"A nő a férfi lelke..." - Don Quijote a jövőről elmélkedik
CORNELIUS AGRIPPA DE NETTESHEIM: A NŐK NAGYSÁGA ÉS FELSŐBBRENDŰSÉGE
(1509)
Az Isteni Margitnak, Burgundia jóságos régensének és fenséges hercegnőjének ajánlva.
Ha paradoxnak tűnik az a tézis, melyet kifejtek, nem kevésbé paradox maga az igazság kifejtése. Megkísérlem bizonyítani, erőmhöz mérten és nem félve a nők árulásától, a női nem kiválóságát és felsőbbrendűségét. Hosszas harcok után vakmerőség és félelem közepette vallok erről.
A nők dícséretét írom, név nélküli érdemeik és főbb erényeik méltatását, ami eléggé veszélyes és vakmerő feladat. De határozottan a férfiak fölé helyezem a nőket, s teszem ezt önként, kitéve magam a megalázó szemrehányásoknak, hogy elvesztettem férfias lelkületemet. A félelmek természetesek és mélyek, mivel a nők dicsőítését ezidáig igencsak kevés író kísérelte meg, és ismereteim szerint egy sem akadt közülük, aki a nőt a férfi fölé helyezte.
Meg kell-e fosztanunk vajon a nőt a dicséretektől, melyek neki járnak? Ez a csend, a cserbenhagyásnak eme fajtája a sötét hálátlanság és igazi szentségtörés érzetét kelti bennem. Miután sokat kínozott a határozatlanság és a tétovázás, meggyőztem magamat arról, hogy ez a hallgatás valóban szentségtörés, és hogy valójában elítélendő arcátlanság hallgatni, mikor beszélhetünk. Különben sem más ez, mint rendkívüli jószerencse, egy kedvező előjel hogy nem kell harcolni az elődökkel, mivel ez az irodalmi terület nekem fenntartott, az én osztályrészem.
(...)
I. Jóságos és véghetetlenül nagy Teremtőnk, aki atyja és szétosztója mindazoknak az adományoknak, melyekkel az egyik és a másik nem bír; az Isten akarata kimeríthetetlen bőkezűségében az, hogy a képére formált emberi nem férfiakból és nőkből álljon. A nemek különbözősége volt a szükséges feltétele annak, hogy a faj elterjedjen, de olyan feltétel, melynek csak a testiség vonatkozásában van jelentősége.
A lelkek szabadok a nemiség törvénye alól: a férfiaknál és a nőknél is ugyanaz a szellem szolgál gondolkodásra, ugyanaz az értelem a megtérésre, ugyanaz a nyelv a gondolatok közlésére. Mindkét nem ugyanúgy törekszik egy közös cél felé, a boldogság eszményének elérésére, mely nem a nemtől függő. Az Evangélium nem hagy kétséget efelől: a feltámadásban megőrízzük a nemünket, de a nemiség funkciói az eljövendő életben eltöröltetnek; azt az ígéretet kaptuk, hogy hasonlatossá válunk az angyalokhoz. Következésképpen semmi különbség nincs a férfi és női lélek természete között; semmi, ami felhatalmazna bennünket arra, hogy egyik vagy másik léleknek felsőbbrendűséget tulajdonítsunk a lényeget vagy kiválóságát illetően: ugyanaz a született méltóság, ugyanaz az eredeti nemesség jellemzi mindkét nemet.
(...)
II. Rögtön rátérek tárgyam kifejtésére. A nőnek első felsőbbrendűsége a férfi fölött nem más, mint nevének felsőbbrendűsége. Ádám azt jelenti "föld", Éva azt akarja jelenteni: "élet"; a nő éppenúgy győz a férfi felett, mint az élet a föld felett. Elég gyenge érv, mondhatják, a nevekből következtetni a dolgokra. Csakhogy ez tévedés: tudjuk, hogy teremtőnk volt az első szómagyarázó; nagyon pontosan választotta meg a kezei közül kikerülő dolgok nevét, azok természete szerint, és az élőlényeket is tökéletesen ismerte. Hogyan lett volna képes tévedni vagy hibázni, mikor a Teremtő által a teremtményeknek adott nevek egyenesen azok természetéből és tulajdonságaiból következtek? Ez a precizitás ugyanolyan, mint az antik szavak pontossága, melyek a római jogban híresek voltak arról, hogy mennyire megfelelnek a dolgok természetének és azok lényegét emelték ki.
Hogy a nevekre alapozott érveknek megvan a maguk értéke és érvényessége, arról biztosítanak minket a teológusok és a jogászok. Ne olvassunk többet a Szentírásból, mint Nabal történetét, aki a neve alapján bolond volt, az őrültség benne lakozott. Szent Pál a zsidósághoz írott levelében, hogy megértesse velünk Krisztus feljebbvalóságát, ezt mondja: "Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk."
(...)
V. Az anyag, melyből a nő vétetett, újabb bizonyítéka a férfi felett való felsőbbrendűségének. Az Isten nem egy lelketlen anyagot, nem az értéktelen anyagot használta a nő teremtéséhez, hanem egy, már megtisztított, lélekkel bíró anyagot, melyet egészen átjárt a szelleme. A férfit ezzel szemben ugyanabból az anyagból teremtette, mint más állatokat, s olyan földből ered, melyet csak az égi lehelet keltett életre. Ez nem volt az ég titkos befolyása, nem rejtett természeti erő, egyedül az Isten közvetlen cselekedete, aki a nőt is teremtette: Éva teljes egészében, minden tökéletességével egyetemben Ádám oldalbordájából vétetett; az Isten titokban tette ezt, miután Ádámot mély álomba szenderítette.
Így tehát a férfi a természet műve, a nő pedig Istené. Így nem is csodálkozhatunk azon, hogy a nőben nyilvánvalóbban és ragyogóbban megtalálható az isteni ragyogás visszatükröződése, és hogy a nő sugárzóbb. Mert mi is a szépség, ha nem az isteni tekintet ragyogása, az általunk szépnek mondott dolgokban való sugárzása? A nő, és nem a férfi az, akit a Legfőbb Szépség kiválasztott, hogy benne rejtezzen és benne csillogtassa ragyogását.
Ugyanígy a nő lágy teste is a Teremtő tekintetének és érintésének gyönyörűsége: húsának tökéletes édessége, orcájának édes fehérsége, bőrének egyedülálló finomsága, fejtartásának fenségessége, libbenő és csillogó hosszú hajának sűrűsége, tekintetének elbűvölő bája és egész ragyogó megjelenése. Tejfehér nyaka és tarkója, magas homloka, tündöklő, nagy szemei, vibráló és szikrázó nézése, melyet ugyanakkor tompít a jóság kedves kifejeződése, szép szimmetrikusan két ágba hajló édes szemöldökei, arányos orr, sötétpiros ajkakból a szája, fehér fogai, melyek úgy ragyognak mint az elefántcsont, kicsik, szimmetrikusan elrendezettek, s melyek kisebbek, mint a férfiaké, mert a nők kevesebbet esznek és kevesebbet rágnak.
(...)
Járásának kecsességét szemlélve, mozgását, egész személyiségének kiegyensúlyozottságát és harmóniáját látva az ember úgy érzi, hogy a nő - bár az összevetés lehetetlen - minden teremtmény közül a legtökéletesebb szépség, minden szemünk elé táruló dolog közül a leginkább csodálatra méltó teremtés. Ahhoz, hogy egy pillanatra is kétségünk legyen, ki kellene szuratni a szemünket. Mindaz a szépség, melyet ez a világ képes létrehozni, megtalálható a nőben: éppen emiatt jogos, hogy minden teremtmény elbűvölve hull a lábai elé; eleped a szerelemtől és zavarba esik felsőbbrendű tökéletességét csodálva.
Mit mondok tehát? Nem ritka, hogy a démonok maguk is, valamennyi anyagtalan lény olthatatlan szerelemre éled a nő iránt, szerelemre, mely nem az örömről való gyenge képzelgés, hanem tökéletes, kézzel fogható cselekedet.
(...)
XVII. A törvények tiszteletre méltó megalkotói, az ideális állam régi építői, akiket Lükurgosznak és Platónnak neveznek, tudós és bölcs férfiak, akik a természet legmélyebb titkait kutatták, hirdették, hogy a nők semmiben sincsenek alatta a férfiaknak, legyen az a szellem tökéletesítése, a testi erő vagy természetük méltósága. Ezek a bölcsek azt kívánták, hogy a nők is vegyenek részt ugyanazokban a gyakorlatokban, a harcban, a gimnasztikában, és hogy ők is ismerjék a harcművészeteket, az íjászatot, a parittyavetést, a kőhajítást, a dárdavetést, a gyalogos- vagy lovas harcot, a sátorverést, a fegyver karbantartását, a parancsolást és, hogy egy szóban foglaljuk össze, azt akarták, hogy tökéletes egységben legyenek a testi és lelki gyakorlatok.
És valóban, hitelt érdemlő történetírók tanítják, hogy Getuliában, Baktriában és Gallatiában a férfiak átadták magukat az elpuhultságnak, mialatt a nők földet műveltek, házakat építettek, kereskedtek, lovagoltak, harcoltak, egyszóval összefoglalva minden feladatot elláttak, amikről azt hisszük, hogy a férfiak számára vannak fenntartva.
Fordította: Kéri Katalin
________________________________________________
Le grief des femmes I. - anthologie de textes féministes du moyen âge a 1848.
(Albistur, Maïté Armogathe, Daniel szerk.)
(Ed. Hier & Demain, Paris, 1978.) 28-34. o.
