Azon jár néha az agyam, hogy a körülmények változásával nyilván nekünk is változnunk kell, azaz például változtatnunk a napi szokásainkon. Új szokásokat kell felvenni, mint pl a gyakori kézfertőtlenítés, régi jó szokásokat megerősíteni, például a kézmosás, személyes higiénia. Aztán ha átmenetileg is, de néhány szokással fel kell hagyni részben vagy egészben (legalábbis érdemes), mint például a kézfogás, puszi-puszi, lődörgés az utcán, sörözés a barátokkal, munkába járás stb.
Viszont ezek sok esetben túl nagy erőfeszítést szerintem nem követelnek tőlünk, mert ettől hangos minden média, a csapból is ez folyik, azaz elég erős a sodrás, ami ezeket segíti a mindennapjainkba bevezetni.
Ami viszont szerintem legalább ennyire érdekes, vagy még érdekesebb és fontosabb, az az, amit békeidőkben is és háborús körülmények között is, azaz most is teszünk, tennünk kell mert így vagy úgy, de igényünk van rá.
Mert a többi, ami ideiglenes, változni fog, beépül az életünkbe, aztán kikerül belőle... na de ami volt is és marad is, az sokkal inkább az életünk része, akkor is, ha kevésbé látványos.
És itt érzek veszélyt. Komoly veszélyt. Riasztó, ha hosszabb időre feladunk, vagy háttérbe szorítunk olyan napi szokásokat, amelyek sokkal fontosabb részei az életünknek és maradandóbb értékeket képviselnek mint a rendkívüli, de rövid lejáratú dolgok. Például a "percről-percre" hírek olvasására szánt idő hogy aránylik az egyéb olvasmányokhoz? A beszélgetési témák milyen arányban tolódtak el a napi, mindenki által könnyen felkapható témák felé a komolyabb utánajárást és elgondolkodást igénylő témáktól? Az egzisztenciális, fizikai túlélés körül forgó kérdések mennyire uralták el a terepet a tudományos, művészeti, spirituális vagy filozófiai témáktól?
Szóval azt hiszem remek alkalom felmérni magunkban mennyire vagyunk lélekben szabadok, azaz mennyire követjük a belső, lényegi, azaz hosszútávú, csak rajtunk múló célkitűzéseinket. Szabadságunkban áll eldönteni mennyit akarunk foglalkozni a változó körülményekkel és meghúzni a határt a szükségesnél, vagy hagyni, hogy sodorjon bennünket az ár, és ha az elvonul, utána csak az üresség marad.
Úgy vélem ez is jó alkalom átgondolni újra, hogy mit is akarok valójában, kivé, milyen emberré akarok válni az idő haladtával és tenni is azért nap mint nap akármerről is fújnak épp a történelmi szelek...
