a világ nem örökkévaló, egy bizonyos: van születés, van öregség, van halál, van szomorúság, fájdalom, szenvedés, bánat, gyötrelem, és én csak azt hirdetem, hogy mindezeknek már ebben az életben végét lehet vetni.

„Ha fennáll az a tétel, hogy a világ véges (~ hogy a lélek azonos a testtel, ~ a Beérkezett létezni fog a halál után, ~ a Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után), akkor van értelme az önmegtartóztatásnak” - ez így nem mondható, Málunkjáputta. „Ha fennáll az a tétel, hogy a világ végtelen (~ hogy más a lélek és más a test, ~ a Beérkezett nem fog létezni a halál után, ~ a Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után), akkor van értelme az önmegtartóztatásnak” - ez sem mondható így, Málunkjáputta. Akár az a tétel áll fenn, hogy a világ véges, akár az a tétel áll fenn, hogy a világ végtelen [...stb.], egy bizonyos: van születés, van öregség, van halál, van szomorúság, fájdalom, szenvedés, bánat, gyötrelem, és én csak azt hirdetem, hogy mindezeknek már ebben az életben végét lehet vetni.

Ezért, Málunkjáputta, ha valamiről nem beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy nem fejtettem ki; ha valamiről beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy kifejtettem. És miről nem beszéltem, Málunkjáputta? Nem mondtam azt, hogy a világ örökkévaló. Nem mondtam azt, hogy a világ nem örökkévaló. Nem mondtam azt, hogy a világ véges. Nem mondtam azt, hogy a világ végtelen [...stb.]. Miért nem beszéltem mindezekről, Málunkjáputta? Azért, mert mindebből nem származik haszon, nem tartozik az önmegtartóztatás lényegéhez, nem vezet lemon­dáshoz, vágytalansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz (nirvánához); ezért nem beszéltem minderről, Málunkjáputta.

És miről beszéltem, Málunkjáputta? Megmondtam: ez a szenvedés oka. Megmondtam: ez a szenvedés megszüntetése. Megmondtam: ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. Miért beszéltem mindezekről, Málunkjáputta? Mert mindebből haszon származik, mert elősegíti az önmegtartóztatást, mert lemondáshoz, vágytalansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, fel­ismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz vezet; ezért beszéltem minderről, Málunkjáputta.

Ezért, Málunkjáputta, ha valamiről nem beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy nem fejtettem ki; ha valamiről beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy kifejtettem.

Így beszélt a Magasztos. A tiszteletreméltó Málunkjáputta örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.

 

VACCSHAGOTTA; PÉLDÁZAT A TűZRőL
[MN 72.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Itt Vaccshagotta remete felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Vaccshagotta remete:

- Azt az elméletet vallja-e, Gótama úr, hogy a világ örökkévaló, ez az igazság, és minden más nézet téves?

- Nem vallom azt az elméletet, Vaccsha, hogy a világ örökkévaló, ez az igazság, és minden más nézet téves.

- Tehát azt az elméletet vallja Gótama úr, hogy a világ nem örökkévaló, ez az igazság, és minden más nézet téves?

- Nem vallom azt az elméletet, Vaccsha, hogy a világ nem örökkévaló, ez az igazság, és minden más nézet téves.

[Stb., 1. a 63. szuttát.]

- Vaccsha, az az elmélet, amely szerint a világ örökkévaló (~ nem örökkévaló stb.), pusztán tévhitek sűrűsége, tévhitek bozótja, tévhitek szemfényvesztése, tévhitek zűrzavara, tévhitek béklyója, és szenvedéssel, bajjal, kínnal, gyötrelemmel jár, nem vezet lemondáshoz, vágy­talansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz. Ezt a veszélyt látom benne, és ezért távol tartom magamat mindezektől az elméletektől.

- Van-e egyáltalán valamilyen elmélete Gótama úrnak?

- Vaccsha, a Beérkezettnek nem szokása, hogy elméleteket állítson fel. Mert a Beérkezett felismerte, mi a test, hogyan jön létre a test, hogyan szűnik meg a test; mik az érzetek, hogyan jönnek létre az érzetek, hogyan szűnnek meg az érzetek: mi a tudat, hogyan jön létre a tudat, hogyan szűnik meg a tudat; mik az adottságok, hogyan jönnek létre az adottságok, hogy szűnnek meg az adottságok; mi a megismerés, hogyan jön létre a megismerés, hogyan szűnik meg a megismerés. Ennek következtében a Beérkezett minden véleményt, minden feltevést, minden önzést, önösséget, önhittséget feladott, elvetett, legyőzött, elhagyott, visszautasított, eltávoztatott, és ezáltal felszabadult.

- Az ilyen felszabadult elméjű szerzetes hol születik újjá, Gótama?

- Nem lehet azt mondani, hogy újjászületik, Vaccsha.

- Tehát nem születik újjá?

- Nem lehet azt mondani, hogy nem születik újjá.

- Tehát újjászületik is, nem is?

- Nem lehet azt mondani, hogy újjászületik is, nem is.

- Tehát sem újjászületik, sem nem születik újjá?

- Nem lehet azt mondani, hogy sem újjászületik, sem nem születik újjá.

- Gótama, amikor azt kérdeztem, hogy az ilyen felszabadult elméjű szerzetes hol születik újjá, azt válaszoltad, hogy nem lehet azt mondani, hogy újjászületik, Vaccsha. Amikor azt kérdeztem, hogy ezek szerint nem születik újjá, azt válaszoltad, hogy nem lehet azt mondani, hogy nem születik újjá. Amikor azt kérdeztem, hogy ezek szerint újjászületik is, nem is, azt válaszoltad, hogy nem lehet azt mondani, hogy újjászületik is, nem is. Amikor azt kérdeztem, hogy ezek szerint sem újjászületik, sem nem születik újjá, azt válaszoltad, hogy nem lehet azt mondani, hogy sem újjászületik, sem nem születik újjá. Ezek után tudatlanságba kerültem, ezek után bizonytalanságba kerültem, Gótama, és azt a bizalmat, amely előző beszélgetésünk nyomán kialakult bennem Gótama úr iránt, ilyen körülmények között elveszítettem.

- Vaccsha, elég ebből a tudatlanságból, elég ebből a bizonytalanságból! Vaccsha, ez a Tan mély értelmű, nehezen fogható fel, nehezen sajátítható el, túlhaladja az értelmet, fenséges, bölcs, csak tudósoknak való. Te nem értheted meg, mert más nézeteket vallasz, más felfogást követsz, mást hiszel, más szabályoknak veted alá magadat, más tanítóid vannak. Nos, viszont­kérdést teszek fel, Vaccsha; felelj rá belátásod szerint. Mi a véleményed, Vaccsha: ha tűz égne előtted, tudnád-e: „Itt előttem tűz ég”?

- Ha tűz égne előttem, Gótama, tudnám: „Itt előttem tűz ég.”

- És ha megkérdeznék tőled: mitől ég ez a tűz, amelyik itt ég előtted, mit válaszolnál a kérdésre?

- Ha megkérdeznék tőlem: mitől ég ez a tűz, amelyik itt ég előttem, ezt válaszolnám a kérdésre: „Ez a tűz, amelyik itt ég előttem, attól ég, hogy fűvel és fával táplálják.”

- És ha kialudna előtted a tűz, tudnád-e: „Kialudt előttem a tűz”?

- Ha kialudna előttem a tűz, tudnám: „Kialudt előttem a tűz.”

- És ha megkérdeznék tőled: ez a tűz, amelyik kialudt előtted, melyik égtáj felé távozott, keletre, nyugatra, északra vagy délre, mit válaszolnál a kérdésre?

- Nem lehet rá válaszolni, Gótama. Hiszen a tűz, amely attól égett, hogy fűvel és fával táplálták, annak felemésztése után, ha nem raktak rá újabbakat, táplálék nélkül maradt, és éppen ezért mondjuk róla, hogy kialudt.

- Ugyanígy, Vaccsha, a testet, amellyel a meghatározó a Beérkezettet meghatározhatná, a Beérkezett levetkőzte, gyökerét elmetszette, mint kidöntött fatörzset; megsemmisítette, soha többé létre nem támadhat. A Beérkezett megszabadult a testi vonatkozásoktól; mély, felmér­he­tetlen, megismerhetetlen, mint a nagy óceán. Nem lehet azt mondani róla, hogy újjászületik; nem lehet azt mondani róla, hogy nem születik újjá; nem lehet azt mondani róla, hogy újjászületik is, nem is; nem lehet azt mondani róla, hogy sem újjászületik, sem nem születik újjá. Az érzeteket (~ értelmet, ~ adottságokat, ~ megismerést), amelyekkel a meghatározó a Beérkezettet meghatározhatná, a Beérkezett levetkőzte, gyökerüket elmetszette, mint kidöntött fatörzset; megsemmisítette őket, soha többé létre nem támadhatnak. A Beérkezett meg­szabadult az érzetek (~ értelem, ~ adottságok, ~ megismerés) vonatkozásaitól; mély, felmér­hetetlen, megismerhetetlen, mint a nagy óceán. Nem lehet azt mondani róla, hogy újjászületik; nem lehet azt mondani róla, hogy nem születik újjá [...stb.].

E szavak hallatára Vaccshagotta remete így szólt a Magasztoshoz:

- Gótama, mintha egy falu vagy város határában állna egy nagy szálafa, és a mulandóság törvénye szerint lefoszlana róla lomb és gally, lefoszlana róla kéreg és háncs, és idő múltán lomb és gally nélkül, kéreg és háncs nélkül, szárazon, tisztán állna a törzs, ugyanúgy lomb és gally nélkül, kéreg és háncs nélkül, szárazon, tisztán áll előttem Gótama úr magyarázata. Pompás, Gótama! Pompás, Gótama! [...] Fogadjon el Gótama úr a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

 

MÁGANDIJA
[MN 75.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Kuru-földön tartózkodott. A Kuru-földi Kammásszadhamma nevű városkában, egy Bháradvádzsa-nemzetségbeli pap házában, a tűzhely mellé leterített gyékényen feküdt. Egyik reggelen a Magasztos felöltözött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult Kammásszadhammába alamizsnáért. Bejárta Kammász­szad­ham­mát alamizsnáért, majd alamizsnagyűjtő útjáról visszatérve, elfogyasztotta az élelmet, és elvonult egy közeli erdőségbe, a nap hátralévő részét eltölteni. Az erdő mélyén leült egy fa tövébe, hogy ott töltse a napot.

Eközben Mágandija vándor remete időtöltésül fel-alá sétálgatott, és elvetődött a Bhárad­vádzsa-nemzetségbeli pap házához. A Bháradvádzsa-nemzetségbeli pap házában meglátta a tűzhely mellé leterített gyékényt, és megkérdezte a paptól:

- Kinek van ez a gyékény a tűzhely mellé leterítve Bháradvádzsa úr házában? Úgy látom, remete fekhelyéül szolgál.

- Mágandija, a Szakja-nemzetségbeli Gótama remete van itt, aki a Szakja-házból remeteségbe vonult. A tiszteletreméltó Gótamát tekintély és hírnév övezi: „Itt van a Magasztos, a szent, a tökéletesen megvilágosult, tudás és helyes élet mintaképe, igaz úton járó, világtudású, az emberi nyáj pásztora, istenek és emberek tanítója, a magasztos Buddha.” Ennek a Gótama úrnak a fekhelye van ide terítve.

- Kellemetlen látványban volt részem, Bháradvádzsa, hogy annak a világcsaló Gótama úrnak a fekhelyét kellett látnom.

- Vigyázz, mit beszélsz, Mágandija! Vigyázz, mit beszélsz, Mágandija! Sok tudós nemes, tudós pap, tudós házigazda, tudós remete fogadja el és követi ennek a Gótama úrnak nemes bölcsességét, üdvös tanítását.

- Bháradvádzsa, ha szemtől szembe találkoznám azzal a Gótama úrral, a szemébe mondanám: „Gótama remete világcsaló, mert beleüti az orrát a mi tanításainkba.”

- Ha nincs kifogása ellene Mágandija úrnak, beszámolok erről Gótama remetének.

- Felőlem nyugodtan elmondhatja neki, Bháradvádzsa úr.

A Magasztos emberfölötti, tiszta, csodálatos hallásával végighallgatta Bháradvádzsa pap és Mágandija vándor remete beszélgetését. Estefelé a Magasztos befejezte elmélkedését, felkelt, elindult Bháradvádzsa pap házába. Odaérve, leült a leterített gyékényre. Ekkor Bháradvádzsa pap a Magasztos elé járult. Elébe érve, köszöntötte a Magasztost, üdvözlő szavakat váltott vele, és leült előtte. A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Bháradvádzsa papot:

- Bháradvádzsa, ennek a gyékénynek kapcsán beszélgettél valamiről Mágandija vándor remetével?

E szavakra Bháradvádzsa pap megdöbbent, megdermedt, és így felelt a Magasztosnak:

- Éppen erről akartam beszámolni Gótama úrnak, de Gótama úr kivette a számból a szót.

Mielőtt a Magasztos és Bháradvádzsa pap párbeszéde tovább folytatódott volna, Mágandija vándor remete, időtöltésül fel-alá sétálgatva, elvetődött a Bháradvádzsa-nemzetségbeli pap házához, ahol a Magasztos tartózkodott. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, üdvözlő szavakat váltott vele, és leült előtte.

A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Mágandija vándor remetét:

- Mágandija, a szem az alakokban gyönyörködik, az alakoknak örül, az alakokat élvezi; a Beérkezett a szemet megfékezte, megbilincselte, legyőzte, megkötötte, és megkötésének tanát hirdeti. Erre céloztál, Mágandija, amikor azt mondtad, hogy Gótama remete világcsaló?

- Igen, pontosan erre céloztam, Gótama, amikor azt mondtam, hogy Gótama remete világ­csaló, mert beleüti az orrát a mi tanításainkba.

- Mágandija, a fül a hangokban gyönyörködik, a hangoknak örül, a hangokat élvezi; a Beérkezett a fület megfékezte, megbilincselte, legyőzte, megkötötte, és megkötésének tanát hirdeti. Erre céloztál, Mágandija, amikor azt mondtad, hogy Gótama remete világcsaló?

- Igen, pontosan erre céloztam, Gótama, amikor azt mondtam, hogy Gótama remete világ­csaló, mert beleüti az orrát a mi tanításainkba.

- Mágandija, az orr az illatokban gyönyörködik (~ a nyelv az ízekben gyönyörködik, ~ a test a tapintásokban gyönyörködik, ~ az ész a gondolatokban gyönyörködik), az illatoknak [stb.] örül, az illatokat [stb.] élvezi; a Beérkezett az orrot [stb.] megfékezte, megbilincselte, legyőzte, megkötötte, és megkötésének tanát hirdeti. Erre céloztál, Mágandija, amikor azt mondtad, hogy Gótama remete világcsaló?

- Igen, pontosan erre céloztam, Gótama, amikor azt mondtam, hogy Gótama remete világcsaló, mert beleüti az orrát a mi tanításainkba.

- Mi a véleményed, Mágandija? Tegyük fel, hogy valaki eleinte a szemmel érzékelhető kellemes, örvendetes, kívánatos, szépséges, vonzó, csábító alakokban gyönyörködött, később azonban a valóságnak megfelelően felismerte az alakok keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután az alakok vágya kialudt benne, alakokért lángolása kihamvadt, szomja lecsillapult, belső nyugalmát elérte. Nos, Mágandija, találsz-e valami kivetnivalót az ilyen emberben?

- Egyáltalán semmit, Gótama.

- És mi a véleményed, Mágandija? Tegyük fel, hogy valaki eleinte a füllel érzékelhető han­gok­ban (~ orral érzékelhető illatokban, ~ nyelvvel érzékelhető ízekben, ~ testtel érzékelhető tapintásokban, ~ ésszel érzékelhető gondolatokban) gyönyörködött, később azonban a valóságnak megfelelően felismerte a hangok [stb.] keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután a hangok vágya kialudt benne, hangokért lángolása kihamvadt, szomja lecsillapult, belső nyugalmát elérte. Nos, Mágandija, találsz-e valami kivetnivalót az ilyen emberben?

- Egyáltalán semmit, Gótama.

- Márpedig, Mágandija, eleinte én is otthonomban laktam, az öt érzékszerv minden örömét élveztem, a szemmel érzékelhető kellemes, örvendetes, kívánatos, szépséges, vonzó, csábító alakokban (~ hangokban, ~ illatokban, ~ ízekben, ~ tapintásokban, ~ gondolatokban) gyönyör­ködtem. Három palotám volt, egy őszi, egy téli, egy nyári. A négy őszi hónapot az őszi palotában töltöttem, énekesnők társaságában, és ki sem léptem a palotából. Később azonban a valóságnak megfelelően felismertem az örömök keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután az örömök vágya kialudt bennem, örömökért lángolásom kihamvadt, szomjam lecsillapult, a belső nyugalmat elértem. Látom a többi élőlényt, amelyek az érzéki örömökön csüggenek, érzéki örömök szomja emészti őket, érzéki örömök lázától sorvadnak, érzéki örömök rabjai, és nem irigylem érte őket, nem találok ezekben gyönyörűséget. Miért? Mert én azt a boldogságot élvezem, amely az érzéki örömökön túlemelkedve, káros kívánságokon túlemelkedve, az égi gyönyörűségeket is felülmúlja. Ezért az alsóbbrendűt nem irigylem, nem találok benne gyönyörűséget.

Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy gazdag, jómódú, vagyonos házigazda vagy házigazda fia, aki az öt érzékszerv minden örömét élvezi, a szemmel érzékelhető kellemes, örvendetes, kívánatos, szépséges, vonzó, csábító alakokban (~ hangokban, ~ illatokban, ~ ízekben, ~ tapintásokban, ~ gondolatokban) gyönyörködik. Testével igaz életet él, beszédével igaz életet él, gondolataival igaz életet él, és teste pusztulása után, halála után jó útra jut, az égi világba kerül, a harminchárom isten közé. Ott az égi kéjkertben, égi örömleányok társa­ságában az öt érzékszerv minden örömét élvezi. Onnét megpillant egy házigazdát vagy házigazda fiát, aki az öt érzékszerv minden örömét élvezi. Mit gondolsz, Mágandija: az az istenfiú ott az égi kéjkertben, égi örömleányok társaságában, az öt érzékszerv minden égi örömét élvezve, megirigyli-e az öt érzékszerv földi örömeit, amelyet az a házigazda vagy házigazda fia élvez? Vissza akar-e térni az emberi gyönyörűségekhez?

- Semmiképpen sem, Gótama, hiszen az égi gyönyörűségek fölülmúlják, túlhaladják a földi gyönyörűségeket.

- Ugyanígy vagyok én is, Mágandija. Eleinte én is otthonomban laktam, az öt érzékszerv minden örömét élveztem [...]. Később azonban a valóságnak megfelelően felismertem az örömök keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután az örömök vágya kialudt bennem, [...] nem találok benne gyönyörűséget.

Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy leprás, akinek testét fekélyek borítják, tagjai elgennyedtek, férgek rágják, körmével véresre vakarja sebeit, és parázzsal telt gödör mellett próbálja szikkasztani testét. Barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói tapasztalt orvost hívatnának, és az a tapasztalt orvos gyógyszert készítene neki. ő a gyógyszer segítségével megszabadulna a leprától, meggyógyulna, egészséges lenne, magához térne, talpra állna, kedve szerint mehetne bárhova. Megpillantana egy másik leprást, akinek testét fekélyek borítják, tagjai elgennyedtek, férgek rágják, körmével véresre vakarja sebeit, és parázzsal telt gödör mellett próbálja szikkasztani testét. Mit gondolsz, Mágandija: irigyelné-e az első ember attól a leprástól a parázzsal telt gödröt, vagy az orvossággal történő kezelést?

- Semmiképpen sem, Gótama, mert orvosságra csak addig van szükség, amíg a betegség fennáll; ha a betegség elmúlik, nincs szükség orvosságra.

- Ugyanígy vagyok én is, Mágandija. Eleinte én is otthonomban laktam, az öt érzékszerv minden örömét élveztem, [...] később azonban az örömök vágya kialudt bennem, [...] nem találok benne gyönyörűséget.

Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy leprás, akinek testét fekélyek borítják, [...] és gyógyszer segítségével megszabadulna a leprától, meggyógyulna, egészséges lenne, magához térne, talpra állna, kedve szerint mehetne bárhova. Ekkor két erős férfi kétfelől karjánál fogva megragadná, és a parázzsal telt gödör mellé hurcolná. Mit gondolsz, Mágandija: nem próbálná-e ez az ember minden erővel kitépni magát kezeik közül?

- De igen, Gótama, mert annak a tűznek az érintése igen fájdalmas, perzselő, égető.

- Mit gondolsz, Mágandija: annak a tűznek az érintése csak most lett igen fájdalmas, perzselő, égető, vagy már előzőleg is igen fájdalmas, perzselő, égető volt annak a tűznek az érintése?

- Annak a tűznek az érintése most is igen fájdalmas, perzselő, égető, és előzőleg is igen fájdalmas, perzselő, égető volt annak a tűznek az érintése, Gótama. Ám annak a leprásnak testét fekélyek borították, tagjai elgennyedtek, férgek rágták, körmével véresre vakarta sebeit, ezért elveszítette ítélőképességét, és az volt a téveszméje, hogy a kínzó tűz jólesik.

- Ugyanígy, Mágandija, az érzéki örömök a múltban is igen fájdalmasak, perzselők, égetők voltak, a jövőben is igen fájdalmasak, perzselők, égetők lesznek, a jelenben is igen fájdal­masak, perzselők, égetők az érzéki örömök. Mégis az élők az érzéki örömökön csüggenek, érzéki örömök szomja emészti őket, érzéki örömök lázától sorvadnak, ezért elveszítik ítélő­képességüket, és az a téveszméjük, hogy a kínzó érzéki örömök jólesnek.

Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy leprás, akinek testét fekélyek borítják, tagjai elgennyedtek, férgek rágják, körmével véresre vakarja sebeit, és parázzsal telt gödör mellett próbálja szikkasztani testét. De minél inkább próbálja parázzsal telt gödör mellett szikkasztani testét a leprás, akinek testét fekélyek borítják, [...] annál jobban elmérgesednek, elgennyednek, bűzhödnek sebei. Mégis bizonyos élvezetet, enyhülést talál abban, hogy viszkető sebeit vakarja. Ugyanígy vannak az élők, akik érzéki örömökön csüggenek, érzéki örömök szomja emészti őket, érzéki örömök lázától sorvadnak, és az érzéki örömök rabjai. De minél inkább rabul esnek az érzéki örömöknek az élők, akik érzéki örömökön csüggenek, érzéki örömök szomja emészti őket, érzéki örömök lázától sorvadnak, annál jobban fokozódik bennük az érzéki örömök szomja, annál jobban sorvadnak az érzéki örömök lázától. Mégis bizonyos élvezetet, enyhülést találnak abban, hogy az öt érzékszerv örömeit élvezik.

Mi a véleményed, Mágandija? Láttál-e már olyan királyt vagy főminisztert, vagy hallottál-e olyanról, aki az öt érzékszerv minden örömét élvezi, és anélkül, hogy az örömök vágya kialudt volna benne, anélkül, hogy örömökért lángolása kihamvadt volna, szomja mégis lecsillapult volna, vagy valaha lecsillapulna, a belső nyugalmat elérte volna, vagy valaha elérné?

- Semmiképpen sem, Gótama.

- Valóban, Mágandija; én sem láttam olyan királyt vagy főminisztert, én sem hallottam olyanról [...]. Viszont mindazok a remeték és papok, akiknek szomja lecsillapult vagy le fog csillapulni, akik a belső nyugalmat elérték vagy el fogják érni, azok mindannyian a valóságnak megfelelően felismerték az örömök keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután az örömök vágya kialudt bennük, örömökért lángolásuk kihamvadt, szomjuk lecsillapult, a belső nyugalmat elérték vagy el fogják érni.

Ekkor a Magasztos ezt a kinyilatkoztatást tette:

Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm,
nyolcágú út a legszentebb, az örök üdvhöz ez vezet.

E szavak hallatára Mágandija vándor remete így szólt a Magasztoshoz:

- Csodálatos, Gótama, bámulatos, Gótama, milyen találó Gótama úr mondása:

Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm. Én is hallottam, Gótama, hogy régi idők zarándokai és tanítómesterei ezt hirdették:

Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm. Ezzel megegyezik Gótama úr mondása.

- Mágandija, amikor hallottad, hogy régi idők zarándokai és tanítómesterei ezt hirdették:

Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm, milyen egészségről, milyen kialvásról volt szó?

E szavak hallatára Mágandija vándor remete végigsimította testét kezével.

- Itt van az egészség, Gótama, itt van a kialvás. Jelenleg egészséges vagyok, jól érzem magamat, elcsitult minden bajom.

- Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy vakon született ember, aki nem látja a fekete és fehér tárgyakat, nem látja a kék tárgyakat, nem látja a sárga tárgyakat, nem látja a vörös tárgyakat, nem látja a rózsaszín tárgyakat, nem látja a simát és az egyenetlent, nem látja a csillagokat, nem látja a holdat és napot. Egyszer hallaná, amikor egy látó ember így beszél: „Mindenkihez illik a szép, fehér, folttalan, tiszta ruha.” Elindulna fehér ruhát keresni. Egy másik ember becsapná egy olajos, kormos, ócska köntössel: „Tessék, kedves barátom, itt van egy szép, fehér, folttalan, tiszta ruha.” Átvenné, felöltené, örömében elégedetten jelentené ki: „Mindenkihez illik a szép, fehér, folttalan, tiszta ruha.” Mit gondolsz, Mágandija: az a vakon született ember tudatosan és látva is átvenné és felöltené azt az olajos, kormos, ócska köntöst, és örömében elégedetten jelentené ki: „Mindenkihez illik a szép, fehér, folttalan, tiszta ruha”, vagy csak azért, mert hisz a látónak?

- Természetes, Gótama, hogy a vakon született ember csak azért venné át és öltené fel azt az olajos, kormos, ócska köntöst, és azért jelentené ki örömében elégedetten: „Mindenkinek jól áll a szép, fehér, folttalan, tiszta ruha”, mert nem tudja, nem látja, milyen, és hisz a látónak.

- Ugyanígy, Mágandija, a más nézeteket valló zarándokok vakok, világtalanok. Nem tudják, mi az egészség, nem látják, mi a kialvás, közben mégis ezt a verset mondják:

Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm.

A tökéletesen megvilágosult régi szentek viszont így mondták ezt a verset:

Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm,
nyolcágú út a legszentebb, az örök üdvhöz ez vezet.

Ez a mondás azóta szállóigévé vált a köznép soraiban is. Ezt a testet viszont, Mágandija, betegség gyötri, fekélyek gyötrik, sebek gyötrik, kínok gyötrik, bajok gyötrik, és te mégis így beszélsz erről a betegség gyötörte, fekélyek gyötörte, sebek gyötörte, kínok gyötörte, bajok gyötörte testről: „Itt van az egészség, Gótama, itt van a kialvás.” Mágandija, te nem rendelkezel a nemes látással, hogy a nemes látás segítségével megtudhassad, mi az egészség, megláthassad, mi a kialvás.

- Éppen ezért fordulok bizalommal Gótama úrhoz: Gótama úr ki tudja nekem fejteni a Tant úgy, hogy megtudjam, mi az egészség, meglássam, mi a kialvás.

- Úgy van ez, Mágandija, mintha volna egy vakon született ember, [...] és barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói tapasztalt orvost hívatnának, a tapasztalt orvos gyógyszert készítene neki, ő próbát tenne a gyógyszerrel, de látása nem jönne meg, látása nem tisztulna ki. Mit gondolsz, Mágandija: ugyebár csak baj háramlana belőle az orvosra, fölösleges fáradság háramlana belőle az orvosra?

- Kétségtelenül, Gótama.

- Ugyanígy, Mágandija, ha kifejteném neked a Tant: ez az egészség, ez a kialvás, te viszont nem értenéd meg, mi az egészség, nem látnád, mi a kialvás, csak baj háramlana belőle rám, csak fölösleges fáradság háramlana belőle rám.

- Éppen ezért fordulok bizalommal Gótama úrhoz: Gótama úr ki tudja nekem fejteni a Tant úgy, hogy megtudjam, mi az egészség, meglássam, mi a kialvás.

- Úgy van ez, Mágandija, mintha volna egy vakon született ember, [...] és egy másik ember becsapná egy olajos, kormos, ócska köntössel, [...] de barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói tapasztalt orvost hívatnának, a tapasztalt orvos gyógyszert készítene, hánytatót, hashajtót, szemcsöppeket, kenőcsöt, orrtisztító olajat adna neki. ő próbát tenne a gyógy­szerrel, és látása megjönne, látása kitisztulna. Amint látása kitisztulna, elmenne a kedve attól az olajos, kormos, ócska köntöstől, és azt a másik embert ellenségének tekintené, rossz­akarójának tekintené, sőt legszívesebben elpusztítaná: „Ej, ez az ember hosszú ideig rászedett, megcsalt, becsapott ezzel az olajos, kormos, ócska köntössel, mondván: „Tessék, kedves barátom, itt van egy szép, fehér, folttalan, tiszta ruha!” Ugyanígy, Mágandija, ha kifejteném neked a Tant: ez az egészség, ez a kialvás, és te megértenéd, mi az egészség, meglátnád, mi a kialvás, akkor mihelyt látásod kitisztulna, elmenne a kedved a léthez ragaszkodás” öt elemé­től, és így gondolkoznál: „Ej, ez az emberi elme hosszú ideig rászedett, megcsalt, becsa­pott, mert ragaszkodás rabjaként ragaszkodtam a testhez, ragaszkodás rabjaként ragaszkodtam az érzetekhez, ragaszkodás rabjaként ragaszkodtam a tudathoz, ragaszkodás rabjaként ragasz­kodtam az adottságokhoz, ragaszkodás rabjaként ragaszkodtam a megismeréshez. Ragaszkodásom következménye lett a létezés, a létezés következménye lett a születés, a születés következménye lett az öregség és halál, bánat, fájdalom, szenvedés, szomorúság, gyötrelem. Így jött létre ez az egész egyetemes szenvedés.”

- Éppen ezért fordulok bizalommal Gótama úrhoz: Gótama úr ki tudja nekem fejteni a Tant úgy, hogy látó szemmel keljek fel ültő helyemről!

- Akkor csatlakozzál igaz emberekhez, Mágandija! Ha igaz emberekhez csatlakozol, az igaz Tant fogod hallani tőlük. Ha az igaz Tant hallod, az igaz Tan szerint fogsz élni. Ha az igaz Tan szerint élsz, magadtól megérted, magadtól meglátod: mindez betegség, fekély, seb, ám a betegség, fekély, seb maradéktalanul megszüntethető. A ragaszkodás megszűntével meg­szű­nik a létezés, a létezés megszűntével megszűnik a születés, a születés megszűntével megszű­nik az öregség és halál, bánat, fájdalom, szenvedés, szomorúság, gyötrelem. Így szűnik meg számomra ez az egész egyetemes szenvedés.

E szavak hallatára Mágandija vándor remete így szólt a Magasztoshoz:

- Pompás, Gótama! Pompás, Gótama! Mint hogyha valaki talpra állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson - úgy világosította meg a Tant minden oldalról Gótama úr. Én most Gótama úrhoz folyamodom oltalomért, a Tanhoz és a szerzetesek gyülekezetéhez folya­modom oltalomért. Szeretnék Gótama úrtól felvételt nyerni a rendbe, szeretnék felavatást nyerni. [...]

Így a tiszteletreméltó Mágandija is a szentek sorába került.

 

SZAKULUDÁJI
[MN 77.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagaha mellett, a Bambusz-ligetben, a Mókus-parkban tartóz­kodott. Ez idő tájt számos nagy hírű, nagynevű vándor remete gyűlt össze a Páva-park­ban, a Remete-kertben, többek között Anugára, Varadhara, Szakuludáji, és egyéb nagy hírű, nagynevű vándor remeték. A Magasztos pedig egyik reggelen felöltözött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult Rádzsagahába alamizsnáért. Közben azonban a Magasztosnak ez a gondolata támadt:

- Túlságosan korán van még Rádzsagahába indulni alamizsnáért. Inkább felkeresem Szakuludájit, a vándor remetét a Páva-parkban, a Remete-kertben.

Ezzel a Magasztos elindult a Páva-park felé, a Remete-kertbe.

Ezalatt Szakuludáji vándor remete nagyszámú, zajongó remete körében ült, akik nagy zsivaj, han­gos zsivaj közepette mindenféle alacsonyrendű dologról fecsegtek, például királyokról, rablókról, miniszterekről, hadvezérekről, veszedelmekről, háborúkról, ételekről, italokról, ruhák­ról, fekhelyekről, virágfüzérekről, illatszerekről, rokonságról, szekerekről, falvakról, tele­pekről, városokról, országokról, nőkről, úti történetekről, kút melletti pletykákról, kísértetekről, mindenféle szórakoztató esetről, tengeri kalandokról, hol volt, hol nem volt mesékről. Szakuludáji, a vándor remete, messziről észrevette a közeledő Magasztost, s mikor észrevette, csitítani kezdte a körülötte ülőket:

- Kedves uraim, maradjanak csendben, ne zajongjanak! Errefelé tart Gótama remete, és a tiszteletreméltó Gótama remete a csendet szereti, a csendet javallja. Talán a csendben ülő gyülekezet láttán kedve támad idejönni hozzánk.

Erre a vándor remeték elhallgattak. Ekkor a Magasztos Szakuludáji remete felé vette lépteit. Szakuludáji remete megszólította a Magasztost:

- Lépjen körünkbe a Magasztos! Köszöntjük a Magasztost! Régóta nem járt erre a Magasztos szokásos körútja során. Foglaljon helyet a Magasztos; uraságodnak készítettük elő ezt az ülőhelyet.

A Magasztos leült a felajánlott ülőhelyre, Szakuludáji remete pedig fogott egy alacsonyabb ülőalkalmatosságot, és leült előtte. A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Szakuludáji remetét:

- Milyen kérdés megbeszélésére gyűltetek jelenleg össze, Szakuludáji? Miről beszélgettetek, amikor félbeszakítottátok?

- Uram, hagyjuk azt a kérdést, amelynek megbeszélésére jelenleg összegyűltünk! Azt a kérdést később is bármikor könnyűszerrel meghallhatja a Magasztos. Viszont egyszer régeb­ben, más alkalommal, különböző felekezetekhez tartozó remeték és papok verődtek össze, gyűltek össze a gyűlésteremben, és a következő kérdésről indult beszélgetés:

- Valóban nyeresége Anga és Magadha országnak, valóban szerencséje Anga és Magadha országnak, hogy ismert nevű, nagy hírű, gázlómutató, sok ember figyelmét magukra vonó remeték és szerzetesek, akiknek sok hívük, sok követőjük, sok tanítványuk van, itt gyűltek össze Rádzsagahában, hogy itt töltsék az esős évszakot. Itt van például Púrana Kasszapa, ismert nevű, nagy hírű, gázlómutató, sok ember figyelmét magára vonó remete, akinek sok híve, sok követője, sok tanítványa van, és ő is Rádzsagahában tölti az esős évszakot. Itt van például Makkhali Gószála, [...] Adzsita Készakambali, [...] Pakudha Kaccsájana, [...] Szandzsaja Bélatthiputta, [...] Nigantha Nátaputta, [...] és Gótama remete. Ezek közül az ismert nevű, nagy hírű, gázlómutató, sok ember figyelmét magukra vonó remeték és papok közül, akiknek sok hívük, sok követőjük, sok tanítványuk van, melyiket tisztelik legjobban tanítványai, melyiket becsülik, értékelik legtöbbre, melyiket tartják legnagyobbra, és hogyan tartanak ki mellettük tiszteletük, megbecsülésük jeléül?

Ekkor egyesek így beszéltek:

- Itt van ez a Púrana Kasszapa, ismert nevű, nagy hírű, gázlómutató, sok ember figyelmét magára vonó remete, akinek sok híve, sok követője, sok tanítványa van, tanítványai mégsem tisztelik, becsülik, értékelik, tartják nagyra, és nem tartanak ki Púrana Kasszapa mellett tiszteletük, megbecsülésük jeléül. Egy alkalommal Púrana Kasszapa több száz főből álló hallgatóság előtt fejtette ki tanításait. Ekkor Púrana Kasszapa egyik tanítványa közbekiáltott:

- Ne Púrana Kasszapához forduljanak kegyetek ezzel a kérdéssel! ő nem ért hozzá; mi értünk hozzá. Forduljanak hozzánk kegyetek ezzel a kérdéssel, mi elmagyarázzuk kegyeteknek.

Púrana Kasszapa ég felé tárt karral jajveszékelt, de nem bírt velük:

- Csillapodjanak kegyetek, ne szóljanak közbe kegyetek! Nem kegyeteket kérdezték, engem kérdeztek; én magyarázom el nekik.

Ám Púrana Kasszapa sok tanítványa elvetette tanítását, és elpártolt tőle:

- Nem te ismered igazán a tant és a rendi fegyelmet, én ismerem igazán a tant és a rendi fegyelmet. Hogyan ismerhetnéd igazán a tant és a rendi fegyelmet? Rossz úton indultál, én indultam helyes úton. Én célba jutottam, te nem jutottál célba. Amit előbb kell mondani, azt utóbb mondtad, amit utóbb kell mondani, azt előbb mondtad. Elméleteid összeomlottak, tanításaidat elvetjük, zsákutcába jutottál. Add fel tanaidat, vagy védd meg őket, ha tudod!

Így tehát Púrana Kasszapát nem tisztelik, nem becsülik, nem értékelik, nem tartják nagyra tanítványai, és nem tartanak ki Púrana Kasszapa mellett tiszteletük, megbecsülésük jeléül. És gúny tárgya lett tanításaiért Púrana Kasszapa.

Mások így beszéltek:

- Itt van ez a Makkhali Gószála, [...].Adzsita Készakambali, [...] Pakudha Kaccsájana, [...] Szandzsaja Bélatthiputta, [...] Nigantha Nátaputta. [Mindannyiszor megismételve a jelenet.] És gúny tárgya lett tanításaiért Makkhali Gószála [... stb.].

Mások így beszéltek:

- Itt van ez a Gótama remete, ismert nevű, nagyhírű, gázlómutató, sok ember figyelmét magá­ra vonó személy, akinek sok híve, sok követője, sok tanítványa van, és őt tisztelik, becsülik, értékelik, nagyra tartják tanítványai, és kitartanak mellette tiszteletük, megbecsülésük jeléül. Egy alkalommal Gótama remete több száz főből álló hallgatóság előtt fejtette ki tanításait. Ekkor Gótama remete egyik tanítványa elköhintette magát. Erre egy másik tanítvány meglökte a térdével:

- Maradjon csendben, tiszteletreméltó testvérem, ne zajongjon, tiszteletreméltó testvérem! Magasztos mesterünk fejti ki a Tant!

Amikor Gótama remete több száz főből álló hallgatóság előtt fejti ki tanításait, Gótama remete tanítványai soraiból tüsszentés vagy köhintés sem hallatszik. Az egész gyülekezet várakozva figyel rá: „Meghalljuk a Tant, amelyet a Magasztos ad elő.” Mint amikor egy ember a piactéren színmézet sajtol cseppenként, és az egész tömeg várakozva figyel rá, éppígy, amikor Gótama remete több száz főből álló hallgatóság előtt fejti ki tanításait, Gótama remete tanítványai soraiból tüsszentés vagy köhintés sem hallatszik. Az egész gyülekezet várakozva figyel rá: „Meghalljuk a Tant, amelyet a Magasztos ad elő.” Gótama remetének azok a tanít­ványai is, akik csatlakoztak követőihez, de később feladták a szerzetesi életet, és visszatértek a világi életbe, továbbra is dicsérik a Mestert, dicsérik a Tant, dicsérik a gyülekezetet, és csak önmagukat vádolják, nem vádolnak másokat: „Hitványak vagyunk, erélytelenek vagyunk, mert a Tan és a rendi fegyelem megismerése után remeteségbe vonultunk ugyan, de nem bírtunk életünk végéig kitartani a tiszta, erényes megtartóztatásban.” Továbbra is megmarad­nak világi hívőnek vagy tisztelőnek, és megtartják az öt parancsolatot.

Így tehát Gótama remetét tisztelik, becsülik, értékelik, nagyra tartják tanítványai, és tiszte­letük, megbecsülésük jeléül kitartanak Gótama remete mellett.

- Hát te, Udáji, hány olyan tulajdonságot találsz bennem, amelyekért tanítványaim tisztelnek, becsülnek, értékelnek, nagyra tartanak, és tiszteletük, megbecsülésük jeléül kitartanak mellettem?

- Uram, öt tulajdonságot találok a Magasztosban, amelyekért a Magasztost tisztelik, becsülik, értékelik, nagyra tartják tanítványai, és tiszteletük, megbecsülésük jeléül kitartanak mellette. Mi ez az öt? A Magasztos szűkösen táplálkozik, és dicséri a szűkös táplálkozást. Ez az első tulajdonsága a Magasztosnak, amelyért, úgy találom, tisztelik, becsülik, értékelik, nagyra tartják a Magasztost tanítványai, és tiszteletük, megbecsülésük jeléül kitartanak mellette, hogy tehát a Magasztos szűkösen táplálkozik, és dicséri a szűkös táplálkozást.

Továbbá a Magasztos megelégszik akármilyen ruházattal, [...] megelégszik akármilyen alamizsnával, [...] megelégszik akármilyen fekhellyel és ülőhellyel, [...] elvonultan él, és dicséri az elvonult életet. [...]

- Udáji, ha tanítványaim azért tisztelnének, becsülnének, értékelnének, tartanának nagyra, és azért tartanának ki mellettem tiszteletük és megbecsülésük jeléül, mert úgy tartanák, hogy Gótama remete szűkösen táplálkozik -, nos, Udáji, vannak olyan tanítványaim is, akik csak egy csésze táplálékot, vagy fél csésze táplálékot, vagy egy béluvadióhéjnyi táplálékot, vagy fél béluvadióhéjnyi táplálékot fogyasztanak. Én viszont olykor egy teli alamizsnás szilkével is elfogyasztok, sőt többet is elfogyasztok. Ha tehát csupán azért tisztelnének, becsülnének, értékelnének, tartanának nagyra tanítványaim, és azért tartanának ki mellettem tiszteletük és megbecsülésük jeléül, mert Gótama remete szűkösen táplálkozik, és dicséri a szűkös táplálkozást, akkor azok a tanítványaim, akik csak egy csésze táplálékot, vagy fél csésze táplá­lékot, vagy egy béluvadióhéjnyi táplálékot, vagy fél béluvadióhéjnyi táplálékot fogyasztanak, pusztán ezért nem tisztelnének, becsülnének, értékelnének, tartanának nagyra, és nem tartanának ki mellettem tiszteletük, megbecsülésük jeléül.

[...] Vannak olyan tanítványaim is, akik rongyokba öltöznek, durva leplekbe öltöznek. Halottégető helyeket, szemétdombokat, árusok hulladékait túrják fel, onnan készítenek maguknak felsőruhát. Én viszont olykor házigazdák módjára öltözködöm erős, jól megvarrt, gyapjas köntösbe. [...]

[...] Vannak olyan tanítványaim is, akik házról házra járnak élelmet koldulni, kidobott maradéknak is örülnek, s ha belépnek egy házba, és ott ülőhellyel kínálják őket, nem ülnek le. Én viszont olykor meghívást is elfogadok, és fűszerekkel ízesített, mártásokkal körített, finomra hántolt rizst fogyasztok. [...]

[...] Vannak olyan tanítványaim is, akik fák tövében tanyáznak, vagy szabad ég alatt tanyáznak, és nyolc hónapig nincs tető a fejük felett. Én viszont olykor vakolt és festett falú, szélvédett, zárható ajtajú, ablaktáblákkal ellátott csarnokokban tartózkodom. [...]

[...] Vannak olyan tanítványaim is, akik a rengetegben egyedül élnek, magánosan ülnek és feküsznek, az őserdő mélyén, magányba vonulva tanyáznak. Csak minden fél hónapban jelennek meg a gyülekezetben, amikor a szerzeteseket a rendi fegyelem szabályaira intik. Én viszont olykor szerzetesek és apácák, világi hívő férfiak és nők, királyok és udvari tanácsosok, más tanok hirdetői és azok tanítványai körében töltöm az időt. [...]

Így tehát, Udáji, tanítványaim nem ezért az öt tulajdonságomért tisztelnek. [...]. Más öt tulajdonság az, amelyekért tanítványaim tisztelnek. [...]. Mi ez az öt?

Először is, Udáji, magasabb rendű erkölcsömért tisztelnek tanítványaim: „Gótama remete erkölcsös, a tökéletes erkölcsök teljességével rendelkezik.” Ez az első olyan tulajdonságom, amelyért tanítványaim tisztelnek, becsülnek. [...].

Továbbá tökéletes tisztánlátásomért tisztelnek tanítványaim: „Gótama remete akkor mondja, hogy tudja, ha valóban tudja; Gótama remete akkor mondja, hogy látja, ha valóban látja. Gótama remete érti a tant, amelyet tanít, nem értetlenül tanítja. Gótama remete megindokolja a tant, amelyet tanít, nem hagyja indokolás nélkül.” [...]

Továbbá magasabb rendű tudásomért tisztelnek tanítványaim: „Gótama remete nagy tudású, a tökéletes tudás teljességével rendelkezik. Sohasem fordul elő, hogy ne látná előre a leendő véleményt, vagy ne tudná tanítása értelmében megcáfolni az elhangzó ellenvéleményt.” [...]

Továbbá szenvedés sújtotta, szenvedés gyötörte tanítványaim a szenvedés miatt keresnek fel, és a szenvedésről szóló nemes igazságot kérdezik tőlem. Kérdésükre kifejtem a szenvedésről szóló nemes igazságot, és kérdésük megválaszolásával megvilágosítom elméjüket. A szen­vedés okáról, a szenvedés megszüntetéséről, és a szenvedés megszüntetéséhez vezető útról szóló nemes igazságot kérdezik tőlem. Kérdésükre kifejtem a szenvedés megszüntetéséhez vezető útról szóló nemes igazságot, és kérdésük megválaszolásával megvilágosítom elméjüket. [...]

.................................................................................................................................................

Továbbá megmutattam tanítványaimnak azt az utat, amelyen elindulva, az indulatok meg­semmisítése révén tanítványaim saját erejükből már ebben az életben felismerhetik, megvaló­síthatják, elérhetik gondolkozásuk indulatmentes felszabadulását, értelmük indulatmentes felszabadulását.

Ez az az öt tulajdonság, Udáji, amelyekért tanítványaim tisztelnek, becsülnek, értékelnek, nagyra tartanak, és tiszteletük, megbecsülésük jeléül kitartanak mellettem.

Így beszélt a Magasztos. Szakuludáji, a vándor remete, örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.

 

AMIT SZERETÜNK
[MN 87.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Ez idő tájt egy családapa egyetlen, szeretett, kedves gyermeke meghalt. Halála után az apa nem gondolt munkájával, nem gondolt evéssel. Folyton a halottégető helyre járt, és jajgatott: „Hol vagy, egyetlen gyermekem? Hol vagy, egyetlen gyermekem?”

Egyszer ez a családapa felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos így szólította meg az előtte ülő családapát:

- Családapa, nem vagy ura gondolataidnak; gondolataid máshol járnak.

- Uram, hogyne járnának máshol gondolataim? Egyetlen, szeretett, kedves gyermekem meghalt. Halála óta nem gondolok munkámmal, nem gondolok evéssel. Folyton a halottégető helyre járok, és jajgatok: „Hol vagy, egyetlen gyermekem? Hol vagy, egyetlen gyermekem?”

- Így van ez, családapa. Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük.

- Uram, ki értene egyet azzal, hogy amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük? Hiszen amit szeretünk, az örömet és gyönyö­rűséget okoz azáltal, hogy szeretjük, uram.

Ezzel a családapa felállt ültéből, és a Magasztos szavait helytelenítve, kelletlenül fogadva, eltávozott.

Ugyanebben az időben egy sereg kockajátékos a Magasztostól nem messze kockázott. A családapa odament a kockajátékosokhoz, és odaérve, így szólt hozzájuk:

- Uraim, az imént felkerestem Gótama remetét. Odaérve, köszöntöttem Gótama remetét, és leültem előtte. Amikor előtte ültem, Gótama remete így szólított meg: „Családapa, nem vagy ura gondolataidnak; gondolataid máshol járnak.” E szavak hallatára így válaszoltam Gótama remetének: „Uram, hogyne járnának máshol gondolataim? Egyetlen, szeretett, kedves gyermekem meghalt. Halála óta nem gondolok munkámmal, nem gondolok evéssel. Folyton a halottégető helyre járok, és jajgatok: „Hol vagy, egyetlen gyermekem? Hol vagy, egyetlen gyermekem?” Erre ő: „Így van ez, családapa. Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük.” - „Uram, ki értene egyet azzal, hogy amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük? Hiszen amit szeretünk, az örömet és gyönyörűséget okoz azáltal, hogy szeretjük, uram.” Ezzel felálltam ültömből, és Gótama remete szavait helytelenítve, kelletlenül fogadva, eltávoztam.

- Úgy van, családapa; úgy van, családapa. Amit szeretünk, az örömet és gyönyörűséget okoz azáltal, hogy szeretjük.

- Egy véleményen vannak velem a kockajátékosok - gondolta a családapa, és távozott.

Ennek a beszélgetésnek híre ment, és végül a királyi palotába is eljutott. Kószala királya, Paszénadi, Malliká királynéhoz fordult:

- Malliká, a te Gótama remetéd ezt mondta: „Amit szeretünk az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük.”

- Mahárádzsa, ha a Magasztos ezt mondta, akkor úgy is van!

- Mindig így megy ez! Bármit mond Gótama remete, ez a Malliká mindig igazat ad neki: „Mahárádzsa, ha a Magasztos ezt mondta, akkor úgy is van!” Mint ahogy bármit mond a tanító, a tanítvány mindig igazat ad neki: „Úgy van, mester, úgy van, mester!”, ugyanúgy te is, Malliká, bármit mond Gótama remete, mindig igazat adsz neki: „Mahárádzsa, ha a Magasztos ezt mondta, akkor úgy is van! Eredj, Malliká, tűnj el!

Ekkor Malliká királyné odaszólította Nálidzsangha papot:

- Eredj, pap, keresd fel a Magasztost! Odaérve, hajolj fejeddel lábához, s nevemben kérdezd meg, hogyan szolgál egészsége, jólléte, kényelme, ereje, nyugalma: „Uram, Malliká királyné a Magasztos lábához hajtja fejét, és kérdezteti, hogyan szolgál egészsége, jólléte, kényelme, ereje, nyugalma.” És érdeklődd meg: „Uram, valóban mondta-e a Magasztos ezeket a szavakat: „Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük”?” A Magasztos válaszát jól jegyezd meg, és közöld velem. A Beérkezettek nem mondanak valótlant.

- Igen, úrnőm - válaszolta engedelmesen Nálidzsangha pap Malliká királynénak, és felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, üdvözletet váltott vele, és illendő üdvözlő szavak után leült előtte. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz Nálidzsangha pap:

- Gótama úr, Malliká királyné Gótama úr lábához hajtja fejét, és kérdezteti, hogyan szolgál egészsége, jólléte, kényelme, ereje, nyugalma. És érdeklődik: „Uram, valóban mondta-e a Magasztos ezeket a szavakat: „Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bána­tot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük”?”

- Úgy van, pap, úgy van, pap. [Megismételve.] A következő esettel is szemléltethetjük, mit jelent az, hogy amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük.

Egyszer itt Szávatthiban egy asszonynak meghalt az anyja. Halála után az asszony magán kívül, eszelősen rohant utcáról utcára, keresztútról keresztútra, és kérdezgette. „Nem láttátok anyámat? Nem láttátok anyámat?” Ezzel az esettel is szemléltethetjük, pap, hogy amit szere­tünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeret­jük.

Egyszer itt Szávatthiban egy másik asszonynak meghalt az apja (~ bátyja, ~ húga, ~ fia, ~ lánya, ~ férje; egy embernek meghalt az anyja, ~ apja, ~ bátyja, ~ húga, ~ fia, ~ lánya, ~ felesége). Halála után az asszony (~ az ember) magánkívül, eszelősen rohant utcáról utcára, keresztútról keresztútra, és kérdezgette: „Nem láttátok az apámat? Nem láttátok az apámat?” (~ bátyámat, ~ húgomat, ~ fiamat, ~ lányomat, ~ férjemet, ~ feleségemet?)

Egyszer itt Szávatthiban egy asszony felkereste rokonait. Rokonai erőszakkal elválasztották férjétől, és máshoz akarták feleségül adni. ő azonban nem akart ahhoz menni. Az asszony elmondta férjének: „Uram, rokonaim erőszakkal elválasztottak tőled, és máshoz akarnak feleségül adni. Én azonban nem akarok ahhoz menni.” Ekkor a férfi kettéhasította feleségét, és magát is megölte: „Halálunk után együtt leszünk.” Ezzel az esettel is szemléltethetjük, pap, hogy amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük.

Nálidzsangha pap örömmel és megelégedetten fogadta a Magasztos szavait, felkelt ülő­helyéről, és visszatért Malliká királynéhoz. Odaérve, mindenről beszámolt Malliká királynénak, ami a Magasztossal folytatott beszélgetésben elhangzott. Ekkor Malliká királyné felkereste Paszénadit, Kószala királyát. Odaérve, így szólt Paszénadihoz, Kószala királyához:

- Mi a véleményed, mahárádzsa? Szereted Vadzsírí királylányt?

- Igen, Malliká, szeretem Vadzsírí királylányt.

- Mi a véleményed, mahárádzsa? Ha Vadzsírí királylányt valami csapás, szerencsétlenség érné, ez szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okozna neked?

- Malliká, ha Vadzsírí királylányt valami csapás, szerencsétlenség érné, az én életemnek is vége lenne. Hogyne okozna szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet?!

- Mahárádzsa, a bölcs, a látó, a szent, a tökéletesen megvilágosult Magasztos erre célzott, amikor ezt mondta: „Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrel­met okoz azáltal, hogy szeretjük.” - Mi a véleményed, mahárádzsa? Szereted Vászabhá háremhölgyet (~ Vidúdabha fővezért, ~ engem, ~ Kászí városát és Kószala országot)?

- Igen, Malliká, szeretem Vászabhá háremhölgyet (~ Vidúdabha fővezért, ~ téged, ~ Kászí városát és Kószala országot).

- Mi a véleményed, mahárádzsa? Ha Vászabhá háremhölgyet (~ Vidúdabha fővezért, ~ engem, ~ Kászí városát és Kószala országot) valami csapás, szerencsétlenség érné, ez szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okozna neked?

- Malliká, ha Vászabhá háremhölgyet (~ Vidúdabha fővezért, ~ téged, ~ Kászí városát és Kószala országot) valami csapás, szerencsétlenség érné, az én életemnek is vége lenne. Hogyne okozna szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet?!

- Mahárádzsa, a bölcs, a látó, a szent, a tökéletesen megvilágosult Magasztos erre célzott, amikor ezt mondta: „Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük.”

- Csodálatos, Malliká, bámulatos, Malliká, hogy a Magasztos bölcsessége milyen messzire hatol, milyen messzire lát! Jöjj, Malliká, tegyünk tiszteletet előtte!

Ezzel Paszénadi, Kószala királya, felkelt ülőhelyéről, köntösét fél vállán átvetette, és arca előtt összetett kézzel meghajolt arrafelé, ahol a Magasztos tartózkodott, és háromszor mondta dicséretét:

- Hódolat annak a Magasztosnak, szentségesnek, tökéletesen megvilágosultnak!

Hódolat annak a Magasztosnak, szentségesnek, tökéletesen megvilágosultnak!

Hódolat annak a Magasztosnak, szentségesnek, tökéletesen megvilágosultnak!

 

ASSZALÁJANA
[MN 93.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Ebben az időben ötszáz pap gyülekezett össze Szávatthiban különböző tartományokból, valamilyen ügy elintézésére. A papok körében felmerült ez a gondolat:

- Ez a Gótama remete azt hirdeti, hogy mind a négy rend egyformán tiszta. Ki tudna vitába bocsátkozni Gótama remetével erről a kérdésről?

Ez idő tájt Szávatthiban időzött egy Asszalájana nevű fiatal pap, kopaszra nyírt fejű, tizenhat éves ifjú, aki végigtanulta a három Védát a szófejtésekkel, szertartásmagyarázatokkal, kiejtési szabályokkal, nyelvtannal és legendákkal együtt, és a vitákban járatos bölcselkedők minden tulajdonságával rendelkezett. Ekkor a papoknak ez az elgondolásuk támadt:

- Szávatthiban időzik ez az Asszalájana nevű fiatal pap, kopaszra nyírt fejű, tizenhat éves ifjú, aki végigtanulta a három Védát a szófejtésekkel, szertartásmagyarázatokkal, kiejtési szabá­lyokkal, nyelvtannal és legendákkal együtt, és a vitákban járatos bölcselkedők minden tulaj­don­ságával rendelkezik. ő alkalmas arra, hogy vitába bocsátkozzék Gótama remetével erről a kérdésről.

Ekkor a papok felkeresték Asszalájanát, a fiatal papot, s odaérve, így szóltak hozzá:

- Asszalájana, ez a Gótama remete azt hirdeti, hogy mind a négy rend egyformán tiszta. Menjen Asszalájana úr, bocsátkozzék vitába Gótama remetével erről a kérdésről!

E szavak hallatára Asszalájana, a fiatal pap, így válaszolt azoknak a papoknak:

- Gótama remete igaz szavú, és igaz szavú emberrel nem lehet vitába szállni. Nem tudok vitába bocsátkozni Gótama remetével erről a kérdésről.

A papok azonban másodszor is (~ harmadszor is) így szóltak Asszalájanához, a fiatal paphoz:

- Asszalájana, ez a Gótama remete azt hirdeti, hogy mind a négy rend egyformán tiszta. Menjen, Asszalájana úr, bocsátkozzék vitába Gótama remetével erről a kérdésről! Utóvégre Asszalájana úr is folytatott remeteéletet. Ne szenvedjen harc nélkül vereséget Asszalájana úr!

E szavak hallatára Asszalájana, a fiatal pap, így válaszolt azoknak a papoknak:

- Látom, kegyetek nem engednek. Pedig Gótama remete igaz szavú, és igaz szavú emberrel nem lehet vitába szállni. Nem tudok vitába bocsátkozni Gótama remetével erről a kérdésről. Ám kegyetek nevében felkeresem.

Ekkor Asszalájana, a fiatal pap, nagyszámú pap kíséretében felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Asszalájana, a fiatal pap:

- Gótama, a papok így beszélnek: „A papság a legnemesebb rend, minden más rend hitvány. A papság fehér rend, minden más rend fekete. A papság tiszta, a többiek nem. A papok Brahmá édes gyermekei, Brahmá szájából születtek, Brahmá sarjai, Brahmá alkotásai, Brahmá örökösei.” Gótama úr mit szól ehhez?

- Asszalájana, ismeretes, hogy a papoknak van feleségük, aki gyermeket fogan, kihordja, megszüli, szoptatja. Miért, hogy a papok, noha anyaméhből származnak, mégis így beszélnek: „A papság a legnemesebb rend, minden más rend hitvány. A papság fehér rend, minden más rend fekete. A papság tiszta, a többiek nem. A papok Brahmá édes gyermekei, Brahmá szájából születtek, Brahmá sarjai, Brahmá alkotásai, Brahmá örökösei”?

- Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [...stb.].”

- Mi a véleményed, Asszalájana: hallottál-e arról, hogy a görögöknél és perzsáknál és más szomszédos országokban csak két rend van, az urak és a szolgák rendje, és aki úrnak született, szolga is lehet belőle, és aki szolgának született, úr is lehet belőle?

- Igen, hallottam róla, hogy a görögöknél és perzsáknál és más szomszédos országokban csak két rend van, az urak és a szolgák rendje, és aki úrnak született, szolga is lehet belőle, és aki szolgának született, úr is lehet belőle.

- Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek: „A papság a legnemesebb rend [...stb.]”?

- Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [...stb.].”

- Mi a véleményed, Asszalájana: ha egy nemes gyilkol, lop, kicsapongó életet él, hazug, rágalmazó, goromba, fecsegő, irigy, rosszindulatú, tévhiteket vall, akkor teste pusztulása után, halála után mélyre bukik, rossz útra, nyomorúságra, pokolba kerül, de a pap nem? És ugyan­úgy a közrendű, (~ és ugyanúgy a szolga,) ha gyilkol, lop, kicsapongó életet él, hazug, rágalmazó, goromba, fecsegő, irigy, rosszindulatú, tévhiteket vall, akkor teste pusztulása után, halála után mélyre bukik, rossz útra, nyomorúságra, pokolba kerül, de a pap nem?

- Semmiképpen sem, Gótama. A nemes is (~ és ugyanúgy) a pap is, a közrendű is, a szolga is, mind a négy rend tagjai mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságra, pokolba kerülnek testük pusztulása után, haláluk után, ha gyilkolnak, lopnak, kicsapongó életet élnek, hazugok, rágalmazók, gorombák, fecsegők, irigyek, rosszindulatúak, tévhiteket vallanak.

- Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek: „A papság a legnemesebb rend [...stb.]”?

- Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [...stb.].”

- Mi a véleményed, Asszalájana: ha egy pap tartózkodik a gyilkosságtól, tartózkodik a lopás­tól, tartózkodik a kicsapongástól, tartózkodik a hazugságtól, tartózkodik a rágalmazástól, tartózkodik a gorombaságtól, tartózkodik a fecsegéstől, nem irigy, jóindulatú, helyes hitet vall, akkor teste pusztulása után, halála után jó útra, mennybe kerül, de a nemes nem, a közrendű nem, a szolga nem?

- Semmiképpen sem, Gótama. A nemes is (~) a pap is, a közrendű is, a szolga is, mind a négy rend tagjai jó útra, mennybe kerülnek testük pusztulása után, haláluk után, ha tartózkodnak a gyilkosságtól, tartózkodnak a lopástól, tartózkodnak a kicsapongástól, tartózkodnak a hazug­ság­tól, tartózkodnak a rágalmazástól, tartózkodnak a gorombaságtól, tartózkodnak a fecsegés­től, nem irigyek, jóindulatúak, helyes hitet vallanak.

- Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek: „A papság a legnemesebb rend [...stb.]”?

- Hiába mondja ezt, Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [...stb.].”

- Mi a véleményed, Asszalájana: ezen a vidéken csak a papok képesek szelíd, békés, barátságos érzületet táplálni, a nemesek nem, a közrendűek nem, a szolgák nem?

- Semmiképpen sem, Gótama. Ezen a vidéken a nemesek is (~) a papok is, a közrendűek is, a szolgák is, mind a négy rend tagjai képesek szelíd, békés, barátságos érzületet táplálni.

- Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek: „A papság a legnemesebb rend [...stb.]”?

- Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [... stb.].”

- Mi a véleményed, Asszalájana: csak a papok tehetik meg, hogy szappant és szivacsot fogjanak, és lemenjenek a folyóra, hogy lemossák magukról a port és szennyet, a nemesek nem, a közrendűek nem, a szolgák nem?

- Semmiképpen sem, Gótama. A nemesek is (~) a papok is, a közrendűek is, a szolgák is, mind a négy rend tagjai megtehetik, hogy szappant és szivacsot fogjanak, és lemenjenek a folyóra, hogy lemossák magukról a port és szennyet.

- Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek: „A papság a legnemesebb rend [... stb.]”?

- Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [... stb.].”

- Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy egy felkent fejű, nemes származású király maga elé rendel száz embert különböző kasztokból: „Jöjjetek, barátaim, akik nemes családból, papi családból, főtiszti családból származtok! Fogjatok dörzsölőpálcát szálafából, pálmafából, szantálfából, csiholjatok vele szikrát, gyújtsatok vele tüzet! Jöjjetek ti is, barátaim, akik pária­családból, vadászcsaládból, kosárfonó-családból, bognárcsaládból, szemételtakarító-családból származtok! Fogjatok dörzsölőpálcát kutyaitatóból, vagy disznóvályúból, vagy mosóteknőből, vagy ricinuscserjéből, csiholjatok vele szikrát, gyújtsatok vele tüzet!” Mit gondolsz, Asszalájana: az a szikra, amelyet a nemes családból, papi családból, főtiszti családból szár­mazók szálafából, pálmafából, szantálfából hasított dörzsölőpálcával csiholnak, az a tűz, amelyet azzal gyújtanak, eléggé izzó, fényes, lángoló lesz ahhoz, hogy tüzet lehessen rakni vele, viszont az a szikra, amelyet a páriacsaládból, vadászcsaládból, kosárfonó-családból, bognár­családból, szemételtakarító-családból származók kutyaitatóból, disznóvályúból, mosó­teknő­ből, ricinuscserjéből hasított dörzsölőpálcával csiholnak, az a tűz, amelyet azzal gyújtanak, nem lesz eléggé izzó, fényes, lángoló ahhoz, hogy tüzet lehessen rakni vele?

- Dehogynem, Gótama. [...] Mindegyik tűz egyformán eléggé izzó, fényes, lángoló lesz ahhoz, hogy tüzet lehessen rakni vele.

- Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek: „A papság a legnemesebb rend [...stb.]”?

- Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [...stb.].”

- Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy egy nemes fia egy pap lányával hál, és együtthálásukból fiú születik. A nemes fiától és pap lányától származó gyermek anyjához is hasonlít, apjához is hasonlít, és anyja után is, apja után is nemesnek is minősíthető és papnak is minősíthető?

- A nemes fiától és pap lányától származó gyermek anyjához is hasonlít, apjához is hasonlít, és anyja után is nemesnek is minősíthető és papnak is minősíthető, Gótama.

- Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy egy pap fia egy nemes lányával hál, és együtthálásukból fiú születik. A pap fiától és nemes lányától származó gyermek anyjához is hasonlít, apjához is hasonlít, és anyja után is, apja után is nemesnek is minősíthető és papnak is minősíthető?

- A pap fiától és nemes lányától származó gyermek anyjához is hasonlít, apjához is hasonlít, és anyja után is, apja után is nemesnek is minősíthető és papnak is minősíthető, Gótama.

- Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy egy kancát egy szamárcsődörrel páro­sítanak. A párosodásból csikó születik. A kancától és szamárcsődörtől származó csikó az anyaállathoz is hasonlít, az apaállathoz is hasonlít, és az anyaállat után is, az apaállat után is lónak is minősíthető és szamárnak is minősíthető?

- A kereszteződés következtében öszvér lesz a csikó, Gótama. Ebben az esetben eltérést látok a szülőktől, az előbbieknél viszont semmiféle eltérést sem látok a szülőktől.

- Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy van két édestestvér papfiú. Az egyik tanult és jól nevelt, a másik tanulatlan és neveletlen. Melyiket fogják a papok elsőnek meg­vendégelni ünnepségeken, rizs felajánlásakor, áldozatbemutatáskor, vendéglátáskor?

- Amelyik fiú tanult és jól nevelt, azt fogják a papok elsőnek megvendégelni ünnepségeken, rizs felajánlásakor, áldozatbemutatáskor, vendéglátáskor. Milyen haszon származnék abból, amit tanulatlan és neveletlen embernek adnának?

- Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy van két édestestvér papfiú. Az egyik tanult, jól nevelt, de rossz erkölcsű, gonosz; a másik tanulatlan, neveletlen, de jó erkölcsű, becsü­letes. Melyiket fogják a papok elsőnek megvendégelni ünnepségeken, rizs felajánlásakor, áldozatbemutatáskor, vendéglátáskor?

- Amelyik fiú tanulatlan és neveletlen, de jó erkölcsű, becsületes, azt fogják a papok elsőnek megvendégelni ünnepségeken, rizs felajánlásakor, áldozatbemutatáskor, vendéglátáskor.

- Asszalájana, először eljutottál a születésig, a születéstől eljutottál a tanultságig, a tanultság­tól visszajutottál a négy rend egyforma tisztaságának tételéhez, amelyet én hirdetek.

E szavak hallatára Asszalájana, a fiatal pap, elnémult, zavarba jött, és magába roskadva, lesütött szemmel, lángvörös arccal, szótlanul ült. Amikor a Magasztos látta, hogy Asszalájana, a fiatal pap, némán, zavartan, magába roskadva, lesütött szemmel, lángvörös arccal, szótlanul ül, így szólt hozzá:

- Asszalájana, egykor a régmúltban a hét papi látnok erdei remeteségben, lombkunyhókban időzött, és ilyen téves nézeteik támadtak: „A papság a legnemesebb rend, minden más rend hitvány. A papság fehér rend, minden más rend fekete. A papság tiszta, a többiek nem. A papok Brahmá édes gyermekei, Brahmá szájából születtek, Brahmá sarjai, Brahmá alkotásai, Brahmá örökösei.” Meghallotta ezt Aszita Dévala látnok. [...] Haját és szakállát lesimította, bíborszínű köntöst vetett vállára, sarut öltött, aranyjogart fogott kezébe, és megjelent a hét papi látnok remetetanyáján. Körbesétált a remetetanyán, és így szólította meg a hét papi látnokot:

- Ej, mit keresnek itt kegyetek, papi látnokok? Mit keresnek itt kegyetek, papi látnokok?

A hét papi látnok így gondolkozott:

- Ki lehet ez, aki körbejár a hét papi látnok remetetanyáján, mint a nyomtató ökör, és így beszél: „Ej, mit keresnek itt kegyetek, papi látnokok? Mit keresnek itt kegyetek, papi látnokok?” Ej, átkozzuk meg!

Ekkor a hét papi látnok megátkozta Aszita Dévalát:

- Hamvadj hamuvá, te hitvány!

De minél erősebben átkozta a hét papi látnok Aszita Dévalát, annál szebb, daliásabb, méltóságteljesebb lett. Ekkor a hét papi látnok erre a meggyőződésre jutott:

- Önsanyargatásunk hiábavaló volt, önmegtartóztatásunk eredménytelen maradt. Mert ha régebben megátkoztunk valakit: „Hamvadj hamuvá, te hitvány!” azonnal hamuvá hamvadt. Ezt viszont minél erősebben átkozzuk, annál szebb, daliásabb, méltóságteljesebb lesz.

- Nem volt hiábavaló kegyetek önsanyargatása, nem maradt eredménytelen önmegtartóz­tatásuk. Csupán hagyjanak fel kegyetek azzal a gyűlölettel, amelyet velem szemben táplálnak.

- Felhagyunk azzal a gyűlölettel, amelyet uraságoddal szemben táplálunk. De kicsoda uraságod?

- Hallottak kegyetek Aszita Dévala látnokról?

- Igen.

- Nos, én vagyok az.

Ekkor a hét papi látnok Aszita Dévala látnok elé járult, hogy köszöntsék. Aszita Dévala látnok így szólt a hét papi látnokhoz:

- Úgy hallottam, hogy a hét papi látnok erdei remeteségben, lombkunyhókban időzik, és ilyen téves nézeteik támadtak: „A papság a legnemesebb rend [...stb.].”

- Úgy van.

- Tudják-e kegyetek, hogy vajon nagyanyjuk pappal közösült-e, vagy nem pappal?

- Nem tudjuk.

- Tudják-e kegyetek, hogy vajon nagyanyjuk anyja vagy hetedik nagyanyjuk pappal közösült e, vagy nem pappal?

- Nem tudjuk.

- Tudják-e kegyetek, hogy vajon nagyapjuk pap leányával közösült-e, vagy nem pap leányá­val?

- Nem tudjuk.

- Tudják-e kegyetek, hogy vajon nagyapjuk apja vagy hetedik nagyapjuk pap leányával közösült-e, vagy nem pap leányával?

- Nem tudjuk.

- Tudják-e kegyetek, hogyan fogamzik a magzat?

- Igen, azt tudjuk, hogyan fogamzik a magzat. Egyesül az anya és az apa, és az anya fogamzási időszakban van, és a megszületésre váró lélek is jelen van. E három tényező találkozása eredményeként fogamzik a magzat.

- Tudják-e kegyetek, hogy az a lélek nemes-e, pap-e, közrendű-e, vagy szolga-e?

- Nem, azt nem tudjuk, hogy az a lélek nemes-e, pap-e, közrendű-e, vagy szolga-e.

- Ha ez így áll, akkor tudják-e kegyetek, hogy kicsodák?

- Ha ez így áll, akkor mi sem tudjuk, hogy kik vagyunk.

Lám, Asszalájana, az a hét papi látnok nem tudta megvédeni álláspontját a származás kér­désében, amikor Aszita Dévala látnok vallatóra fogta, faggatta, sarokba szorította őket. Hát akkor hogyan tudnád megvédeni álláspontodat a származás kérdésében, amikor vallatóra foglak, faggatlak, sarokba szorítalak, te, aki mestereddel együtt arra sem volnál méltó, hogy az áldozati kanalat odanyújtsd nekik?

E szavak hallatára Asszalájana, a fiatal pap, így szólt a Magasztoshoz:

- Pompás, Gótama! Pompás, Gótama! Fogadjon el Gótama úr a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

 

ÉSZUKÁRÍ
[MN 96.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt Észukárí pap felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlőszavak után leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Észukárí pap:

- Gótama, a papok négyféle szolgálatról tanítanak: a papok szolgálatáról tanítanak, a nemesek szolgálatáról tanítanak, a közrendűek szolgálatáról tanítanak, a szolgák szolgálatáról tanítanak.

A papok szolgálatáról ezt tanítják a papok, Gótama: a pap szolgálhat papnak, a nemes szol­gálhat papnak, a közrendű szolgálhat papnak, a szolga szolgálhat papnak. Ezt tanítják a papok a papok szolgálatáról, Gótama.

A nemesek szolgálatáról ezt tanítják a papok: a nemes szolgálhat nemesnek, a közrendű szolgálhat nemesnek, a szolga szolgálhat nemesnek. Ezt tanítják a papok a nemesek szolgálatáról, Gótama.

A közrendűek szolgálatáról ezt tanítják a papok: a közrendű szolgálhat közrendűnek, a szolga szolgálhat közrendűnek. Ezt tanítják a papok a közrendűek szolgálatáról, Gótama.

A szolgák szolgálatáról ezt tanítják a papok: a szolga szolgálhat szolgának, mert ki más szolgálhatna a szolgának? Ezt tanítják a papok a szolgák szolgálatáról, Gótama.

Erről a négyféle szolgálatról tanítanak a papok, Gótama. Mit szól ehhez Gótama úr?

- Mondd, pap: az egész világ elfogadja a papok tanítását erről a négyféle szolgálatról?

- Semmiképpen sem, Gótama.

- Olyan ez, pap, mint hogyha volna egy szegény, nyomorgó, magát eltartani képtelen ember, és akarata ellenére ráerőszakolnának egy falatot: „Nesze, te ember, itt van ez a hús, edd meg, és fizesd meg az árát!” Ugyanúgy a papok a többi remete és pap beleegyezése nélkül tanítják ezt a négyféle szolgálatot.

Pap, én nem mondom, hogy mindenkinek szolgálni kell. Azt sem mondom, pap, hogy senkinek sem kell szolgálni. Akinek a szolgálatában az ember a szolgálattól rosszabb lesz, nem jobb, annak nem kell szolgálni, ezt mondom. Akinek a szolgálatában viszont jobb lesz az ember a szolgálattól, nem rosszabb, annak szolgálni kell, ezt mondom.

Pap, ha egy nemestől megkérdeznék: „Akinek a szolgálatában rosszabb lennél a szolgálattól, nem jobb, vagy akinek a szolgálatában jobb lennél a szolgálattól, nem rosszabb, a kettő közül melyiknek volnál hajlandó szolgálni?” akkor a józan gondolkozású nemes így válaszolna: „Akinek a szolgálatában rosszabb leszek a szolgálattól, nem jobb, azt nem vagyok hajlandó szolgálni. Akinek a szolgálatában viszont jobb leszek a szolgálattól, nem rosszabb, azt hajlan­dó vagyok szolgálni.” És ha egy paptól (~ közrendűtől, ~ szolgától) megkérdeznék: „Akinek a szolgálatában rosszabb lennél a szolgálattól, nem jobb, vagy akinek a szolgálatában jobb lennél a szolgálattól, nem rosszabb, a kettő közül melyiknek volnál hajlandó szolgálni?” akkor a józan gondolkozású pap (~ közrendű, ~ szolga) így válaszolna: „Akinek a szolgálatában rosszabb leszek a szolgálattól, nem jobb, azt nem vagyok hajlandó szolgálni. Akinek a szolgá­latában viszont jobb leszek a szolgálattól, nem rosszabb, azt hajlandó vagyok szolgálni.”

Pap, én nem mondom, hogy az előkelő származás jobb. Azt sem mondom, pap, hogy az előkelő származás rosszabb. Pap, én nem mondom, hogy a magasabb kasztba tartozás jobb. Azt sem mondom, pap, hogy a magasabb kasztba tartozás rosszabb. Pap, én nem mondom, hogy a nagy vagyon jobb. Azt sem mondom, pap, hogy a nagy vagyon rosszabb. Mert az előkelő származásúak között is akadnak gyilkosok, tolvajok, kicsapongók, hazugok; rágal­mazók, gorombák, fecsegők, irigyek, rosszindulatúak, tévhitek követői. Ezért nem mondom, hogy az előkelő származás jobb. És az előkelő származásúak között akadnak olyanok is, akik tartózkodnak a gyilkosságtól, tartózkodnak a lopástól, tartózkodnak a kicsapongástól, tartózkodnak a hazugságtól, tartózkodnak a rágalmazástól, tartózkodnak a gorombaságtól, tartózkodnak a fecsegéstől, nem irigyek, jóindulatúak, helyes hitet vallanak. Ezért nem mondom, hogy az előkelő származás rosszabb.

A magasabb kasztba tartozók között is (~ a nagy vagyonúak között is) akadnak gyilkosok, tolvajok, kicsapongók, hazugok, rágalmazók, gorombák, fecsegők, irigyek, rosszindulatúak, tévhitek követői. Ezért nem mondom, hogy a magasabb kasztba tartozás (~ a nagy vagyon) jobb. És a magasabb kasztba tartozók között is (~ a nagy vagyonúak között is) akadnak olyanok, akik tartózkodnak a gyilkosságtól, tartózkodnak a lopástól, tartózkodnak a kicsapon­gás­tól, tartózkodnak a hazugságtól, tartózkodnak a rágalmazástól, tartózkodnak a goromba­ságtól, tartózkodnak a fecsegéstől, nem irigyek, jóindulatúak, helyes hitet vallanak. Ezért nem mondom, hogy a magasabb kasztba tartozás (~ a nagy vagyon) rosszabb.

Pap, én nem mondom, hogy mindenkinek szolgálni kell. Azt sem mondom, pap, hogy senki­nek sem kell szolgálni. Akinek a szolgálatában a hit gyarapodik, az erény gyarapodik, a tudás gyarapodik, az adakozókedv gyarapodik, az értelem gyarapodik a szolgálattól, azt kell szolgálni, ezt mondom.

E beszéd hallatára Észukárí pap így szólt a Magasztoshoz:

- Gótama, a papok négyféle tulajdonról tanítanak: a papok tulajdonáról tanítanak, a nemesek tulajdonáról tanítanak, a közrendűek tulajdonáról tanítanak, a szolgák tulajdonáról tanítanak.

A papok tulajdonáról azt tanítják a papok, Gótama, hogy az alamizsnára alapozott létfenn­tartásban testesül meg, és amelyik pap elutasítja az alamizsnára alapozott létfenntartást mint tulajdonát, az kötelességszegő, mint az őrző, aki eltulajdonítja a rábízottat. Ezt tanítják a papok a papok tulajdonáról, Gótama.

A nemesek tulajdonáról azt tanítják a papok, hogy az íjban és tegezben testesül meg, és amelyik nemes elutasítja az íjat és tegezt mint tulajdonát, az kötelességszegő, mint az őrző, aki eltulajdonítja a rábízottat. Ezt tanítják a papok a nemesek tulajdonáról, Gótama.

A közrendűek tulajdonáról azt tanítják a papok, hogy a földművelésben és jószágtartásban testesül meg, és amelyik közrendű elutasítja a földművelést és jószágtartást mint tulajdonát, az kötelességszegő, mint az őrző, aki eltulajdonítja a rábízottat. Ezt tanítják a papok a közrendűek tulajdonáról, Gótama.

A szolgák tulajdonáról azt tanítják a papok, hogy a sarlóban és teherhordó rúdban testesül meg, és amelyik szolga elutasítja a sarlót és teherhordó rudat mint tulajdonát, az kötelesség­szegő, mint az őrző, aki eltulajdonítja a rábízottat. Ezt tanítják a papok a szolgák tulajdonáról, Gótama.

Erről a négyféle tulajdonról tanítanak a papok, Gótama. Mit szól ehhez Gótama úr?

- Mondd, pap: az egész világ elfogadja a papok tanítását ezekről a tulajdonokról?

- Semmiképpen sem, Gótama.

- Olyan ez, pap, mint hogyha volna egy szegény, nyomorgó, magát eltartani képtelen ember, és akarata ellenére ráerőszakolnának egy falatot: „Nesze, te ember, itt van ez a hús, edd meg, és fizesd meg az árát!” Ugyanígy a papok a többi remete és pap beleegyezése nélkül tanítják ezt a négyféle tulajdont. Én viszont, pap, az ember tulajdonáról azt tanítom, hogy a nemes, magasrendű Tanban testesül meg.

Amíg valaki atyai és anyai őseinek nemzetségét tartja számon, amilyen családban ölt testet személyisége, arról nevezik el. Ha nemesi családban ölt testet személyisége, nemesnek nevezik. Ha papi családban ölt testet személyisége, papnak nevezik. Ha közrendű családban ölt testet személyisége, közrendűnek nevezik. Ha szolga családban ölt testet személyisége, szolgának nevezik. Ugyanúgy van ez, pap, ahogy a tüzet is arról nevezik el, amitől ég. Ha fától ég a tűz, fatűznek nevezik. Ha rőzsétől ég a tűz, rőzsetűznek nevezik. Ha szénától ég a tűz, szénatűznek nevezik. Ha trágyától ég a tűz, trágyatűznek nevezik. Ehhez hasonlóan, amíg valaki atyai és anyai őseinek nemzetségét tartja számon, amilyen családban ölt testet szemé­lyisége, arról nevezik el. [Megismételve.]

Ám ha egy nemesi családból származó ember otthonából az otthontalanságba távozik, és a Beérkezett hirdette Tant és rendi fegyelmet követve, tartózkodik a gyilkosságtól, tartózkodik a lopástól, tartózkodik a kicsapongástól, tartózkodik a hazugságtól, tartózkodik a rágalmazástól, tartózkodik a gorombaságtól, tartózkodik a fecsegéstől, nem irigy, jóindulatú, helyes hitet vall, akkor az ilyen ember megvalósította az igazságot, a Tant, a jámborságot. És ha egy papi családból (~ közrendű családból, ~ szolga családból) származó ember otthonából az otthontalanságba távozik, és a Beérkezett hirdette Tant és rendi fegyelmet követve, tartózkodik a gyilkosságtól, tartózkodik a lopástól, tartózkodik a kicsapongástól, tartózkodik a gorombaságtól, tartózkodik a fecsegéstől, nem irigy, jóindulatú, helyes hitet vall, akkor az ilyen ember megvalósította az igazságot, a Tant, a jámborságot.

.................................................................................................................................................

E szavak hallatára Észukárí pap így szólt a Magasztoshoz:

- Pompás, Gótama! Pompás, Gótama! Mint hogyha valaki talpra állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson - úgy világosította meg a Tant minden oldalról Gótama úr. Én most Gótama úrhoz folyamodom oltalomért, a Tanhoz és a szerzetesek gyülekezetéhez folyamodom oltalomért. Fogadjon el Gótama úr a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

 

.oOo.