Ovidius: Pygmalion

Ovidius
Metamorphoses X. 243-297. sorok.

PYGMALION

Pygmalion, látván, hogy ezek míly vétkesen élnek,
elborzadt buja bűnüktől, mit az asszonyi szívnek
nyújt bővebben a természet, nem vett maga mellé
asszonyt, nőtelen élt, nőtlen volt ágya sokáig.
Nagy művészettel készített szobrot eközben
hó elefántcsontból, amilyen szép nő a világra
nem születik sohasem; s a saját művébe bolondult.
Élő szép szűznek vélhetnéd könnyen e szobrot;
tán a szemérem tiltja csupán mozdulnia, vélnéd;
művészet fedi el, hogy csak művészet. Az ámult
Pygmalion az utánzott testtől gyúl szerelemre.
Ujjaival művét tapogatja: ha emberi test-e
vagy csak ivor; s hogy ivor, nem vallja be mégse magának.
Csókokat ad, s hiszi: kap; szól hozzá, tartja ölében,
és hiszi: ujjai lágy testébe nyomódnak a lánynak,
s fél, hogy kék folt kél a leányon, ahol tapogatta.
Mond gyöngéd szavakat, s azután ami kedves ajándék
mindig a lánynak, elé viszi: kagylót, síma kövecskét,
gyönge madárkákat, sokezerszinü tarka virágot,
szép liliomszálat, festett labdákat, a fákról
Heliasok könnyét; testére ruhákat is aggat;
ujjait ékkővel s a nyakát csinosítja nyakékkel;
gyöngéd gyöngy a fülére, kerül kebelére kösöntyű:
mind illik neki ez; s nem csúnyább meztelenül sem.
Sidoni bíborral készült kerevetre teríti,
hitvesnek hivogatja, pihér párnára nyugosztja
végre nyakát, valamintha csak érezhetne akármit.

Jött Venus ünnepe, mely Cyprusban mindig igenszent,
és, szarvuk körülöntve arannyal, hullnak a tulkok
áldozatul, hószín nyakukat bárd metszi keresztül,
füstöl a sok tömjén; s ő, mint kell, áldozat-adva
áll meg az oltárnál, s félénk szava szól: "Ha ti mindent,
égiek, adhattok, vágyom feleségemül..." Azt nem
merte kimondani: "Őt", pusztán: "... egy olyant, ki
hasonló."
Csakhogy arany Venus átértette (hisz ünnepi napján
ott volt), hogy mire áhitozik; s hogy kedvez e vágynak,
égig háromszor lobogó lánggal kimutatta.
Pygmalion hazatér, lányszobrát lánti szeretné,
ágyra lefekteti, ád csókot neki, érzi: melegszik;
ajkát nyomja reá ismét, mellére az ujját:
s lám az ivor lágyul, s már nem mereven, benyomódik
vágyó ujja alatt, valamint a hymetti viasz, ha
nap heve éri, puhul, ha hüvelyk meggyúrja, igen sok
más alakot vesz föl, használják, hasznos eképp lesz.
Ámul, félve örül, s aggódik, hátha csalódik,
most a szerelmes, a vágyott lányt érinti meg újra.
Élő test! Ereit már verni tapintja hüvelyke.
Most azután a Paphos-beli hős szívbéli szavakkal
adja Venusnak a háláját; és ajkait immár
nyomja a nem hazudott ajkakra; a szűz meg a csókot
érzi, el is pirul, és félénk szemeket vet a fényre,
és egyszerre az ég boltját és látja szerelmét.
Eljön az istennő is, mit megadott, ama nászhoz,
és hogy a holdnak szarva kerekre kilencszer egészül,
jő a világra Paphos, nevet ő ad majd a szigetnek.