Darwin, Darwin, mi lesz veled?

Idézet a National Geografic számából.

Kiment a divatból a pávatoll, és a kaméleon nem álcázza magát.
Darwin evolúciós elméletének egyik nagy alapvetése a szexuális szelekció, amely néha az egyed túlélése szempontjából hátrányos tulajdonságok kifejlődését segíti elő, hogy minél sikeresebb legyen génjei továbbörökítésében. A legismertebb, leggyakrabban idézett példa erre a hím pávák tobzódóan nagy és díszes farktollkoronája. A szép farktollak a jó gének jelei – az elmélet szerint. Ám egy új kutatásból az derült ki, hogy a nőstények párválasztása mégsem hozható közvetlen összefüggésbe a farktollak színességével és méretével: egy japán kutató 268 pávapárválasztást tanulmányozva arra jutott, hogy a több pávaszem nem feltétlenül hoz több randit. Lehet, hogy így volt, csak ma már nem trendi? A cikk itt olvasható. 


A pávához hasonlóan közhelyszerű darwini példa a kaméleon, amely fantasztikus színváltoztató képességével olvad bele a környezetébe, hogy elkerülje a ragadozókat. Legalábbis így tartották eddig, ám egy új kutatás szerint a kaméleon a rendelkezésére álló színek közül éppenséggel azokat választja ki, amelyek elütnek a környezetétől a fajtabéli kaméleon – és mintegy mellékesen a ragadozó madarak – szemében. Úgy tűnik, a színválasztás szinte kizárólag a fajon belüli kommunikációt szolgálja, a rejtőzködést nem. A kamuflázsról szóló százévnyi irodalmat és a 21 ausztrál kaméleonfajt vizsgáló ausztrál kutatás adatait áttekintő amerikai Robert Hanlon szerint elég egyértelmű a helyzet: vagy álljon elő valaki egy olyan kaméleonfajjal, amely tényleg álcázza magát, vagy iktatni kell ezt az elméletet is a megcáfoltak között. A kamuflázs igazi királya nem a kaméleon, hanem a tintahal, mint a zóna is megírta. A kaméleonról szóló ScienceNOW-cikk. A cikk itt olvasható, a kutatás pedig itt látható.